Nőgyűlölet: az incel mozgalom mindenki számára káros, beleértve a férfiakat is

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Augusztus 12-én Plymouthban a 22 éves Jake Davison lelőtt öt embert, majd magával is végzett. A hatóságok a terrorista szándékot hamar kizárták, szélsőséges csoportokkal egyébként sem állt kapcsolatban az elkövető.

Nem sokkal az eset után kiderült, hogy Davison az incel közösség tagja volt. Az incel az angol involuntary celibates, magyarul önkéntelen cölibátus rövidítése. Ez egy olyan szubkultúra, amelynek a tagjai úgy definiálják magukat, hogy vágyuk ellenére sem képesek romantikus vagy szexuális partnert találni. Jake Davison frusztrált volt, gyűlölte a nőket és az embereket, videóiban gyakran hangoztatta, hogy az élete semmit sem ér.

Önkéntelen cölibátus

Silva Neves pszichológus az utóbbi években egyre több olyan emberrel foglalkozott, akik számára nehézséget okoz az intim kapcsolatok kialakítása. Szerinte a probléma okai eltérőek: van, aki számára gyerekkori kötődési zavarok okozzák a nehézségeket, míg mások például az aromantikus spektrumba tartoznak.

Azok számára, akik gyerekkori kötődési zavarokkal küzdenek, a terápiás folyamat megoldást jelenthet. Ilyenkor feltárják a múltban meg nem oldott problémákat, amik akadályozzák az intim kapcsolatok kialakulását. Az aromantikus vagy aszexuális spektrumba tartozó emberek számára az első lépés a helyzet felismerése és elfogadása, enélkül ugyanis lehetetlen kilépni az önkéntelen cölibátusból.

Neves szerint ahány ember, annyi probléma, történet és terápiás folyamat, két dolog azonban a hozzá eljutott férfiakban közös: szembenéznek saját magukkal és hajlandóak változtatni a korábban berögzült mintákon. Ezeknek az önkéntelen cölibátusban élő embereknek a gondolkodásmódja nagyban különbözik az incelekétől. Jake Davison annak az incel közösségnek volt a tagja, akik azt gondolják, hogy a szex, az intim kapcsolatok alanyi jogon járnak, nekik pedig önhibájukon kívül nem jutott belőle.

Mérgező platformok és a férfiasság

A nyomozás során kiderült, hogy Jake Davison sok más incel férfihoz hasonlóan különböző online közösségek aktív tagja volt, ezek pedig tovább mélyítették az emberek, különösképpen a nők iránti gyűlöletét.

A mérgező férfiasság kifejezést a társadalom férfiak elé támasztott irreális elvárásaira használjuk. A fiúk nem sírnak, a férfiak nem mutatják ki az érzéseiket, erősek és függetlenek. Ismerős mondatok, ugye? Ezeket hajlamosak vagyunk egyfajta iránymutatásként használni, már egészen kisgyerek korunktól kezdve interpretálni annak ellenére, hogy sokszor épp ezekkel helyezünk megfelelési kényszert és nyomást a fiúkra és férfiakra. A férfiasságnak ezek az eszményei merevek, valótlanok, nőgyűlölők és sok esetben homofóbok is.

Sok incel szerint a férfiaknak alanyi jogon jár a szex, ha pedig egy nő visszautasítja őket, az egyértelműen a nő hibája. Úgy gondolják, hogy a nő döntési helyzete a férfi gyengeségének jele, ez pedig számukra teljes mértékben elfogadhatatlan. Ebből kifolyólag az incel férfiak gyakran semmilyen tapasztalatot nem szereznek az ismerkedés területén, így nem tapasztalják meg azt sem, hogy milyen egyenrangú kapcsolatban élni.

Érthető módon a nők többsége nem az incelek által elvárt módon reagál az ilyen férfiak közeledésére, ezt azonban a legtöbb incel támadásként éli meg.

Ha a nők nem megfelelően reagálnak, az incelek feljogosítva érzik magukat arra, hogy dühösnek érezzék magukat és visszatámadjanak – akár fizikai értelemben is.

Az incel problémája

Az incelek történetei különbözőek, egy közös vonásuk azonban van: jellemzően nem hajlandók megkérdőjelezni a torzult gondolataikat és változtatni a környezetükhöz való hozzáállásukon. Ezt tovább erősítik az internetes fórumok, ahol bátorítják egymást, tovább mélyítik az elvet, miszerint a terápiába járás a gyengeség egyik formája.

