Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Mi jut eszedbe, ha azt a szót hallod, hogy függő? Talán a filmekben ábrázolt szerhasználó, aki a társadalom peremén él, az utcán szipuzik, vagy belőve fekszik egy csupasz szobában. Vagy a sztereotip alkoholista, aki remegő kézzel issza a reggeli felest. Esetleg a szerencsejátékos, aki adósságot adósságra halmoz. Persze az is lehet, hogy egy szerettedre gondolsz, fájdalmas tapasztalatokra. De jó eséllyel nem olyasvalaki ugrik be először, aki magas pozícióban van, elismerést és díjakat kap, rendszeresen szerepel a médiában, vagy emberfeletti energiával nemes célokért küzd. Bár felnézünk rájuk, sokan közülük komoly problémákkal küzdenek. Miért olyan ártalmas a munkafüggőség? Mi kell ahhoz, hogy felismerjük, és mit tehetünk, ha magunkon vagy másokon tapasztaljuk? Erről beszélgettünk dr. Kun Bernadette pszichológussal, az ELTE-PPK oktatójával.
„Nagyon nehéz a belátás egy olyan problémánál, amely ennyi társas-társadalmi megerősítést kap” – mondja dr. Kun Bernadette, az ELTE Pszichológiai és Pedagógiai Karának adjunktusa, aki a közelmúltban tartotta meg a munkafüggőségről szóló online habilitációs előadását. Ráadásul míg a legtöbb addikció kezelésekor a teljes absztinencia elérése a cél, addig ez itt se nem reális, se nem kívánatos kimenet. Mit lehet kezdeni ezzel a nehézséggel egy őrült tempóban dübörgő, produktivitásra épülő kapitalista társadalomban? Miért érdeke a munkáltatónak is, hogy szerepet vállaljon a megelőzésben, segítségnyújtásban? Interjú önigazolásról, menekülésről, változásról és a téma legfrissebb kutatási eredményeiről.
Megosztható, hogy miért kezdtél el a munkafüggőséggel foglalkozni?
A doktori disszertációmat a szerhasználatról és az érzelmi intelligenciáról írtam. Már akkor érdekelt, hogyan függ össze az érzelemszabályozás az addikciókkal. Ezzel párhuzamosan, 2009 környékén kezdtünk el Demetrovics Zsolt professzorral intenzívebben foglalkozni a viselkedési függőségekkel is. Ez akkoriban új területnek számított, főleg itt Magyarországon. Többféle addikció szakirodalmába beleástam magam, és azt láttam, hogy a munkafüggőségről még nagyon keveset lehet tudni. Annak ellenére elenyésző a kutatások száma, hogy a hétköznapi életben mennyire gyakran mondjuk, hogy munkamániás valaki, vagy mennyire népszerű a workaholic kifejezés. Könnyen használjuk címkének ezt a fogalmat, miközben a vizsgálatok még nagyon keveset derítettek ki erről a jelenségről. Míg a problémás internethasználat vagy az online játékfüggőség kutatása jobban beindult, addig a munkafüggőség területe sokáig kiaknázatlan maradt. Azt éreztem, itt még annyi mindent lenne jó tudni – már csak azért is, mert annyi mindenkit érint.
Talán itt az elején érdemes tisztáznunk a fogalmat. Miben különbözik valaki, aki nagyon szeret intenzíven, sokat dolgozni, élvezi azt, amit csinál, attól, aki a munkafüggőség kategóriájába sorolható?
A függőségekre általában igaz, hogy a személy számára különböző nehézségeket, konfliktusokat okoznak. A munkafüggőség esetén is azt látjuk, hogy az illető maga szenved: folyamatosan feszült, ingerült, kimerült. A túlzott munkavégzés miatt keveset pihen, társas kapcsolati problémái vannak, egyre több konfliktusa. Veszekednek vele a hozzátartozói, hogy miért dolgozik annyit, miért nem foglalkozik velük többet. Gyakran már testi tünetei is vannak: egyrészt a kimerültségből adódóan, másrészt a stresszel kapcsolatban, például gyomorpanaszok, szívpanaszok, fejfájás, alvászavarok. Ha ezek a káros következmények megjelennek, akkor mindenképpen problémás munkavégzésről beszélhetünk. Emellett tapasztalhatók azok a tünetek is, amelyek más függőségekre is jellemzők. Ha például akadályozzák a munkavégzésben, akkor feszültté, ingerültté, esetleg agresszívvé válik, vagy levert, bűntudata lesz. Itt is megjelenhetnek pszichés megvonásos tünetek, vagy az, hogy már nem érzi elegendőnek azt a teljesítményt, amit korábban annak vélt, így egyre többet és többet dolgozik.
