Ebben az országban a legboldogabbak a nyugdíjasok

Olvasási idő kb. 3 perc

Egy új kutatásban azt vizsgálták, hogy a világ melyik országában a legboldogabbak a 60 év felettiek. A World Happiness Report kutatása szerint egy európai országban.

A World Happiness Report célja, hogy felmérje, hogy a különböző életszakaszokban élő emberek hol a legboldogabbak. Mint írják az oldalukon, a boldogság az idő múlásával változik. Most éppen azt mérték fel, hogy a 60 felettiek hol a legboldogabbak a világon. Arra jutottak, hogy Dániában, amely a teljes lakosságot tekintve – Finnország után – még a második helyet is megszerezte.

Miért olyan boldogok az emberek Dániában?

Természetesen, ez nem jelenti azt, hogy Dániában mindenki és mindig boldog. Azonban az országban a szakértők szerint vannak bizonyos viselkedési formák és szokások, amelyek táplálják az örömöt.

A skandináv jóléti állam jelentős szerepet játszik a kérdésben. Érthető módon nagyobb valószínűséggel leszel boldog, ha jóléti államban élsz. Bár ennek a rendszernek vannak előnyei és hátrányai, összességében nagyobb pénzügyi szabadságot biztosít. Az oktatás, beleértve a főiskolát is, ingyenes, akárcsak az egészségügyi ellátás és az otthoni ápolás. Ráadásul a dán nyugdíjak is elég jók, amelyek fedezik az idősek alapvető szükségleteit.

Az országok közül Dániában a legboldogabbak a 60 év felettiek
Fotó: Kevin Dodge / Getty Images Hungary

Emellett Dánia pénzügyileg erős, hosszú a várható élettartam és alacsony a korrupció szintje, amely lehetővé teszi, hogy az emberek boldogságának alapszintje is magasabb legyen. A kutatók hozzáteszik, hogy akkor is egyszerűbb boldognak lenni, ha általában mindenki boldogabb az országban.

Ez azt jelenti, hogy még akkor is, ha valaki jómódú, és egy jómódú országban él, a saját boldogsága csökkenhet, ha azt látja, hogy egy csoport embernek nem megy jól, és senki nem tesz semmit azért, hogy ezen változtasson – állítják a kutatók. Ez lehet az oka annak, hogy azEgyesült Államoksoha nem vezeti ezeket a listákat.

Ekkor vagyunk az életünkben a legboldogabbak

Összességében elmondható, a legtöbb ember az életének elején és a végén a legboldogabb. Ha az idősek alapvető szükségletei kielégülnek, ahogyan Dániában, akkor boldogok. Talán azért, mert ebben a korban megszabadulnak számos felelősségtől és stressztől, mint például a kisgyermekek nevelése, az idős szülők gondozása vagy épp a munkahelyi előmenetel miatti aggodalom stb. A kutatók arra jutottak, hogy

Idézőjel ikon

ahogy az emberek öregszenek, nagyobb jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy emlékezzenek életük pozitív aspektusaira, és kevesebbet foglalkoznak a negatívumokkal.

Az idősebb emberek jobban birkóznak meg a veszteséggel és az idősebb korban gyakoribbá váló krónikus egészségügyi állapotok diagnózisával.

A dán idősek nem csak a pénzt értékelik

A leginkább boldog emberek az úgynevezett „belső javakat” nagyra értékelik. Ezek olyan dolgok, amelyek kielégítik az ember belső igényeit és szükségleteit, és nem feltétlenül olyanok, amelyek segítenek előbbre jutni az életben. Ilyen a saját érdeklődési kör kitalálása, és az ezzel kapcsolatos tevékenységekkel való foglalkozás, nem pedig olyasmi, amit kényszerből tesz valaki. Ez jelenthet utazást, túrázást, múzeumlátogatást vagy bármit, amit az emberek élveznek.

A szabadság, hogy azt tehetik, amit akarnak, szintén része a boldogságuknak. Az idősebbeknek nem kell a munkára, a gyerekek vagy a beteg szülők gondozására koncentrálniuk, úgy tölthetik az idejüket, ahogyan szeretnék.

Az idősek azt is jobban megválogatják, hogy kivel töltik az idejüket. A kutatások azt mutatják, hogy a szoros kapcsolatoknak nagy szerepe van a jólétben és az általános életelégedettségben. A tartalmas kapcsolatok még a depresszió kockázatát is csökkenthetik.

Az idősek nagyra értékelik „belső javakat”
Fotó: Halfpoint Images / Getty Images Hungary

Ebben az országban nem akarja mindenki megváltani a világot

Sokszor furcsán néznek Dániára, mert az ambíció nem annyira fontos az országban élőknek. Sok dán nem akarja megváltani a világot, normális, hogy fejlesszék magukat és a körülöttük lévő dolgokat, de nem viszik túlzásba, néha lazítanak is. Ebben az országban az emberek tudják, hogy megbízhatnak a szomszédaikban, az utcán elhaladó emberekben és a hatóságokban, amely szintén egyszerűbbé teszi, hogy boldogok legyenek.

Egy másik kutatás során azt vizsgáltak, hogy melyik a világ legpihentetőbb városa. Az alábbi cikkünkből kiderül, hogy mire jutottak.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Tüzet gyújtana a Holdon a NASA: ezért szükséges a veszélyes kísérlet

A NASA 2026 végén a Flammability of Materials on the Moon (FM2) küldetés keretében kontrollált körülmények közötti tűzgyújtást tervez a Hold felszínén, hogy az űri gravitáció lángokra gyakorolt hatását vizsgálja. A kísérlet célja, hogy megértsék, miként lehet hatékonyan oltani a tüzet az űrben, hogy növelhessék a jövőbeli űrbázisok biztonságát.

Életem

Ezért ugat állandóan a kutyád

A lépcsőházban zengő ugatás vagy a szomszédból órákon át átszűrődő csaholás sokaknak ismerős. Bár a hangadás a kutyák természetes kommunikációs repertoárjának a része, az állandó ugatás nemcsak a környezetet és a gazdit, hanem magát az állatot is megviseli. De vajon mi váltja ki, és hogyan vethetünk véget a zajongásnak?

Mindennapi

Így működik a mentelmi jog: két típusa is létezik

A mentelmi jog azért létezik, hogy a megválasztott képviselők külső nyomástól és megalapozatlan eljárásoktól mentesen, zavartalanul végezhessék munkájukat. Ez a védelem nem egy személyes kiváltság, hanem a választók képviseletének és a törvényhozás függetlenségének alapja. Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Mindennapi

Erre az üzenetre sose válaszolj Messengeren

A csalók már Messengeren is keresik áldozataikat, biztos és kockázatmentes befektetést kínálva. Különösen gyanús, ha valaki Paysafecard-kódot kér. Aki megkapja a 16 jegyű PIN-t, az gyakorlatilag azonnal hozzáfér a pénzhez.

Világom

„Fájt a hátam, nem tudtam elbújni” – salátát evett a férfi, miközben Trump ellen merényletet kíséreltek meg

Furcsa reakciókat váltott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet a Fehér Ház sajtóvacsoráján résztvevő vendégekből. Volt, akit egyáltalán nem ijesztettek meg a pillanatok alatt káoszba fulladó események, és nyugodtan ülve ette tovább a vacsoráját, mások pedig az asztalokra kikészített pezsgőket és borokat markolták fel és vitték magukkal.

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.