Japánban megtiltották a sikítozást, Izland különleges megoldással segít

Olvasási idő kb. 3 perc

Alapvetően nem gondolkodunk sokat azon, milyen hangok hagyják el a torkunkat. Ha izgatottak vagyunk vagy félünk, sikítunk – főleg a nők, de azért a férfiakat sem kell félteni. A koronavírus azonban ebbe a természetes működésbe is beleszól.

Ültél már hullámvasúton? Próbáltad már egy vidámpark különböző játékait? Ezek azért olyan izgalmasak, mert a meglepő ingereknek hála újra gyereknek érezhetjük magunkat. És igen, visítunk, üvöltünk, nevetünk közben. Ezzel a folyamattal pedig egy csomó minden ürül a szánkból és a légutainkból, amennyiben betegek vagyunk, a vírusok is. Pont emiatt döntöttek úgy Japánban, hogy bár újra kinyitják a vidámparkokat, a sikítozást nemes egyszerűséggel betiltják. Aki fel akar ülni valamire, tegye maszkban, csendben, végtelen higgadtsággal. A járványhelyzetben hozott intézkedéseket nem illik kétségbe vonni, de azért térjünk ki arra, milyen hatással van ránk, ha jól kiüvölthetjük magunkat. 

Küldd el a hangod Izlandra

Miközben a japánok csendre intenek, Izlandon egészen más a sikításhoz való hozzáállás. Üvölteni ugyanis jó érzés, ezt pedig nemhogy tiltanák, hanem -–a megfelelő óvintézkedések betartásával – bátorítják is. Az izlandi turisztikai egyesület egyedülálló módszerrel állt elő azoknak, akik szeretnék szabadtéren, szép környezetben kiüvölteni magukból minden feszültségüket és dühüket. A sziget tökéletes hely arra, hogy kiengedjük a gőzt: gyönyörű, misztikus, érintetlen, hatalmas szabad terekkel. Ebben az évben személyesen ugyan nem nagyon mehetünk el a Kék Lagúnához, hangunkat azonban odaküldhetjük. A turisztikai egyesület szerint attól is garantáltan meg fogunk könnyebbülni, ha a weboldalukon rögzítjük a sikításunkat, majd megvárjuk, míg ők lejátsszák azt az arra alkalmas területen.

Sikítani a boldogságtól és a szomorúságtól is lehet
Fotó: stock_colors / Getty Images Hungary

Miért olyan jó érzés üvölteni?

Zoe Aston pszichoterapeuta és mentálhigiénés tanácsadó elmagyarázta, miért érezzük jobban magunkat az üvöltéstől. Ilyenkor az agynak az a része – az amigdala – aktiválódik, amelyik elsődleges szerepet játszik az érzelmi reakciók feldolgozásában és raktározásában. A vágy a sikításra különböző veszélyhelyzetekben ugyanezt a területet kapcsolja be. Azzal, hogy zavartalanul, sőt gátlástalanul kieresztjük a hangunkat egy tágas térben, lehetővé tesszük az amigdala stresszraktárainak kiürítését.

A sikítozást már a hetvenes években is használták terápiás céllal, hogy felszabadítsák az elfojtott érzelmeket, sőt a Primal Scream Therapy az üvöltés révén segített a páciensek gyerekkori, elfojtott fájdalmának kiadásában. Így a kliens képes volt olyan élményeket aktiválni a központi idegrendszerből, amelyeket hagyományos, beszélgetős terápiával nem lehetett elérni. Olyan hírességek próbálták ki az üvöltésterápiát annak idején, mint John Lennon és Yoko Ono. Későbbi kutatások azonban nem igazolták a terápia eredményességét, ezért szép lassan kiment a divatból. Teljesen ugyan nem tűnt el, olyan nevezetes személyek irányítják rá néha a figyelmet, mint Kanye West. A szakemberek azonban fontosnak tartják, hogy haragunkat, sértettségünket, fájdalmunkat olyan formában tanuljuk meg kiengedni, ami nem árt másoknak. Nagyon egyszerűen szólva: egyedül a természetben üvöltözni rendben van, a szüleink arcába már nem. Emellett szükség van az érzelmek kezelésének képességére is, hiszen nem elég felszínre hozni valamit, el is kell helyezni a rendszerben. 

Akkor üvöltsünk egy jót!

Ha úgy érzed, régóta beléd szorult a hangod az érzelmeiddel egyetemben, nem csupán Izlandon van lehetőséged kiengedni. Itthon is találhatsz a természetben olyan biztonságos helyet, ahol mások zavarása nélkül tudsz sikítani egy nagyot. 2017 elején rendezvényt is szerveztek ezzel a céllal Budapesten a Normafán. Az idei évben ez nem várható a koronavírus miatt, ezért maximum baráti társaságban van lehetőséged a csoportos üvöltésre. Az elővigyázatosság azonban erősen ajánlott: tartsuk meg a megfelelő távolságot az emberektől sikításkor, és addig is viseljünk maszkot, nehogy a kiáradó feszültség helyére a koronavírus kerüljön. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.