Félrevezettek a filmek: ilyen szörnyű volt az aranyásók élete a valóságban

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Noha az aranyláz idején rengeteg értékes fém került elő a földből, a legtöbb aranyásónak nem térült meg a szörnyű körülmények között végzett emberfeletti munka, és a mesés gazdagság álom maradt.

Amikor James Marshall 1848. január 24-én John Sutter vízimalmán dolgozva aranyrögöt talált abban a csatornában, amellyel az épülethez akarták vezetni a vizet, nem sejtette, hogy az Amerikai Egyesült Államok történetének egyik legfontosabb eseményét indítja el. A kaliforniai aranyláz gyökeresen megváltoztatta az ország népességi viszonyait, emberek tízezrei indultak hajón, szekéren, lovon vagy akár gyalogosan, hogy megszerezzék a maguk részét az elképesztő gazdagságból.

Idézőjel ikon

Ez azonban csak keveseknek sikerült.

Aranyból nem sokan gazdagodtak igazán meg, ám a leleményes kereskedők és vállalkozók gyakran jól jártak
Fotó: wikimedia commons

A sors sajátos fordulata kellett ahhoz, hogy az aranyláz az USA-t gazdagítsa. Kalifornia ugyanis még az első aranyrög megtalálása után is pár napon keresztül hivatalosan Mexikóhoz tartozott: 1848. február 2-án írta alá a két ország a Guadalupe Hidalgó-i békét, amely lezárta a majdnem két évvel korábban kirobbant mexikói–amerikai háborút. A győztes USA által diktált szerződésben Mexikó lemondani kényszerült területe 55 százalékáról – előtte a mai Egyesült Államok Kalifornia, Nevada és Utah államai, valamint Colorado, Új-Mexikó és Arizona nagy része, illetve Wyoming egy apró darabja a déli országhoz tartozott.

Pár napon múlott 500 millió dollár sorsa

Így került a többi között Kalifornia is az Egyesült Államokhoz, akkor még nem önálló államként – ez majd az aranyláz hatására változik meg. A kaliforniai Sierra Nevada hegységben található American folyó partján akart a svájci származású John Sutter egy mintegy 200 négyzetkilométeres területen, Új-Helvétia néven földművelő-közösséget alapítani. Ehhez építtetett vízimalmot munkásaival – a vizet egy csatornán vezették a malomhoz, ebben lelte az aranylázat kirobbantó rögöt James Marshall. A két férfi a hírt először megpróbálta titokban tartani, ám ez reménytelen vállalkozásnak bizonyult.

Az aranyláz előtt San Francisco apró kis település volt
Fotó: ullstein bild / Getty Images Hungary

A sors fintora, hogy maga Sutter nem gazdagodott meg az aranyláz alatt: munkásai otthagyták, inkább elmentek aranyat szitálni, a tömegesen érkező aranyásók pedig semmit sem tartottak tiszteletben. Egyre nagyobb adósságai elől úgy próbált menekülni, hogy fiára íratta földjét, aki várost alapított Sacramento néven. Sutter éveken keresztül igyekezett elérni, hogy az USA kormányzata kártérítést fizessen neki, mindhiába – végül öregkorára Pennsylvaniában telepedett le.  

Idézőjel ikon

„Nagyot dobbant a szívem, mert bizonyos voltam benne, hogy aranyat találtam”

– emlékezett később vissza arra a sorsdöntő pillanatra James Marshall. Ennek ellenére egy darabig még nem tartották hitelesnek az aranyról szóló beszámolókat. Ám előbb egy San Franciscó-i boltos, bizonyos Sam Brannan támasztotta alá a híreszteléseket, amikor egy üvegcse aranyröggel parádézott végig az akkor még mindössze mintegy 200 lakosú városka utcáin, majd maga az USA elnöke igazolta az információt. James K. Polk 1848. decemberi beszédében így fogalmazott: „Az aranybőségről szóló beszámolók olyan rendkívüliek, hogy aligha lehetne hinni bennük, ha nem erősítenék meg őket a köz szolgálatában dolgozó tisztek hiteles jelentései.”

