Nagyobb szimpátiát érzünk és könnyebben vesszük emberszámba azokat az elítélteket, akiknek a büntetése hamarosan lejár – derül ki egy kanadai kutatásból.
A torontói Rierson Egyetem pszichológus munkatársa, Jason C. Deska nemrég publikált tanulmányában azt vizsgálta, mennyire nézik le és tekintik alábbvalónak, kevésbé értékes személynek a börtönben ülő elítélteket az átlagemberek – számol be a Research Digest. A szakember és munkatársai úgy találták, a többség elnézőbb azokkal a rabokkal szemben, akik nemsokára szabadulnak.
Deska és kollégái először 148 egyetemi hallgatónak, majd 155 online toborzott önkéntesnek mutattak meg 20 rabosításfényképet, melyek Florida államban fogva tartott, fehér bőrű férfi elítélteket ábrázoltak. A képeket kísérő szöveges információt a kutatók manipulálták – ugyanazokon a fotókon egyszer az szerepelt, hogy az illető egy hónapja van a rácsok mögött, máskor viszont az, hogy már csak egy hónapot kell leülnie büntetéséből. A megkérdezettek többre becsülték azokat az elítélteket, akik hamarosan szabadulnak, és nagyobb empátiát éreztek irántuk: úgy vélték, magasabb fokú belátási képességgel bírnak, jobban urai saját cselekedeteiknek, és intellektusukat is többre tartották, mint azokét, akik még csak nemrég kerültek a hűvösre.
Ezt követően a kutatók több különböző online felmérést végeztek, melyekben a résztvevőknek a rabfotókat aszerint kellett értékelniük, szerintük mennyire volt hatékony és sikeres a rajtuk szereplők esetében a büntetés. Négy szempont alapján értékelték az elítélteket: mennyire sikerült rehabilitálni őket, megbüntetni őket a tettükért, elrettenteni őket attól, hogy újabb bűnt kövessenek el, illetve megóvni tőlük a társadalmat. A válaszok egyértelműen azt az álláspontot tükrözték, hogy a régóta börtönben ülő, szabadulásra váró rabok kellően megbűnhődtek, kevésbé lennének hajlamosak újra bűnt elkövetni, és könnyebben illeszkednek vissza a társadalomba.
A válaszokból tehát az az általános vélemény sejlik fel, mely szerint minél több időt tölt valaki a rácsok mögött, annál nagyobb hatással van rá a börtönélet, ezáltal könnyebben rehabilitálódik és tér vissza a helyes útra, lesz újra a társadalom hasznos tagja. Ez lehet az oka annak, hogy ugyanazokat a rabokat inkább emberszámba vették a válaszadók, amikor azt hitték, évek óta a börtönben ülnek és nemsokára szabadulnak, mint amikor azt gondolták, hogy csak nemrég kerültek be oda.
A kutatásból természetesen nem szabad általánosításokat levonni – figyelmeztet Deska –, hiszen szűk és előre meghatározott kereteken belül folyt. Nem tudni például, mennyiben lettek volna mások a reakciók, ha etnikailag heterogénebb, például afroamerikaiakat is ábrázoló fényképeket mutatnak a résztvevőknek, vagy más országokból, eltérő kultúrákból származó önkénteseket is toboroznak a kísérlethez, esetleg feltüntetik a fotókon, hogy milyen vádakkal ítélték el az azokon szereplő személyeket. A kutatás ugyanakkor rávilágított – mondja a szakember –, hogy mennyire könnyen fosztunk meg másokat emberségüktől és értékeljük őket kevesebbre pusztán egy-egy információ alapján, melynek igazságtartalmát még csak nem is ismerjük.
