Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Az első válasza a legtöbb embernek az, hogy azért, mert nyilvánvalóan Görögországból származik. No de ez egyáltalán nem igaz.
Legyen sötétzöld a héja. Nem, inkább csíkos! Csak a piros belűt eszem meg. Nekem a sárga is jó! Gyűlölöm a magokat! A köpködés hozzátartozik a nyárhoz. Csak kásás ne legyen! Ez meg ízetlen.
Túl hideg, túl meleg, túl ilyen és olyan: órákig képesek vagyunk taglalni dinnyefogyasztási szokásainkat és persze azok ellentmondásosságát. Csak azt nem tudjuk, miért hívják úgy, ahogy.
Akkor miért görög?
A dinnyével kapcsolatos illúzióink sajnos mind hamisak. Nem elég, hogy nem Görögországból származik, de még csak nem is számít gyümölcsnek: technikailag a zöldség kategóriába sorolható, és szoros rokonságot mutat a tökkel. Afrika déli részéről érkezett a nagyvilágba, azaz a közelében sem járt a görögöknek. David Livingstone Afrika-kutató úgy írt róla, mint a Kalahári-sivatagban teljesen átlagosan, vadon megnövő zöldségről, emiatt sokáig úgy vélték, onnan is származik. Ugyanakkor az ókori egyiptomiak már ötezer évvel ezelőtt is termesztették, még hieroglifájuk is van róla, és fáraók sírjába helyezték túlvilági élelemforrásként.
A legnagyobb görögdinnye-termesztő ország mégsem abban a térségben helyezkedik el, a rekordtartó ugyanis Kína mind a mai napig. Akkor miért hívjuk úgy, ahogy? Az egyik elmélet szerint azért, mert a magyar görög szó nem a nemzetre utal, hanem a gurul szó népies alakjára. A görögdinnye pedig, mint tudjuk, gurul – kivéve persze, ha kocka alakú. Egy másik elmélet szerint a görög szó a zöldség bizánci birodalmi eredetére utal. Egyedül a dinnye szóval kapcsolatban mondhatunk biztosat, az szláv eredetű, és eredetileg dynjaként, azaz dinyaként hangzott. Ebből lett először dinye, majd a kényelmesebben kiejthető dinnye.
Mit keres Magyarországon?
Mivel nálunk is megterem – már a honfoglalás idején is ismertük –, hajlamosak vagyunk a görögdinnyét afféle nemzeti eledelnek tartani, persze teljesen tévesen. A gyümölcs, ami ugye mégiscsak egyfajta tök, az 1200-as években került Európába a mór hódítók segítségével. Magyarországon nem is feltétlenül ideálisak a feltételek számára: a tavaszi, esetenként kora nyári fagyok nem kedveznek fejlődésének, ahogy az aszály sem. Csapadékos, hűvös nyarakon nem terem itthon minőségi görögdinnye, a héj vastaggá válik, a bél pedig nem olyan finom. Márpedig a magyarok úgy szeretik, ha a termés nagy méretű, vékony héjú, belül pedig lehetőleg piros és mézédes.
Mi az a takarmánydinnye?
A dinnye gyümölcshúsa többféle színben pompázhat: a megszokott piros és rózsaszín mellett ma már a sárgával is megbarátkoztunk. Azt azonban nem árt tudni, hogy nem csupán nekünk, embereknek termesztenek dinnyét, létezik belőle takarmánynak szánt változat is. Ezek húsa általában fehér vagy sárga, ízük nem olyan jó, mint amit az asztalunkra teszünk, a disznók, juhok, kecskék azonban nagyon is kedvelik.
Amerikában a rasszizmust kötik hozzá
Az Egyesült Államokban a polgárháború idején szabad afroamerikaiak görögdinnye-termesztéssel keresték a kenyerüket. A zöldség hamar a szabadság és a rabszolga-ellenesség szimbólumává nőtte ki magát. A déli fehérek azonban a lustasággal és az elhanyagoltsággal azonosították ezt, azaz kialakult egy rasszista sztereotípia. Ráadásként a feketékről még a kétezres években is azt feltételezték, hogy őrült mód rajonganak a dinnyéért, pedig az ízlés nyilvánvalóan nem kapcsolható össze a bőrszínnel. A görögdinnye mégis a mai napig a rasszizmus egyik legfontosabb jelképe, legalábbis Amerikában.
Ki az a Lőrinc, aki tönkreteszi a dinnyét?
A nyárnak egy bizonyos pontján, augusztus tizedikén – mit szépítsük – Lőrinc belepisil a dinnyébe. E népies mondás annyit jelent, hogy ettől a ponttól kezdve a betakarított dinnye kásás, ízetlen, rosszabb minőségű. A régi mondás azonban nem tartja magát, és eredetileg nem is augusztus tizedikére, hanem a másik Lőrinc-napra, szeptember ötödikére értették. A lényeg az, hogy az éretten időben leszedett dinnye nem kásás, csak az, amelyiket hosszabb ideig hagyták a száron, mint kellett volna – például szeptemberig.
