A botránypápa, aki bordéllyá változtatta a Vatikánt

Olvasási idő kb. 3 perc

„Pokolból jött démonnak” nevezte egy krónikás a 11. században élt IX. Benedeket, aki orgiákat rendezett a pápai palotában és eladta Szent Péter trónját – a kétes hírű egyházfő azonban nem csak botrányos élete miatt különleges: ő volt a legfiatalabb pápa és az egyetlen személy, akit háromszor is megválasztottak a katolikus egyház élére.

A középkori és kora újkori pápaság sok tekintetben igencsak eltért a maitól: a katolikus egyházfők gyakran nem tudásuk és érdemeik, hanem családjuk befolyása, illetve politikai és üzleti machinációk révén nyerték el pontifikátusukat, hatalmukat sokszor önös érdekből használták, és nem éltek éppen keresztényi erényeknek megfelelő életet. A legkirívóbb példa minderre az 1032-ben pápává választott IX. Benedek: a Teofilatto Tusculani néven született ifjú egy előkelő és nagy hatalmú hercegi család sarja volt, aki már kisgyerek korától bejáratos volt a legfelsőbb egyházi körökbe, lévén két nagybátyja, VIII. Benedek és XIX. János is elfoglalhatta a pápai trónust.

Aranyért cserébe eladta a pápai hivatalt keresztapjának

Az intelligens, ugyanakkor kifejezetten léha életet élő fiatalembernek apja, III. Alberik herceg megígérte, hogy pápát csinál belőle, és szavát meg is tartotta: János halála után különböző paktumokkal elintézte, hogy Teofilatto léphessen nagybátyja örökébe. A hivatalos vatikáni iratok szerint a fiút 18-20 éves korában választották pápává, Raoul Glaber kortárs francia krónikás szerint azonban mindössze 12 éves volt, amikor apja segítségével elnyerhette a legmagasabb egyházi méltóságot.

IX. Benedek pápa
Fotó: Hulton Archive / Getty Images Hungary

Az ifjú pápa nem is tekintette különösebb megtiszteltetésnek, inkább afféle családi ajándéknak gondolta pozícióját, és még csak a látszatát sem kívánta megőrizni az egyházfői tekintélynek: Damiani Szent Péter 11. századi bíboros, történetíró szerint a „pokolból jött démon” valóságos bordélyházzá változtatta a lateráni palotát, féktelen orgiái során férfiakkal és állatokkal is gyakran közösült, ellenfeleit pedig kénye-kedve szerint gyilkoltatta le.

Politikai ellenfeleinek hamar elegük lett a fiatal, teljesen alkalmatlan pápából, aki botrányos életmódja mellett azzal is kivívta haragjukat, hogy szövetséget kötött II. Konrád német-római császárral: többször megpróbálták eltenni láb alól Benedeket, végül 1044 őszén egy puccsal távolították el Rómából, helyét III. Szilveszter ellenpápa foglalta el.

A megbuktatott egyházfő nem adta fel, szövetségese – ekkor már III. Henrik ült a császári trónon – segítségével a következő tavasszal, egy kisebb csapat élén megostromolta Rómát, és sikeresen elkergette Szilvesztert. Második pontifikátusa azonban mindössze két hónapig tartott, időközben ugyanis rájött, hogy az egyház vezetése nem is neki való, inkább szeretne megházasodni, ezért 650 kilogramm aranyért cserébe eladta a pápai címet keresztapjának, VI. Gergelynek.

Harmadszorra is elfoglalta a pápai trónt

A történet még itt sem ér véget, Teofilatto ugyanis a házasságból is hamar kiábrándult, a következő évben visszatért Rómába, és megpróbálta visszavenni a pápai címet keresztapjától. Az így kialakult, nem éppen idillikus helyzetet, melyben immár hárman versengtek a pápai trónusért, csak császári beavatkozással lehetett megoldani: Henrik Benedeket, Gergelyt és Szilvesztert is kiátkozta, és saját jelöltjét, egy német püspököt emeltetett II. Kelemen néven az egyház élére.

Hősünk még ekkor sem nyugodott bele a vereségbe, szerencséjére Kelemen alig egy évvel megválasztása után elhunyt, így újabb esély kínálkozott rá, hogy elfoglalhassa a szerinte őt megillető helyet: 1047 novemberében Benedekből harmadszorra is pápa lett, a császár azonban résen volt, megválasztotta saját pápáját, II. Damázt, a trónbitorlót pedig szimóniával (egyházi javak, tisztségek pénzért árusításával) vádolta meg és végleg kiátkoztatta az egyházból.

A nyomásra 1048 végén Benedek lemondott a pápai tisztségről és örökre visszavonult a politikától – későbbi sorsáról csak homályos információkkal rendelkezik az utókor, a legvalószínűbb verzió szerint a megszégyenült exegyházfő a Rómához közeli grottaferratai kolostorban töltötte hátralévő éveit, ahol bűnbánást tanúsított, és csendben, elfeledve hunyt el 1056 táján. Egy másik változat úgy tartja, jóval később, 1085-ben távozott az élők sorából, megint mások szerint sohasem adta fel vágyát, hogy visszatérjen Szent Péter trónjára, és csata közben vesztette életét.

Az említett II. Damáz szintén rekordtartó: 21 nappal beiktatása után elhunyt, így az ő nevéhez fűződik a történelem legrövidebb pápasága, utódja, IX. Leó komoly erőfeszítéseket tett a korrupció, a szimónia és az arra méltatlan személyek egyházi kinevezésének felszámolása érdekében.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.