A kép alapján talán nem meglepő, hogy ma egy híres focista életének fontos mérföldkövei mentén haladunk: pályafutása legutóbbi jelentős állomása ez a stadion.
hirdetés
De hogy kiről van szó? És főként: melyik városról? Segítünk: 116 válogatott meccs, 550 gól, 8 klub, 195 cm és sok-sok millió euró.
hirdetés
Indulhat a kvíz
1 kérdéses játék
A válasz helyes!
Ez most nem jött össze.
A helyes válasz: Milánó
Eddig /1
találat - ez %
1. kérdés
Kitalálod, hol készült a kép?
39. születésnapját ünnepli Zlatan Ibrahimović svéd válogatott labdarúgó, aki jugoszláv - bosnyák és horvát gyökerekkel rendelkező - bevándorlók gyermekeként született Svédországban. Pályafutását szülővárosában, a Malmö csapatában kezdte, majd 2001-ben 7,8 millió eurónyi svéd koronáért az Ajaxhoz igazolt. Kezdetben nem kapott sok lehetőséget, de 2002-ben már a Bajnokok Ligája egyik mérkőzésén léphetett pályára, és a Lyon ellen rögtön két gólt szerzett. Két évvel később már a Juventus színeiben rúgta a bőrt, ahol már az első évadban 16 gólt szerzett. A Real Madrid be is jelentkezett érte, az olasz csapat azonban bölcsen elutasította az ajánlatot. A 2006 nyarán kirobbant bundabotrány azonban az ő kedvét is elvette a Juventusban uralkodó szellemiségtől, és miután az olasz labdarúgó-szövetség a másodosztályba száműzte őket és az utolsó két bajnoki címüket is elvette, Zlatan a milánói Internazionale csapatához szegődött potom 24,8 millió euróért. Azonban itt sem időzött sokáig: 2009 nyarán már az FC Barcelona mezét öltötte fel, 5 éves szerződést írt alá a katalánoknál, ám hiába tudott maga mögött egy rendkívül sikeres évet mind a Bajnokok Ligájában, mind a spanyol bajnokságban, 2010 nyarán az AC Milanhoz igazolt. Távozásának elsődleges oka az volt a szóbeszéd szerint, hogy teljesen megromlott a kapcsolata a csapat akkori edzőjével, Josep Guardiolával. Ezek után a Milannál sem volt sok ideig, bár zsenialitását itt is megcsillogtatta: legeredményesebb meccse a Palermo elleni volt, ahol 18 perc alatt 3 gólt lőtt, ebben az évben pedig újra olasz gólkirály lett. Ibra mégis továbbállt, és 2012 nyarán már a Paris Saint-Germain színeiben lépett pályára, az együttessel bajnokságot, szuperkupát is nyert, és itt is bezsebelte a gólkirályi címet. 2016-ban a vörös ördögök pályáján focizott: a Manchester Unitednél egyéves szerződést írt alá, de még egy évet marasztalták. Ibra így 2018-ban került a Los Angeles Galaxy kezdő tizenegyébe, itt azonban nem tudott annyira érvényesülni, mint korábban, és amint a szerződése lejárt, visszatért Európába: újra felöltötte az AC Milan vörös-fekete csíkos mezét. A képen a San Siro arénája látszódik, az AC Milan stadionja.
A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.
A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?
Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.
Sokan úgy próbálnak időt spórolni a konyhában, hogy forró csapvizet használnak a főzéshez, hiszen így rövidebb idő alatt elkészülhet az étel. Ez azonban megnöveli annak esélyét, hogy ólom oldódjon ki a csapvízbe.
Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.
Vihar csaphat le ma az ország több pontján is: miközben a Dunántúl és a délnyugati országrész egy részén még hosszabb napos időszakokra is számítani lehet, addig keleten és északkeleten záporokkal, zivatarokkal, felhőszakadással és erős széllökésekkel lephet meg a változékony időjárás.
A reformkor nagy alakjaira hajlamosak vagyunk úgy gondolkodni, mint megkérdőjelezhetetlen tekintélyekre. Pedig a magyar irodalom története korántsem mentes a személyes konfliktusoktól és az egók összecsapásától. Hozzájuk kapcsolódik például a magyar irodalom történetének egyik első plágiumügye.
Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.
Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.
Több mint tízmillió diák írja meg a Gaokaot, Kína sorsdöntő egyetemi felvételijét. A június eleji vizsga idején a tesztközpontok környékén elterelik a forgalmat, korlátozzák a dudálást, és a zajos építkezéseket is felfüggeszthetik, hogy semmi ne zavarja a vizsgázókat.
A hűtlenséget követően sokféle döntés születhet egy kapcsolatban: a megcsalás utáni időszakot modellezi Szabó Borbála Házasságlabirintus című könyve az olvasó döntéseire építve.
Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.
A biztonsági gyufától a holográfián át egészen a helikopterig számos találmányt köszönhetünk magyar feltalálóknak. De vajon felismered a neveket a világhírű találmányok mögött?
A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.
Horvátország a magyarok egyik kedvenc úti célja, 2026-ban pedig már az első négy hónap számai alapján rekordév várható: nézzük, hova utaznak tömegével a magyarok!
Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.
Június 30-án lejár az a vállalás, amelyben több nagybank ideiglenesen elhalasztotta a lakossági díjak emelését. Júliustól sok ügyfélnél magasabb számlavezetési, utalási, kártya- és készpénzfelvételi költségek jelenhetnek meg.
A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.
Nem kell feltétlenül kert ahhoz, hogy saját veteményesünk legyen. Ha jó növényeket választunk, akkor az erkélyen, cserépben is gazdag termést érhetünk el.
Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.