Fontos különbség lehet az is, hogy azoknál, akik sokat dolgoznak, élvezik a munkájukat, de nem függők, belső indíttatásról, ún. intrinzik motivációról van szó, tehát maga a tevékenység örömet okoz nekik, flow-élményt vagy önmegvalósítási lehetőséget nyújt. Ezzel szemben a munkafüggőségnél a saját kutatásainkban is azt találtuk, hogy gyakori az ún. introjektált motiváció, tehát azért dolgozik valaki sokat, hogy bizonyos negatív érzéseket vagy következményeket elkerüljön: például azt, hogy szégyent, szorongást, bűntudatot éljen meg a teljesítményével kapcsolatban.
Akkor, ha jól értem, munkafüggőknél is megjelenhetnek a tevékenység során pozitív érzések, vagy legalábbis egyfajta megkönnyebbülés, amelyet a munkavégzés okoz.
A mai napig vita tárgya, hogy a munkafüggők mennyire élvezik a munkájukat. Valószínűleg vannak olyanok, akiknél – más addikciókhoz hasonlóan – megjelenik a hangulatmódosító faktor. A szerencsejáték-függőségnél is sok esetben azért végzi valaki a tevékenységet, hogy elmeneküljön a konfliktusok, problémák elől, és játék közben átmenetileg jobban érezze magát. Létezik arra vonatkozó elmélet, hogy a munkafüggőknek is több típusa van, ennek tisztázásához viszont további kutatásokra van szükség. De még ha szereti is a munkáját az illető, a függőség mindenképpen ártalmas működés, hiszen ott már definíciószerűen megjelennek a negatív következmények, konfliktusok. Amikor csak a munka számít, és a személy elhanyagolja a társas kapcsolatait, a hobbiját, a testmozgást, stb., akkor annyi problémája lesz az élet különböző területein, hogy az már neki sem lesz jó.
Mi az a pont, amikor az emberek többsége felismeri, hogy ezek a negatív következmények valóban a munkatevékenységükhöz köthetők, amit más szempontból egyébként nagyra értékel a társadalom?
A munkafüggőség azért is nehezen felismerhető és kezelhető probléma, mert sok minden mással lehet magyarázni. Én azért dolgozom sokat, hogy nektek jobb legyen, ellássam a családot, legyen nagy házunk, több autónk, minden évben el tudjunk menni nyaralni. Ezeket az önigazolásokat egy munkafüggő mind tudja mondani a családjának. Azt kommunikálja, hogy ezt értük teszi, és annak a beismerése, hogy neki ezzel gondja van, gyakran csak akkor történik meg, amikor már messzire eljutott a káros következményekben. Akkor jön rá, hogy ez mégsem éri meg. Ilyenkorra már többfelől érkeznek jelzések: elege van a családjának, elfogynak körülötte a barátok, tönkremennek a kapcsolatai.
A testi tünetek is számottevőek – ezt egy friss kutatásunk is megerősítette, amely a közeljövőben fog megjelenni a Magyar Pszichológiai Szemlében. Munkafüggőséggel érintett személyekkel készítettünk félig strukturált interjúkat, összesen 29 fővel (ők egy korábbi vizsgálatunkban értek el magas pontszámot a skálán). Az derült ki, hogy mindannyiuknál megjelent valamilyen testi tünet, leggyakrabban alvásprobléma. Nem tudtak elaludni, éjszaka felébredtek, vagy rémálmaik voltak. Gyakoriak voltak a gyomor- és emésztőszervi panaszok is, saját maguk számoltak be arról, hogy a túlzott munkavégzés miatt nem figyelnek oda eléggé arra, hogy mit és mennyit esznek, nem mozognak eleget, egész nap a gép előtt ülnek. Ezek szintén fontos jelek, hogy valaki belássa, változtatnia kell.
Mik az intézményi vagy céges kultúra azon elemei, amelyek hajlamosítják a dolgozókat az addikcióra? Egyáltalán érdeke-e a munkáltatónak, hogy a függőség megszűnjön vagy jobb esetben ki se alakuljon?