Az első aranyláz

Nem a kaliforniai volt az első amerikai aranyláz. Cabarrus megyében 1799-ben Conrad Reed, egy német telepes fia, mintegy 9 kilogrammos aranyrögöt talált Little Meadow Creekben. Nem sokkal később már 30 ezer ember kutatott itt arany után, és az elkövetkező 30 évben az innen származó aranyból verték az összes pénzérmét.

Tömegeket vonzott az aranyláz

Ahogy az aranyleletek hírének egyre többen hitelt adtak, drámai mértékű népvándorlás indult meg. Az 1846-ban 200 lakosú San Francisco előbb lényegében elnéptelenedett – a férfiak többsége nem tudott ellenállni a gazdagság ígéretének –, majd elképesztő mértékű népességrobbanáson ment keresztül: 1852-re 36 ezren lakták. Ez a változás egész Kaliforniára igaz volt: a nem bennszülöttek száma nagyjából egy év alatt ezerről 100 ezerre ugrott.

Aki tehette, hajóval ment szerencsét próbálni Kaliforniába
Fotó: wikimedia commons

Az észak-amerikai kontinensről vagy hajóval – akár Dél-Amerika legdélibb pontját, a tűzföldi Horn-fokot megkerülve, esetleg Panama vékony földszorosán átkelve, és utána hajóra szállva –, vagy pedig népes szekérkaravánokkal a szárazföldön keresztül érkeztek meg Kaliforniába. Az utat azonban sokan nem élték túl: a Donner-társaság története csak egy, noha valószínűleg a leghíresebb a tragédiával végződő kísérleteknek.

A Donner-társaság

A 87 tagú társaság az amerikai középnyugatról indult el még az aranyláz előtt, 1846-ban, ám a történet jól mutatja, milyen kihívásokkal találták magukat szembe a karavánok. A jól bejáratott út helyett a Donner-társaság egy rövidítést, a Hastings-levágást követte. De valahol eltévesztették az utat, és járatlan hegyeken, sivatagos tájakon kellett átkelniük. Végül a Sierra Nevadában érte őket 1846–1847 tele – amikor élelmük elfogyott, a kannibalizmustól sem riadtak vissza a túlélés érdekében. Mikor 1847 februárjában rájuk találtak, már csak 48-an voltak életben.

Nemcsak Amerikán belül indult meg azonban népvándorlás: a világ szinte minden tájáról érkeztek Kaliforniába emberek. Sokan utaztak északra Dél-Amerikából, például Peruból és Chiléből, ám Európából és Kínából is tömegeket csábított a meggazdagodás reménye – csak az utóbbi országból 25 ezren érkeztek. Mindezek után nem meglepő, hogy

az aranylázhoz kapcsolódik az USA történetének legnagyobb népvándorlása: az 1850-es évekre 300 ezren érkeztek Kaliforniába.

A világ minden tájáról érkeztek kalandorok – 1849 végére Kalifornia nem helyi lakossága mintegy 100 ezer főre nőtt
Fotó: Fotosearch / Getty Images Hungary

Sanyarú volt az aranyásók élete

A hatalmas népességnövekedés hatására egymás után létesültek táborok és városok, amelyekben az aranyásók meghúzták magukat. A bevándorlók első tömegét negyvenkilenceseknek („Forty-Niners”) nevezték, utalva az évre, amikor megérkeztek. Noha valóban rengeteg aranyat találtak ebben az időben – 1849 és 1850 között mintegy 550 millió dollárnyi értékben –, az értékes fém nagy része nem az egyszerű aranyásók, hanem a bányászvállalatok vagyonát gazdagította. Ahogy egy csalódott aranyásó, Sullivan Osborne naplójában írta: „várakozásokkal tele és egy csodás jövő reményében” érkezett, ám csalódnia kellett. Ráadásul annál, ahogy ebben az időben élt,

Idézőjel ikon

„egy kutyának is jobb a sora”.

És valóban, az aranyásók szörnyű életkörülmények között kutattak az értékes fém után. Összetákolt faviskókban, sátrakban, esetleg fölfordított csónakokban tengették mindennapjaikat. Rendes utak, közművek természetesen nem voltak, és a higiénés viszonyok is sok kívánnivalót hagytak maguk után, így gyakran tört ki vérhas- vagy kolerajárvány.

