A halál szagát árasztja a titánbuzogány: virágzását tömegek nézik élő közvetítésben

Az Amorphophallus titanum, a titánbuzogány a világ legnagyobb elágazás nélküli virágzatú növénye, jellegzetes szaga miatt halálszagúnak is nevezik.
Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nem véletlenül kapta a hullavirág „becenevet” az Amorphophallus titanum, vagyis az itthon titánbuzogányként ismert növény, amely virágzásakor elviselhetetlen bűzt áraszt magából. Szerencsés azonban az, aki mindennek mégis részesévé válik.

A főleg Indonéziában, Szumátra belső esőerdőiben élő titánbuzogány virágzása különleges eseménynek számít: a büdös növény legtöbb példánya ugyanis csupán 7-10 év után bontja ki első szirmait, a következőkre pedig általában újabb 4-5 évet kell várni.

Hatalmasra növő levelei energiát gyűjtenek

Bármilyen furcsa is, a növény életének nagy részében csupán egyetlen, hatalmas, akár 4,7 méteres, leginkább egy kis fára emlékeztető levelet növeszt, amelynek azonban igencsak fontos a szerepe: ez gyűjti össze azt az energiát, amelyet aztán a titánbuzogány föld alatt rejtőző, óriási gumója tárol el. A levél egyébként nagyjából egy évig él, ezután helyette új nő. Ebben az időszakban, vagyis a friss levél növekedési fázisában 4-6 hónapra a gumó megpihen, majd ismét kezdődik elölről a folyamat.

Zürich, Svájc, 2023. május 24. Titan arum vagy Amorphophallus Titanum a Botanikus Kertben
A titánbuzogány virágzásakor rothadó hús szagával vonzza magához a beporzó rovarokat
Fotó: Robert Buchel / Getty Images

Több száz méterről érzékelhető a bűz

Az évekig tartó felkészülés után jön a kiteljesedés egy gigantikus méretű és elképesztően büdös virág kinyílásával, amely akár több mint 3 méter magasra is megnőhet. A virág belseje semmihez sem hasonlíthatóan mélyvörös, a külső része zöldes, és az egész pont úgy néz ki, mint egy kifordított harang. A látvány azonban az élménynek csupán egy szelete.

A másik, ugye, az elviselhetetlen szaga, amely ugyancsak nem ok nélkül olyan, amilyen. A rothadó húshoz hasonlatos bűzével beporzó rovarokat csalogat magához, sőt ennek érdekében még 37 Celsius-fokos hőt is termel, hogy a dögszag minél messzebbről, akár több száz méterről is érzékelhető legyen. A bűzt egyébként sokan sokféleképpen próbálták már megfogalmazni: vannak olyanok, akik szerint

a szag leginkább sajtra vagy izzadt lábra hasonlít, de akadnak olyanok is, akiknek inkább fokhagyma, pelenka vagy romlott hús jut eszébe róla.

Csak egy napig tart

A virágzás folyamata rendkívül rövid, mindössze 24-36 óra. Ezután a növény visszahúzódik, és újabb hosszú éveken át „láthatatlan” marad. Ha azonban a beporzás sikeres volt, a kifejlődött élénkpiros terméseket a madarak elfogyasztják, a magokat pedig szétszórják az erdőben.

Online közvetítéseken nézi a világ

Az Amorphophallus titanumot a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) a veszélyeztetett fajok közé sorolta. A természetben élő példányok száma feltehetően már az ezret sem éri el, és az elmúlt másfél évszázad során az állomány több mint felére csökkent. Ennek legfőbb okai az élőhelyek pusztulása, különösen az erdőirtás és az olajpálma-ültetvények terjedése.

Idézőjel ikon

A faj fennmaradása érdekében a világ botanikus kertjei összefognak: különböző növényi részeket, például pollent és magokat cserélnek egymással, hogy megőrizzék és gazdagítsák a genetikai változatosságot.

A világ legnagyobb virága a híres titán-amorphophallus titanum, amely Szumátra szigetén, Bengkuluban, Indonéziában őshonos.
A természetben már alig ezer példány él
Fotó: Afriandi / Getty Images

A növényvilágból szokatlan életciklusával, méreteivel és elviselhetetlen szagával kitűnő dögvirág gondozása azonban óriási odafigyelést igényel. Amikor viszont kivirágzik, hatalmas tömegeket vonz, mi több, ma már nemcsak személyesen, hanem élő online közvetítéseken keresztül is.

Kapcsolódó: Húsevő növény él egy magyar falu határában

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.