Nem azért léteznek, hogy mások kedvére tegyenek. Gyakran mégis egészen kis koruktól kezdve ezt tanulják a lányok, így nehezen ismerik fel a saját szükségleteiket. Ha mégis kiállnak az igényeik mellett, rögtön hisztisnek, akaratosnak állítják be őket. Hogyan lehet felvértezni őket a rájuk nehezedő társadalmi nyomással szemben, amíg nem tudunk változtatni a világon? A kérdésre egy új könyv szerzője ajánl konkrét módszereket.

Az elmúlt években számos tanulmány látott napvilágot arról, hogy növekszik a szorongás a fiatalok körében. A közösségi média fokozódó hatása, a középiskolai és egyetemi felvételik, a kinézetre vonatkozó szigorú elvárások mind-mind stresszt jelentenek a tinik számára. Kutatások szerint a kamaszkor amúgy is intenzív időszakában még sérülékenyebbek a lányok, különösen azok, akik egyéb kisebbségekhez is tartoznak (pl. roma, szegény, fogyatékossággal élő, leszbikus, biszexuálus és/vagy transznemű emberek). Egy nemrég publikált svéd kutatás például azt találta, hogy a lányok szignifikánsan több mentális problémát mutatnak a kötelező iskolai tanulmányaik végére, mint a fiúk. Az eredményeket az eltérő társadalmi elvárásokkal magyarázzák. 

Sokat segíthetünk neki, hogy kiegyensúlyozott felnőtt váljon belőle
Sokat segíthetünk neki, hogy kiegyensúlyozott felnőtt váljon belőleFotó: Thomas Barwick / Getty Images Hungary

A szépség szűkre szabott sztenderdjei, a kinézettel kapcsolatos megszállottság, a test állandó tárgyiasítása olyan ellenszélt képeznek a lányok életében, amivel a srácoknak kevésbé kell szembesülnie. Az Under Pressure (Nyomás alatt) című, közelmúltban megjelent könyv szerzője, Lisa Damour szerint azonban mégsem ez a legnagyobb probléma. A Kaliforniai Egyetem hivatalos lapjának, a Greater Good Magazinnak adott interjújában azt is elmondta, miként tudjuk segíteni a lányokat, hogy kiegyensúlyozott, erős, független felnőttekké váljanak.

Másokról megtanulnak gondoskodni, de önmagukról nem

Lisa Damour pszichológusként a legfőbb nehézséget abban látja, hogy a lányok kiskoruktól fogva burkolt és egészen nyílt üzenetek formájában azt sajátítják el, hogy az ő szerepük az életben a többi embernek való örömszerzés.

Arra vannak szocializálva, hogy mások kedvét lessék, miközben nem tanulják meg azt, hogy őket mi teszi boldoggá.

Ha pedig mégis kifejezik a szükségleteiket, akkor rögtön házsártosnak, önzőnek titulálják őket. Az ilyen negatív következmények miatt sok lány inkább visszahúzódik, kevés helyet foglal el fizikailag és verbálisan a térben, nem konfrontálódik. Mivel nem tanul meg nemet mondani és határokat húzni, későbbi életében is sokkal kiszolgáltatottabb lesz a bántalmazással szemben. 

A lányoknak speciális kihívásokkal kell megküzdeni egy alapvetően szexista világban
A lányoknak speciális kihívásokkal kell megküzdeni egy alapvetően szexista világbanFotó: Imgorthand / Getty Images Hungary

Fontos, hogy hosszú távon azt a kultúrát kell megváltoztatnunk, ami megágyaz a nőket érő erőszaknak. De ez nem megy egyik napról a másikra, így ezzel párhuzamosan lényeges minden olyan eszközzel ellátni a nők következő generációját, amivel biztonságosabban, egészségesebben, önazonosabban élhetnek. Az alábbi tippek figyelembevételével te is segíthetsz nekik. 

#1 Tanítsd meg nemet mondani!

Napjainkban is tartja magát a felfogás, hogy a gyerekeket, különösen a lányokat meg kell nevelni, hogy tudjanak viselkedni. Ne legyenek olyan izgágák, ne legyenek udvariatlanok, mert az a szülőkre is rossz fényt vet. Persze a kedvesség és az előzékenység fontos értékek, de sokszor olyan dolgokra is presszúrálják az emberek a gyerekeket, amiknek opcionálisnak kéne lenniük. Lényeges, hogy a lányok az élet számos területén gyakorolhassák a döntéshozatalt: például maguk válasszák ki, hogy milyen különórákra szeretnének járni, hogy a barátaik közül kiket hívnak meg az otthonukba, hogy milyen ruhákat hordanak. 

Hadd sportoljon úgy, ahogyan ő szeretne
Hadd sportoljon úgy, ahogyan ő szeretneFotó: Rebecca Nelson / Getty Images Hungary

#2 Készítsd fel, hogy mi történhet, amikor kiáll magáért!

A lányoknak is meg kell tanulniuk direkten kommunikálni, ködösítés és mentegetőzések nélkül, elhagyva a „bocs, hogy élek” mentalitást, ami olyan jellemző lehet rájuk. De ha egy nő asszertív, azaz érvényesíti a saját érdekeit a többi ember érdekeinek figyelembevételével, akkor sokszor rásütik a bélyeget, hogy erőszakos. Egy vizsgálat például kimutatta, hogy az önérvényesítő nőket kevésbé kompetensnek és kevésbé értékesnek tartották a munkahelyükön, mint az ugyanolyan mértékben asszertív férfi kollégáikat. Aggályos továbbá, hogy az ambiciózus nőket a mai napig férfiasnak tekintik. Egy nő ilyenkor könnyen magát okolhatja, úgy érezheti, hogy benne van a hiba. Ha azonban van tudása a tágabb társadalmi összefüggésekről, akkor elő tudja vételezni ezeket a reakciókat, hatékonyabb megküzdési stratégiákat fejleszthet ki. 