Azok a szervezetek, amelyek előtérbe helyezik a munkatársak közti versengést, ahol az egyéni teljesítménynek sokkal nagyobb szerepe van a közösségi kooperatív tevékenységekkel szemben, ott valószínűbben alakul ki függőség. A kutatásokból, esetleírásokból az is jól látszik, hogy a munkahelyek számára sem kedvező a függőség kialakulása. Amikor valaki túlhajszolja magát, az előbb-utóbb a teljesítménye rovására megy. Másrészt a munkafüggőkre jellemző, hogy magas a kontrolligényük, nehezen tudnak delegálni, feladatokat átadni, kooperálni. Mindenről tudni szeretnének, mert félnek attól, hogy a másik esetleg nem csinálja jól. Nagyon magas a perfekcionizmusuk, maximalisták, mindenben a legjobbat szeretnék, ezért általában nehéz velük együtt dolgozni. Amúgy egy jól működő szervezetnek nem véletlenül feladata az, hogy a munka-magánélet egyensúly megőrzésében segítse a dolgozókat. Ha kizsigerelik őket, és a pszichés-családi jóllétük csökken, az hosszú távon a munkáltatónak sem lesz kedvező.
Talán az is veszélyes lehet, ha a munkánk nemcsak munka, hanem az identitásunk egyik legmeghatározóbb eleme. Civil szervezetekben dolgozva azt tapasztaltam, mintha a jó ügyek mentén még könnyebben alakulna ki munkafüggőség.
Nagyon érdekes, amit mondasz, mert valami hasonlót mutatott ki a legfrissebb, még nem publikált, Paksi Borbála, Felvinczi Katalin és Demetrovics Zsolt által vezetett Országos Lakossági Adatfelvétel az Addiktológiai Problémákról című kutatás is. A négyévente zajló vizsgálat a teljes felnőtt magyar lakosságra nézve reprezentatív, és nemcsak a különböző szerhasználati szokásokra, hanem a legkülönbözőbb viselkedési addikciókra is rákérdez, így a munkafüggőségre is. Míg a teljes lakosságban a munkafüggőség előfordulási aránya 4-5, a munkavállalók körében pedig 7-8 százalék, addig a civil szervezetekben dolgozók között szignifikánsan nagyobb, 30 százalék körüli ez az érték. Persze torzító tényező lehet, hogy az elemszámok széttartanak, hiszen a kutatás résztvevői közül jóval többen dolgoznak például a magán-, mint a civil szektorban. De ez akkor is nagy különbségnek tűnik.
Munkahelyi szinten egyébként még azt lehet elmondani, hogy veszélyeztető tényező, ha a személy nem a klasszikus napi 8 órás, hanem váltott vagy nem rendszeres munkaidőben dolgozik, illetve ha szellemi munkát végez. Az ilyen típusú munkákat könnyebb hazavinni, mint amikor buszsofőrként vagy bolti eladóként dolgozik valaki.
Ráadásul a koronavírus óta még jobban összemosódtak a munka és a magánélet terei. Azt látom a környezetemben, hogy a legtöbben most annál is többet dolgoznak, mint korábban tették. Szerinted hogyan hat a munkafüggőségre a járványhelyzet?
Nagyon izgalmas, hogy most mi történik a munkafüggőséggel, ezt még nem lehet tudni. Sokféle verziót el tudunk képzelni. A home office, csakúgy, mint a járvány maga, sok szempontból polarizálja a társadalmat. Azok, akik amúgy is rosszabb körülmények között élnek, még rosszabb helyzetbe kerülnek, míg a jobb körülmények között élők esetében számos probléma áthidalhatóbb, még ha ott is vannak nehézségek. Az, hogy valaki egyedül, partnerrel vagy családban él, a mentális egészség szempontjából amúgy is fontos tényező. Az egyedül élők most még jobban elszigetelődhetnek, és az esetleges munkafüggőségük is eszkalálódhat, teljesen belecsúszhatnak ebbe a tevékenységbe.
Azoknál viszont, akik családban élnek, előfordulhat, hogy egyszerűen muszáj félretenni időnként a munkát, mert például ott van a partner, aki szintén dolgozik, és neki is teret kell engedni, meg kell osztani a gyerekekkel való foglalkozást. Persze az is lehet, hogy ahelyett, hogy most közelebb kerülnének a családtagok, inkább még több feszültség keletkezik, láthatóbbá válnak a problémák, amelyek akár a kapcsolat felbomlásához is vezethetnek. Sajnos a többi mentális nehézségnek – köztük a depressziónak, a szorongásnak, a szerhasználatnak – való kitettség is fokozódott az elmúlt időszakban, ezek a problémák ráadásul gyakran összefüggnek, egymást erősítik.
