Megfizethetetlen lett egy alapvető élelmiszer, már utalványokat osztanak

Olvasási idő kb. 1 perc

Hónapok óta rekordszinten van a rizs ára Japánban, a kormány ezért utalványokat vezet be.

A japán kormány úgy döntött, hogy gazdaságélénkítő csomagjának részeként rizsutalványokat vezet be a lakosság számára, hogy enyhítse az élelmiszerárak emelkedésével járó terheket – írja a Japan Today.

Hónapok óta rekordmagasan van a rizs ára

Az intézkedésre azért került sor, mert a rizs ára továbbra is történelmi szinten maradt: egy 5 kilogrammos csomag ára átlagosan 4000 jenbe (8650 forint) kerül, ami komoly megélhetési problémát jelent a gyerekes családoknak és a nyugdíjasoknak. 

A rizs egekbe szökött ára sújtja a japánokat, a kormány utalványokat vezet be
Fotó: Toshiro Shimada / Getty Images Hungary

Suzuki Norikazu mezőgazdasági miniszter elmondta: több önkormányzat már bevezette a helyi rizsutalványokat, a kormány most egy országos támogatási programot indítana, amely segítené az élelmiszer-utalványok kiosztását. 

A tervek szerint kibővítik az önkormányzati támogatási rendszert, amely lehetővé teszi, hogy helyben döntsenek a források felhasználásáról, és a rizsvásárlást támogató kezdeményezéseket kiemelt célként jelölik meg. 

A rizsutalványok kiosztása azonban adminisztratív és postai költségekkel jár. Néhány önkormányzat, ahol már bevezették a jegyeket, korlátozta a jogosult háztartások számát.

Idézőjel ikon

Egyes esetekben a projekt teljes költsége másfélszerese volt a kiosztott rizsutalványok értékének.

A mezőgazdasági miniszter elutasította azt a korábbi elképzelést, hogy az állami készletek felszabadításával próbálják mérsékelni a rizs árát, mert a központi tartalék már most is a szokásos szint alatt van. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Újságíró, szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

2500 éve tört ki az első járvány: ez a fertőzés okozta

Az “athéni pestis” kórokozóját mindmáig nem sikerült azonosítani, holott mintegy 100 ezer ember halálát okozta, illetve az athéni hadseregben végzett pusztítása révén befolyással lehetett a városállam Spártával folytatott vesztes háborújára is.

Testem

Alvászavarokkal küzdesz? A mesterséges intelligencia segíthet megfejteni az okát

Nyolc órát aludtál, mégis hulla vagy? Lehet, hogy nem a mennyiséggel van baj, hanem valami olyasmivel, amit csak az algoritmusok látnak. A mesterséges intelligencia megjelent az alvásdiagnosztikában is, és a szakértők azt ígérik, hogy a kábelekkel teli, kényelmetlen kórházi éjszakák helyett hamarosan a saját ágyunkban fekve kaphatunk tűpontos választ arra, miért nem vagyunk kipihentek. Megmutatjuk, hogyan forradalmasítják az algoritmusok az álmainkat.

Életem

Legális kiskapu: így szerezhetsz extra nyugdíjat

Nem egyedi probléma, hogy valakinek hosszabb-rövidebb időre megszakad a biztosítási jogviszonya. Ez azonban súlyos következményekkel járhat a későbbi időskori ellátásra nézve. Kevesen tudják, de létezik egy teljesen törvényes és szabályozott módszer a probléma áthidalására: a társadalombiztosítási megállapodás.

VIP

Meghalt Scherer Péter

Ma délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas magyar színész, aki még fellépett volna a Zenthe Ferenc Színházban.

Testem

Több mint üres szénhidrát: ennyi értékes tápanyagot tartalmaz valójában a burgonya

Évek óta hallgatjuk, hogy a krumpli a fogyókúra legnagyobb ellensége és nem más, mint haszontalan keményítőhalom. Itt az ideje, hogy belássuk tévedésünket: a burgonya ugyanis valójában tele van káliummal, rosttal és vitaminokkal, amiket eddig nagyvonalúan figyelmen kívül hagytunk. Megmutatjuk, miért nem a szénhidráttól kell félned, és hogyan készítsd el úgy a burgonyát, hogy ne a lelkiismeret-furdalást, hanem az egészségedet tápláld.

Offline

Tudod, mi a blansírozás? Nagy konyhakvíz

Ha rutinos vagy a konyhában, akkor ez a kvíz nem fog ki rajtad. Ezúttal ugyanis arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismered a főzéssel kapcsolatos, olykor kacifántos elnevezésű fortélyokat.