Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Ha valaki folyamatosan azt hangoztatja, ő nem olyan, mint a többi lány vagy nő, az a belsővé tett nőgyűlölet kifejeződési formája – ez a viselkedés pedig káros, hiszen belsővé tett nőgyűlöletből fakad.
Emlékszel még arra, hogy gyerekként mekkora sértésnek számított, ha valaki azt vágta a fejedhez a játszótéren, hogy
„úgy futsz, mint egy lány”, vagy „úgy dobsz, mint egy lány”?
Ebben a percben ég bele mindegyikünk fejébe, hogy „lánynak” lenni rossz dolog, hiszen szitokszó. Tiniként talán pont te is átmentél egy olyan életszakaszon, amikor elutasítottál mindent, ami feminin, hiszen te „jófejebb" voltál a többi lánynál, de legalábbis biztosan volt ilyen osztálytársnőd. Ez az „én nem olyan vagyok, mint a többi lány” hozzáállás, ami rokona a „mint egy lány” sértésnek.
Honnan ismered fel ezt a viselkedést?
Ha a többi lány a One Directiont, a szoknyákat és a magas sarkút szerette, akkor a „nem olyan, mint a többi lány” a könyveket, a farmert és a tornacsukát.
Visszautasítja a szoknyákat, a rózsaszínt, a fodrászt, a manikűrt és a hasonlóan sztereotipikusan női dolgokat.
Természetesen az teljesen más tészta, ha valaki azért választja ezek visszautasítását, mert egyszerűen ezt az életmódot szereti, ez a kényelmes számára, ez okoz neki örömöt.
A „nem olyan, mint a többi lány” típusok nem azért zárkóznak el a manikűr gondolatától, mert nem szeretik, hanem egy mély, belülről fakadó indulattal lökik el maguktól elsősorban azért, mert ez egy „lányos dolog”, miközben egy részük igazából nagyon is szívesen kipróbálná, milyen lehet csillogó, színes körmökkel rendelkezni.
A „nőies” dolgokat kapásból lenézik és elutasítják, húzzák rá a szájukat, aki pedig lelkesen prezentálja magát femininnek, azt dühösen lenézik, hiszen a „nőiesség” nem érték az ő szemükben.
Ha a „nem olyan, mint a többi lányok” elzárkóznak a feminin magatartás és viselkedés elől, mik azok az értékek, amikhez húznak? Egyszerű: a „fiús” dolgokhoz. A kék, a rock, a kapucnis pulcsik, a videójáték, a képregények, a foci. A „nem olyan, mint a többi lány” büszkén hirdeti, hogy ő is ezeket szereti, nem azokat a „felszínes lányos kacatokat”.
Ez áll a jelenség hátterében
A magyarázat a következő: az internalizált nőgyűlölet üti fel a fejét az „én nem olyan vagyok, mint a többi lány” magatartásban.
Ezek a nők saját magukat akkor látják csak értékesnek, ha eltérnek a sztereotip női magatartástól.
Az elkülönítés azért szükséges, mert negatív megítélést társítanak a „nőiességhez”. Ez a hozzáállás azt üzeni, hogy a lányos dolgok nem érnek annyit, mint a fiús dolgok. Ráadásul élesen kettéválasztja, mit szerethetnek a fiúk és mit szerethetnek a lányok, az átmeneteket eltörli. Ami elég nevetséges hozzáállás, ha jobban belegondolunk: se női focicsapat nem létezhetne, sem férfi fodrászmesterek nem lehetnének.
Hogy juthattunk idáig?
Azért alakulhatott ki ez a viselkedésforma, mert társadalmunk azt az üzenetet képviseli, nőnek lenni nem érték. Ahogyan az Elle is írja, a hollywoodi filmek „menő csaja” (pl.: Lara Croft) és a „mániás-pixi csajszija” (pl.: Clementine az Egy makulátlan elme örök ragyogásában) is olyan női karaktertípust mutat a nézőknek, amelyek a férfi vágyálom kielégítésére létrejött idealizált női viselkedésformák.
Mindegyik egyértelműen elkülönül a „többi lánytól”, ettől válnak különlegessé és vágyottá. Közben ezek a női karaktertípusok internalizált nőgyűlölettel telítettek.
Azt a mondatot is biztosan hallottad már egy volt pasid vagy egy barátnőd volt pasija szájából, hogy „Te menő vagy. Nem olyan vagy, mint a többi lány”. Ezt általában bóknak szánják. A bókoktól szokás jól éreznie magát az ember lányának, de ez a bók kétélű kard: azon alapul, hogy a nők csoportját kisebbíti, a nő, akinek ezt mondják, megkapja, hogy a neme rossz, de mivel ő különbözik a nemének többi tagjától, ezért ő egyedül jó.
Sok lány és nő annyiszor hallja ezt, hogy önkéntelenül is beépíti a személyiségébe, és elkezd alkalmazkodni ehhez a külső elváráshoz: hogy ne legyen olyan, mint a többi nő. Így tehát magukévá teszik a nőgyűlöletet, ami által saját magukat is elkezdik utálni nőiségük miatt.
A nőiséget, nőiességet próbálják kiirtani magukból, elfojtani, hiszen akkor válnak különlegessé és vágyottá.
Miért vakvágány ez az út?
Az „én nem olyan vagyok, mint a többi lány” magatartás sztereotipizálja a nőiesség fogalmát, és egységesíti. A nőiesség elkerülendő jelzővé válik.
Csakhogy, és itt ugrik ki a szög a zsákból, a nőiességnek valójában ezer különbözőféle megnyilatkozása van, nem lehet egyetlen kategóriába szuszakolni.
Ahány nő, annyiféle nőiesség létezhet. Kifejezheti valaki a nőiességet azzal, hogy nem sminkel, hogy rövid haja van, de azzal is, hogy miniszoknyát hord, nincsenek valódi korlátok.
Mindegyik kifejezésmód ugyanolyan értékes és valid, nem kell egyetlen sémához igazodnia a nőknek, ha a „nőiességről” van szó. Ha megengedjük magunknak és egymásnak, hogyszabadabban értelmezzük a „nőiesség” jelentését, könnyebben magunk mögött hagyhatjuk az „én nem olyan vagyok, mint a többi lány” hozzáállás toxikusságát, és több önazonos, boldog, női barátokkal is rendelkező nőt láthatunk majd magunk körül.
