882 millió forintot fizet vissza a magyar vevőknek a Temu: te is jogosult lehetsz belőle valamennyire

A futár átadja a csomagot, és megkéri a női ügyfelet, hogy adja meg az elektronikus aláírását; kézbesítés, átvétel, hatékonyság
Olvasási idő kb. 2 perc

A Temut működtető vállalkozás a gyanú szerint tisztességtelen kereskedelemi gyakorlatot folytatott, amivel megtéveszthette a fogyasztókat. A GVH eljárásának eredményeként egyesek pénzvisszafizetésre lehetnek jogosultak.

Az online piacteret működtető vállalkozás, a Whaleco Technology Limiteddel (Whaleco) az eljárás során végig együttműködött a Gazdasági Versenyhivatallal (GVH), az eljárást követően lemondott jogorvoslati jogáról, illetve több kifogásolt kereskedelmi gyakorlat alkalmazásával már az eljárás során felhagyott, áll a GVH közleményében.

„Összesen legalább 882 millió forintot fizet vissza a magyar vásárlóknak a Temu online piactér európai üzemeltetője – a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárásának eredményeként. Emellett a cég 437 millió forint bírságot is befizet a magyar központi költségvetésbe, továbbá egy átfogó megfelelési program végrehajtását is vállalta" − összegezte a hatóság.

temus kedvezmény és egy csomag
Akár az applikációban, akár a weboldalon vásároltál ebben az időszakban, pénzt kaphatsz vissza
Fotó: Florence Lo / Reuters

Vásárlóinak fizet a Temu, figyeld az e-mailjeid

Az eljárás során a versenyhivatal feltárta, hogy a Temu üzemeltetője

  • áthúzott árak alkalmazásával valótlanul keltette árcsökkentés benyomását;
  • nem tudta igazolni az akár 95 százalékos, vagy magasabb mértékű kedvezmények valóságtartalmát,
  • elismerte, hogy ezek bizonyos esetekben nem voltak elérhetőek.
  • Olyan termékeket hirdetett akciósként, amelyek esetén az árkedvezmény valójában nem volt elérhető,
  • sürgető tájékoztatásokat tett közzé, amelyek tartalmuknak és vizuális megjelenítésüknek köszönhetően összhatásukban alkalmasak voltak arra, hogy a fogyasztót pszichés nyomás alá helyezzék, valamint
  • megtévesztő környezeti és fenntarthatósági állításokat is alkalmazott.

A vállalkozás vállalta egy átfogó fogyasztóvédelmi compliance program kialakítását is, és azt is, hogy

Idézőjel ikon

2000 Ft pénzbeli kompenzációt fizet minden magyar vevőnek, akik 2023. novembere és 2024. szeptembere között vásároltak a Temu weboldalán vagy az applikációban.

Az érintetteket e-mailben keresik, és egy dedikált aktiváló link segítségével bankszámlaszámukat megadva, vagy alternatív fizetési módot megadva juthatnak hozzá a fenti összeghez.

Amennyiben a fogyasztóknak kifizetett és a GVH felé igazolt visszafizetés nem éri el a 882 millió Ft-ot, a Temu-t működtető cég bírság formájában köteles a különbözetet befizetni a magyar központi költségvetésbe.

Ha mindig is kíváncsi voltál, miként vizsgálják át a külföldi webshopokból rendelt csomagokat, olvass tovább.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.

Offline

Gyönyörű színésznő és feltaláló volt: segített megnyerni a második világháborút

A huszadik század egyik legelbűvölőbb hollywoodi sztárjaként sokáig csak a „világ legszebb nőjeként” emlegették, ám Hedy Lamarr sokkal több volt egy ragyogó arcnál a filmvásznon. A kulisszák mögött egy zseniális elme rejtőzött, aki egy olyan találmánnyal segítette a szövetségeseket a második világháborúban, amely nélkül ma nem lenne se wifi, se Bluetooth.

Életem

Lépcsőzhet a tacskó? Ezek a mozgások nem ajánlottak a kutyáknak

A felelős kutyatartás fogalma nem merül ki a minőségi táplálásnál és az együtt töltött időnél: kedvencünk mozgásszervi egészsége nagyban függ attól, milyen fizikai feladatok elé állítjuk nap mint nap. Bár a kutyák atletikusak, bizonyos fajták sajátosságai és a modern életmód olyan kockázatokat jelentenek kedvenceink számára, amelyek súlyos gerinc- és ízületi sérülésekhez is vezethetnek.