A bányaomlások is rengetegen áldozatot követeltek
Fotó: E. P. Vollum / Getty Images Hungary

Az esős kaliforniai időjárástól az utak könnyen sártengerré változtak, áradások és földcsuszamlások sodortak el életeket és sorsokat. Télen sem volt jobb a helyzet: hóban, jégben próbálták kutatni az aranyat, elfagyott ujjakkal szorongatva a szitát, a serpenyőt vagy a csákányt. Ám az időjárás mellett legalább akkora fenyegetést jelentettek az indiánok, valamint a vadállatok – a prérifarkasok és a grizzly medvék nemcsak a készleteket dézsmálták meg, de embereket is gyakran szétmarcangoltak. Mindezek mellett az aranyásók által fáradságos munkával összekuporgatott aranyrögökre banditák és rablók is lestek.

Mivel az ideiglenes sátortáborokban szinte csak férfiak laktak (1852-ben például az aranyásók 92 százaléka férfi volt), a tábortüzek körül esténként kártyáztak, kockáztak és persze ittak, ami gyakran vezetett erőszakos összetűzésekhez. A nők hiánya miatt a férfiaknak hagyományosan nem maszkulinnak tartott szerepeket is el kellett vállalniuk. Így akadt férfi szakács, ruhatisztító, sőt, prostituált is.

Idézőjel ikon

Amikor táncmulatságokat rendeztek, zsebkendőt kötöttek a karjukra azok a férfiak, akik hajlandóak voltak nőként táncolni.

Nők híján a férfiak sokszor egymással is táncoltak
Fotó: ullstein bild Dtl / Getty Images Hungary

Persze a nemi szerepek elmosódása a nőket is érintette. Sokan férjükkel vagy apjukkal érkeztek, és róluk gondoskodtak. Mások táncoslánynak, bolti eladónak, szakácsnőnek, mosónőnek vagy prostituáltnak álltak. Megint mások férfinak adták ki magukat, hogy magasabb bért kapjanak, mint például Jeanne Bonnet, akit le is tartóztattak emiatt.

Sammy Williamsről viszont csak halála után derült ki, hogy nő – 80 éves koráig dolgozott favágóként.

A leleményes kereskedők jártak jól

Az aranyásók mindennapjai szörnyű körülmények között teltek, ám a sok munka ritkán bizonyult kifizetődőnek. Az aranylázat és az -ásókat kihasználó kereskedők és vállalkozók sokkal jobban jártak. A bányászok ki voltak szolgáltatva a boltosoknak, máshol nem tudtak vásárolni. Így nem csoda, hogy 1849-ben például egy tojás ára mai értéken számolva 25 dollár (9200 forint) volt, fél kiló kávét 100 dollárért (37 ezer forint),

Idézőjel ikon

egy pár csizmát pedig 2500 dollárért (920 ezer forint) adtak.

Több híres amerikai sikertörténet itt kezdődött: John Studebaker (a Studebaker autómárka alapítója) például itt kezdte talicskák értékesítésével, és Levi Strauss is itt találta ki 1850-ben a strapabíró munkaruhák iránti hatalmas keresletet látva, hogy ponyvák helyett inkább nadrágokat kezd el árulni.

A polgárháborúra is hatott az aranyláz

Az aranylázban néhány, a szabályt erősítő kivételtől eltekintve leginkább a nagy bányászvállalatok gazdagodtak meg, ám a hatalmas népességnövekedésnek más fontos hatása is volt. San Francisco és Kalifornia lakosainak száma olyan mértékben megnőtt, hogy 1850-ben szabad, vagyis nem rabszolgatartó, külön állammá nyilvánították. Ez komoly feszültséget okozott Észak és Dél között, amelyet az 1850-es kompromisszummal próbáltak megoldani: eszerint Kalifornia szabad állam lett, Utahban és Új-Mexikóban viszont megengedték a rabszolgatartást. Ez azonban csak ideig-óráig, pontosabban 1861-ig tudta orvosolni a szembenállást, amikor április 12-én a Konföderáció elfoglalta a Sumter-erődöt, és ezzel kezdetét vette az amerikai polgárháború.

Az arany utáni hajsza izgalmas sorsokat formált: a klondike-i aranyláz során Belinda Mulrooney például kétszer is elveszítette mindenét, mégis Kanada egyik leggazdagabb nője lett.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.