Ha valaki folyamatosan azt hangoztatja, ő nem olyan, mint a többi lány vagy nő, az a belsővé tett nőgyűlölet kifejeződési formája – ez a viselkedés pedig káros, hiszen belsővé tett nőgyűlöletből fakad.
Angolul catcallingnak nevezzük azt a jelenséget, amikor vadidegen emberek (túlnyomó többségükben férfiak) szexális megjegyzéseket tesznek, odakiabálnak vagy füttyögnek egy másik személynek (többségükben nőknek) az utcán. Bár az elkövetők közül sokan úgy vélik, ők csak a hódolatukat fejezik ki, tanulmányok rávilágítottak, milyen negatívan hat a gesztus a nőkre. Sokan számolnak be testi tünetekről (légzési nehézségekről, zsibbadásról, hányingerről), míg mások olyan érzelmi reakciókat mutatnak, mint a zavar, a tehetetlenség, a félelem vagy a szégyen. Hogyan lehetne elérni, hogy az elkövetők leálljanak ezzel, és senkinek ne kelljen kéretlen kommenteket elszenvednie?
Augusztus 12-én Plymouthban a 22 éves Jake Davison lelőtt öt embert, majd magával is végzett. A hatóságok a terrorista szándékot hamar kizárták, szélsőséges csoportokkal egyébként sem állt kapcsolatban az elkövető.
„Hát miért nem lehet visszajönni védekezni, bazmeg?” „Kapjátok már össze magatokat! Mindenki egyszerre menstruál, vagy mi a f*sz van?” „Lehet, hogy elkezdtetek egyszerre nővé válni, és kész. Akkor abba kell hagyni a kézilabdát.” Mit tesz egy 15 éves lány, ha rendszeresen ilyeneket mond az edzője? El kell tűrnie, hogy így beszéljen vele az a felnőtt, akinek az utasításait kis kora óta vakon követni szokta? Mihez legyen lojális: a trénerhez, a társakhoz vagy a saját méltóságához? És ki lesz ő azután, ha csak úgy elsétál onnan? Ezt a sokunk számára ismerős alapproblémát jeleníti meg érzékeny eszközökkel Szabó Szonja rövidfilmje. A Vércsék a nemzetközi fesztiválokon való szereplést követően most bárki számára ingyenesen megtekinthető.
A dühöt a legtöbb ember megszüntetendő problémának tartja, hiszen a harag képes megmérgezni a hétköznapokat és a társas kapcsolatokat. Ryan Martin dühkutató azonban egy egészen másfajta megközelítését mutatja be ennek az alapvetően lobbanékony érzelemnek. Lehetséges, hogy a pitiáner bosszúságaink inkább rólunk szólnak, az őszinte felháborodásunk viszont arról, hogy valami nagyon félrecsúszott a világban?
Nem azért léteznek, hogy mások kedvére tegyenek. Gyakran mégis egészen kis koruktól kezdve ezt tanulják a lányok, így nehezen ismerik fel a saját szükségleteiket. Ha mégis kiállnak az igényeik mellett, rögtön hisztisnek, akaratosnak állítják be őket. Hogyan lehet felvértezni őket a rájuk nehezedő társadalmi nyomással szemben, amíg nem tudunk változtatni a világon? A kérdésre egy új könyv szerzője ajánl konkrét módszereket.