Ha többet tud az előítéletek működéséről, magabiztosabban helytállhat
Ha többet tud az előítéletek működéséről, magabiztosabban helytállhatFotó: FlamingoImages / Getty Images Hungary

#3 Támogasd, hogy többféleképpen ki tudja fejezni önmagát!

Ha azt mondanánk, hogy a nők ezentúl inkább beszéljenek úgy, mint a férfiak, akkor ezzel azt üzennénk, hogy az a helyes és követendő nyelvhasználat. Ehelyett két dolgot érdemes tennünk. Egyrészt megtanulni értékelni azt, ahogy általában a nők beszélnek: nagyobb empátiával, a mások érzéseivel való törődéssel, a bocsánatkérésre való fokozottabb fogékonysággal. Igazából a lányok többsége ösztönösen használ olyan szofisztikált stratégiákat, amik segítségével akkor is igyekszik óvni a kapcsolatot, amikor valamiben visszautasítja a másikat. Másrészt érdemes elsajátítaniuk egy direktebb, határozottabb, célratörőbb kommunikációs formát is. A lényeg az volna, hogy tudatosak legyenek a szituációk sokféleségével kapcsolatban, és a cél függvényében a lehető legjobban tudják kifejezni magukat. Mindegyik típusú kommunikációnak van létjogosultsága (amíg nem agresszív), jó lenne, ha minden ember otthonosan mozogna ezek használatában. 

Merjen kérdezni
Merjen kérdezniFotó: BraunS / Getty Images Hungary

#4 Segíts neki, hogy megélhesse a negatív érzéseit is!

Sokszor a lányok is dühösek, szomorúak, frusztráltak, mint mindenki más. Viszont ők gyakran még azért is szoronganak, hogy így éreznek. Az érzéseinkkel kapcsolatos érzéseinket metaérzelmeknek nevezzük. Mivel a nők legtöbbször nincsenek bátorítva a negatív érzéseik megélésére, ezért felnőttkorukban sem mindig tudnak mit kezdeni velük, ami érzelemszabályozási nehézségekhez és elkerülő magatartáshoz vezethet. Amikor a gyermek a negatív érzéseiről számol be, nagy a csábítás, hogy a szülő rögtön elterelje a témát, vagy azt mondja a lányának, hogy legyen empatikus. Damour szerint azonban nem érdemes rövidre zárni ezeket a helyzeteket.

A kedvességre való nevelés mellett éppannyira fontos, hogy a gyermek megtapasztalja: az érzései jogosak.

Ha kíváncsi vagy a benne lejátszódó folyamatokra, ha van lehetősége beszélgetni veled ezekről, akkor abban segítesz neki, hogy jobban megértse önmagát, megtanuljon bánni az érzelmeivel. 

Ne kelljen szégyenkeznie a negatív érzései miatt
Ne kelljen szégyenkeznie a negatív érzései miattFotó: terng99 / Getty Images Hungary

#5 Ne hangsúlyozd a külalakot, még a szépséget sem!

Társadalmunkban óriási nyomás nehezedik a nőkre, hogy egy bizonyos módon nézzenek ki. A média, a popkultúra, a divatipar azt az üzenetet sugározza a fiatalok felé, hogy a kinézet a legfontosabb, és nem az számít, hogy ki vagy valójában. A külsővel kapcsolatos megszállottság pedig rengeteg lány önbizalmát aláássa. Kutatások ráadásul arra is fényt derítettek, hogy a külső dicsérete ugyan emeli a lányok hangulatát, de a kognitív teljesítményükre negatívan hat.

A szépség hangsúlyozása továbbra is azt implikálja, hogy azért egy lányban mégiscsak az esztétikum a legfontosabb.

Még ha jóindulat is van mögötte, a szerző szerint sokkal jobb stratégia a lányok belső tulajdonságait, az intelligenciájukat, a humorukat, a kreativitásukat dicsérni.

Emellett lényeges velük elbeszélgetni azokról a kulturális hatásokról is, amik a mindennapi életünkben jelen vannak. Például miért van az, hogy egy politikus nőnek gyakran a kinézetéről beszélnek, a mondandója tartalmáról alig? Segíteni kell a lányokat abban is, hogy minél jobban érezzék magukat a bőrükben. A mozgás öröméért sportoljanak, tudjanak értékelni olyan szenzoros élményeket, mint egy finom desszert, egy forró fürdő, vagy a szaunába járás. Mindez már gyermekkorban megalapozza, hogy pozitív viszonyt alakítsanak ki a testükkel. 

Érezd jól magad a testedben
Érezd jól magad a testedbenFotó: FatCamera / Getty Images Hungary

A fenti tanácsok mindegyike arra irányul, hogy a lányok az örökös visszahúzódás helyett megtanuljanak előlépni, amikor a felnőtt élet kihívásaival, lehetőségeivel találkoznak. Ha mernek szembenézni a félelmeikkel, akkor arra is rá fognak ébredni, hogy mennyi erő lakozik bennük. Más emberek támogatása sokat segít nekik abban, hogy kapcsolatba lépjenek a belső erőforrásaikkal.

Mustra