Újabb múzeumot fosztottak ki: felbecsülhetetlen értékű szobroknak kelt lába

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Hat darab, a római korból származó márványszobor tűnt el a szíriai Nemzeti Múzeumból Damaszkuszban. A betörésre úgy derült fény, hogy a múzeum dolgozói észrevették: az egyik ajtót belülről felfeszítették.

A szíriai Régiségek és Múzeumok Főigazgatósága közleményében kiemelte, hogy vizsgálat indult az eset körülményeinek feltárása érdekében, és megerősítették a múzeum védelmét. A damaszkuszi tartomány belbiztonsági vezetője, Oszáma Atkeh dandártábornok szerint a nyomozás során a múzeum biztonsági őreit és más érintetteket is kihallgatnak. 

Ókori szobrokat tulajdonítottak el a múzeumból 

A damaszkuszi Nemzeti Múzeum, amelyet 1919-ben alapítottak, Szíria legjelentősebb régészeti gyűjteményének ad otthont.

A hat ellopott szobor a római időkből származik, értékük felbecsülhetetlen.

Ebben a múzeumban találhatók például az i. e. 14. századból származó agyagtáblák Ugaritból, arról a helyről, ahol a világ legrégebbi teljes ábécéjét fedezték fel, valamint a római kori Palmyra szobrai és egy 3. századi zsinagóga maradványa Dura Europosból.

A számos értékes szobornak otthont adó múzeum eddigi története korántsem békés
Fotó: Evgeny Tkachev / Getty Images Hungary

Viharos a története 

A múzeumot a polgárháború miatt 2012-ben bezárták, és a gyűjtemény nagy részét titkos helyszínekre menekítették. Csak 2018-ban nyitották meg részlegesen,

Idézőjel ikon

majd 2025 januárjában, alig egy hónappal Bassár el-Aszad elnök megbuktatása után újra megnyitotta kapuit.

A polgárháború idején Szíria hat UNESCO világörökségi helyszíne közül mindegyik megsérült vagy részben elpusztult. Az Iszlám Állam több templomot és épületet is felrobbantott Palmyrában, az UNESCO pedig háborús bűnnek nevezte a pusztítást. 

Ha kíváncsi vagy rá, miként védték a Louvre műtárgyait, figyelmedbe ajánljuk ezt a cikkünket is!

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.