Ha nem is ilyen mértékben, de a patriarchális társadalmak mindegyikében megjelenik a nők alsóbbrendűsége. Másképp kell nevelnünk a fiainkat, befogadóbb szexuális és párkapcsolati edukációra van szükség, és le kell számolni azokkal a tévhitekkel, miszerint a férfiak sebezhetősége és érzelmeinek kifejezése a gyengeséggel egyenlő.

A nők is emberek, a testük felett nem rendelkezhet senki, és ugyanúgy megérdemlik a tiszteletet, mint bárki más.

A társadalmi berögződések nem egyik napról a másikra fognak megváltozni. De ideje lenne leszámolni azokkal a mérgező ideológiákkal, amik mindannyiunk számára ártalmasak – beleértve azokat is, akik támogatják ezeket az elveket.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Mózes Zsófi
Mózes Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.

Édes otthon

Így teheted tönkre a kerted hőségben

A kert a hőségben a túlélésért küzd, ilyenkor azok a tevékenységek, amik egyébként fontosak, sokat árthatnak. Öntözni inkább csak kora reggel érdemes, a trágyázásra sem jó alkalom a kánikula, sőt, az ültetés is nagyobb körültekintést igényel, mert a növények túlélési esélyei drasztikusan csökkennek.

Szülőség

A férfiak még szeretnének gyereket, a nők egyre kevésbé – ez az oka

A családi egység, a partneri viszony, az egyenlőség megteremtése egy párkapcsolatban vagy egy gyermeket nevelő családban továbbra sem zökkenőmentes. A fiatal nők pedig anyáik példáján látják: az, hogy karriert építhetnek, nem jelenti azt, hogy anyaként és feleségként kevesebb lenne a teendőjük, sokkal inkább olyan, mintha két-három, egész embert kívánó szerepben is egyszerre kellene helytállniuk

Testem

Ez történik a szemeddel, ha kinyitod a klóros medencevízben

A nyári kánikulában sokan imádnak a víz alatt úszkálni, búvárkodni, miközben tágra nyitott szemmel fürkészik a medence alját. Aztán a partra lépve jön a feketeleves: a szemünk ég, szúr, vörös lesz. Bár hajlamosak vagyunk mindezért egyedül a klórt hibáztatni, a háttérben valójában egy sokkal összetettebb kémiai játszma áll.

Édes otthon

Ne dobd ki ezt a konyhai hulladékot: kincset ér a kertedben

Gondolj csak bele: megeszel egy banánt, a héja pedig egyetlen laza mozdulattal landol a szemetesben, esetleg a komposztálóban. Pedig ezzel a szokással a kerted egyik legértékesebb, teljesen ingyenes tápanyagforrásáról mondasz le. A tapasztalt kertészek már régóta ismerik ezt a filléres trükköt, de most te is megtudhatod, miért lesz a banánhéj a rózsáid és virágágyásaid megmentője a nyári szezonban.

Testem

7 alattomos tünet, ami rákot is jelezhet

Szervezetünk mindennapos apró jelzéseit könnyű ráfogni a stresszre, a fáradtságra, egy nehezebb munkanapra vagy az idő múlására. A legtöbb makacs vagy kellemetlen panasz mögött szerencsére valóban ártalmatlan, könnyen kezelhető probléma áll. Vannak azonban olyan alattomos tünetek, amelyeket egyetlen alkalommal sem szabad elintézni egy vállrándítással. A korai felismerés ugyanis életet menthet.

Világom

Tojássárgájával építették Európa egyik leghíresebb hídját

Prága macskaköves utcáin sétálva szinte lehetetlen kikerülni a fenséges Moldva folyón átívelő Károly hidat. A gótikus remekmű évszázadok óta dacol a pusztító árvizekkel, a háborúkkal és a hömpölygő turistaáradattal. De vajon mi a titka ennek a rendkívüli szilárdságnak? A legenda szerint nem más, mint a tojás. Egészen pontosan több ezer láda tojás, amit az építkezéshez használt habarcsba kevertek.

Szülőség

Ezért nem mindegy, mikor kerül ágyba a gyerek – egész életére hatással lehet

Sok szülő szembesül az esti fektetés körüli végtelennek tűnő harcokkal, és hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az időben történő elalvás csupán azért fontos, hogy a gyerek másnap ne legyen nyűgös. A legújabb neurológiai kutatások szerint azonban ennél sokkal nagyobb a tét. A gyermekkori alvás nem egy passzív pihenőidő, hanem egy rendkívül aktív biológiai folyamat. Ha a gyerek nem alszik eleget vagy nem fekszik le időben, az közvetlenül megváltoztathatja az agy fejlődését, és egész felnőttkorára, a tanulási képességeitől kezdve az érzelmi stabilitásáig kihatással lehet.