A farkasok is ugyanúgy csóválják a farkukat, mint a kutyák?

Olvasási idő kb. 2 perc

A gazdik számára mindig öröm, amikor hazatérve kutyájuk eksztatikus hangulatba kerülve heves farokcsóválások közepette fogadja őket.

Ez felveti a kérdést, hogy a szokás vadon élő őseiktől, a farkasoktól ered-e, hiszen a veszedelmes ragadozókat elképzelni is nehéz ebben a helyzetben. A természet csodái című sorozatunkból most megtudhatod a választ.

A farkas is csóválja a farkát?

A rövid válasz az, hogy igen. Sarah Marshall-Pescini, a Bécsi Állatorvostudományi Egyetem Etológiai Intézetének kutatója azt is elmondja, hogy miért. „A farokcsóválás legtöbbször akkor jelenik meg náluk, amikor úgynevezett üdvözlő magatartást tanúsítanak. Ezt a viselkedésformát főleg az alárendelt egyedek mutatják domináns fajtársaik felé”, magyarázta a szakember a Live Science-nek.

A farkasok ugyanis nem mindig maradnak a falkával, előfordul, hogy kisebb csoportokban vadásznak, vagy önállóan indulnak felfedezőútra. A farokcsóválás a többi üdvözlő gesztussal egyetemben leginkább akkor tapasztalható, amikor a külön töltött idő után újra találkoznak. Ez az egyik módja annak, hogy a farkasok kinyilvánítsák helyüket a falkában.

Ha egy farkas alacsonyan tartja és gyorsan csóválja a farkát, azzal egyértelműen alárendeltségét fejezi ki, ami fontos üzenettel bír a csoport többi tagja számára. Kiderülhet például, hogy mely egyedek élveznek elsőbbséget a táplálékhoz jutásban, de így könnyebben elkerülhetők a konfliktusok is.

A falkában a tenyészhím és nősténye tölti be a legmagasabb rangot, miközben a hierarchia többi részét az életkor határozza meg: az idősebb állatok mindig az ifjabbak felett állnak. „Azt hiszem, ha megkérdeznéd bármelyik fiatalabb testvért, azt mondanák: ó, igen, határozottan a bátyám az irányító a családban, míg az erőforrások megosztásáról a szülőknek kell dönteniük”, tette hozzá a szakember.

Az ajaknyalogatás szintén az alárendeltség jele, de a kölykök táplálkozásában is szerepe van
Fotó: alexandrumagurean / Getty Images Hungary

Honnan ered a farokcsóválás?

A farokcsóválás kísérő gesztusa, hogy az alárendelt egyed megpróbálja megnyalni domináns társa száját. Ez a viselkedésforma még kölyökkorban alakul ki. A farkasok társadalmában a felnőttek és az idősebb testvérek hátrahagyják a kölyköket, amíg vadászni indulnak, ők pedig így köszöntik őket visszatérésükkor.

„Ilyenkor az látható, hogy a kölykök a felnőttek elébe szaladnak, hogy a lefelé irányuló farokcsóválással és ajaknyalogatással üdvözöljék őket. De ez nem csak a falkában betöltött szerepről szól, utóbbi közrejátszik a kölykök táplálkozásban is.”

A minnesotai Nemzetközi Farkasközpont szerint a fiatal állatok 3 hetes koruk után egyre kevesebb anyatejet fogyasztanak, és elkezdenek átállni a húsra, amit az idősebb egyedek kérődzve adnak át nekik. A reflexet pedig az ajaknyalogatás váltja ki. A farkaskölykök ezután nagyjából 6,5 hetes korukban állnak át a rendes húsra, de az ajaknyalogatást és a farokcsóválást továbbra is alkalmazzák a falkában betöltött szerepük kifejezéséhez.

A háziasított kutyák ezzel szemben elsősorban az emberek üdvözléséhez használják a farokcsóválást, és gyakran az arcunkat veszik célba, hacsak nem szoktatjuk le őket erről.

Ha érdekelnek a természet csodái, olvass bele előző cikkeinkbe is!

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.