Vannak tapasztalatok a munkafüggőség kezeléséről? Milyen terápiás megoldások segíthetnek, hogy valaki újrakalibrálja az egyensúlyokat az életében, és később is meg tudja őrizni azokat?
Egyelőre nagyon kevés kutatás született a hatékony terápiás módszerekről. Ezek közül ígéretes például egy 2017-es tanulmány, amely azt találta, hogy egy meditációs alapú terápia eredményes lehet: azok, akik részesültek benne, hónapokkal később is alacsonyabb pontszámokat értek el a munkafüggőséget mérő skálán, és jobban is érezték magukat a bőrükben. Olyan esetbeszámolókat is lehet olvasni, amelyek szerzői család- és párterapeuták. A munkafüggő emberek ugyanis sokszor úgy kerülnek a szakemberek látóterébe, hogy párkapcsolati, családi problémákkal jelentkeznek, és csak a terápiában derül ki, hogy munkafüggőség áll a háttérben. Ilyenkor abban lehet például segíteni a feleket, hogy miként tudják meghúzni a határokat, és erősíteni a családi alrendszereket. A családterápia műfaja eleve olyan, hogy a kliensek házi feladatokat kapnak, hogy otthon próbáljanak ki egy-egy technikát. Kezdetnek lehet gyakorolni például, hogy a munkafüggő személy kétszer egy héten 20 percen keresztül ne a munkájáról beszéljen a partnerével.
Más szerzők kognitív-viselkedéses irányból közelítenek, és inkább arra vonatkozóan fogalmaznak meg ajánlásokat, hogy a munkafüggő ember hogyan strukturálja a napját, hogy biztosan legyenek olyan idősávok is a menetrendjében, amikor nem dolgozik. Vagy igyekezzen jobban odafigyelni az elektronikus eszközök használatára, például este 8 és reggel 8 között ne nézzen e-maileket. Egy munkafüggő számára ez komoly kihívás lehet, ők eleve hajlamosak hazavinni a munkát. Abban hasonlítanak az internetfüggőséggel érintettekre, hogy náluk is jellemző lehet a fear of missing out, azaz az attól való félelem, hogy kimaradnak valamilyen fontos eseményből, hírből, ha nincsenek folyamatosan online. Ezért állandó kapcsolatban akarnak lenni a munkatársaikkal, a feladataikkal, attól félnek, hogy ha ezt nem teszik meg, annak negatív következményei lesznek. Meg gyakran túl is vállalják magukat, szóval tényleg több időt vehet igénybe a feladataik elvégzése.
Mennyire jellemző, hogy anonim csoportokba szerveződnek a munkafüggők?
Amerikában nagyon sok ilyen csoport van: azzal a 12 lépéses módszerrel dolgoznak, amely a szerhasználók vagy szerencsejátékosok körében létrejött. A közösség erejéből kiindulva, egymást segítve igyekeznek a tagok úrrá lenni a problémán. Ezek a csoportok világszerte nagyon népszerűek, s bár önmagukban nem feltétlenül elegendőek, más kezelésekkel kombinálva nagyon fontos támogatást jelenthetnek egy függőnek. Ezek mindig alulról szerveződő kezdeményezések. Minél láthatóbbá válik a probléma, minél többet beszélünk róla egymás között és a nyilvánosságban is, annál tudatosabbak lesznek az emberek, és annál jobban fel tudják vállalni az ilyen típusú nehézségeiket, hogy segítséget kérjenek.
Budapesten elérhetők gyűlések munkaholistáknak
Magyarországon is létezik az Anonim Munkaholisták közössége, melynek tagjai megosztják egymással tapasztalataikat, erejüket, reményüket, hogy segítsenek egymásnak felépülni a munkafüggőségből. A közösséghez való tartozás egyetlen feltétele a kényszeres munkával való felhagyás vágya, tagsági díj nincs. A csoport nem szövetkezik semmiféle szektával, felekezettel, politikai szervezettel. A tagok egyetlen célja, hogy felhagyjanak a kényszeres munkával és elvigyék ezt az üzenetet más munkaholistákhoz is. Gyűléseikre minden érintettet szeretettel várnak. További információért kattints a www.munkaholistak.hu honlapra.
