Te is mindennap átkozhatod ezt az embert: miatta kell fizetned a parkolásért

Olvasási idő kb. 2 perc

Ma már inkább az magától értetődő, hogy fizetünk a parkolásért, és nem az, hogy ez ingyenes, noha elvétve még találunk ilyen szigeteket akár a nagyobb városokban is.

A parkolás problémája kis túlzással egyidős lehet az autó megjelenésével, hiszen, ha megszokjuk a kényelmet, nem mondunk le róla egykönnyen. Ha pedig milliónyian úgy tekintenek az autóra, mintha a testük kiterjesztése lenne, és mindenhova azzal közlekednek, az akár városokat is megbéníthat.

Újságíró találta ki a fizetős parkolás rendszerét

A találmányokat általában üdvözölni szoktuk, hiszen megoldja egy problémánkat, megkönnyíti az életünket. Ez részben a fizetős parkolásra is igaz, hiszen a bevezetésének célja éppen az volt, hogy könnyebben lehessen helyet találni autóval még a zsúfolt nagyvárosokban is. Ám sokan igazságtalannak találták Carl C. Magee ötletét, aki 1927-ben költözött Oklahoma City-be, és ott lapot alapított.

Médiamágnásnak éppen nem mondanánk, de ahhoz elég befolyásra tett szert újságíróként és ügyvédként, hogy kikérjék a véleményét a közlekedési dugók problémájának megoldásával kapcsolatban. 

Oklahoma City-ből indult a fizetős parkolás
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

Erre a férfi azt találta ki, hogy szereljenek fel olyan aprópénzzel működő automatákat, amelyek mérik az időt a parkolásnál. Olyan szerkezetre volt szükség, amely ellenáll az időjárás viszontagságainak, így Magee pályázatot írt ki a parkolóóra megalkotására és 1935. május 13-án szabadalmaztatta is az eszközt. Ugyanabban az évben, még júliusban már fel is szerelték az első automatát, egy óra parkolás öt centbe került. Ha letelt az idő, jött az ellenőr és meg is büntette azokat, akik nem fizették ki a következő órát.

Idézőjel ikon

A sok tiltakozás ellenére a 40-es évek végére már közel 140 ezer parkolóóra működött az Egyesült Államokban.

Budapesten ebben az automatában lehetett fizetni a parkolásért
Fotó: Fortepan / Bojár Sándor

A parkolás már évtizedekkel ezelőtt is gond volt Budapesten

Már jóval a parkolóházak, mélygarázsok megjelenése előtt is nehézséget okozott a parkolás, nemcsak az Egyesült Államokban, hanem a magyar fővárosban is. A 70-es évek elején már szó volt arról, hogy bevezetik a fizetős parkolást Budapesten. Az autósok rémálma 1974. november 15-én vált valósággá, ugyanis ezen a napon szerelték fel az első parkolóórát Budapesten a Vörösmarty téren. Az automata egy- és ötforintos érmékkel működött, majd a rendszert bővítették, és később a Városház utcában is felszerelték az órákat. 

Néhány évvel később fejlesztették az automatákat, ezek már olyanok voltak, amelyek cédulát is kiadtak az érmék bedobása után, amin szerepelt, hogy pontosan mikor jár le a parkolási idő. Ugyanakkor a gépkocsik számának növekedésével a fizetős parkolás sem oldotta meg a helyzetet, a fővárosban azóta is szinte lehetetlen parkolni bizonyos helyeken, vagy ha mégis lehet, elképesztő összegekbe kerül egy óra várakozás.

Arról is írtunk, hogy hogy nézett ki egy parkolóház a 30-as évek Amerikájában, cikkünket itt olvashatod el

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Becz Dorottya
Becz Dorottya
Becz Dorottya az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett magyar szakon, majd a Bálint György Újságíró Akadémia posztgraduális képzésén szerzett felsőfokú újságíró képesítést. Később elvégezte a Pécsi Tudományegyetem politológia szakát is. Karrierje során dolgozott online médiumoknál újságíróként, szerkesztőként, szövegíróként, valamint projektmenedzserként az állami és a privát szektorban egyaránt. Később szerkesztőként vállalt munkát ismert és kisebb könyvkiadóknál. Három mesekönyv és két felnőtteknek szóló kiadvány szerzője. A Díványnál 2025 januárjában kezdett dolgozni.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.