Mássz velünk a Himalájában! – Zsófi Everest-naplója, 5. nap

Ma van anya szülinapja, jó lenne valami életjelet adni magamról, de erre sajnos nem sok esélyt látok. Cserébe viszont egy spontán döntésnek köszönhetően kiderül, hogy már félúton járunk: egy kicsit átírjuk az eredeti útvonalat, és kitaláljuk, hogy 12 nap helyett megpróbáljuk 10 nap alatt teljesíteni a túrát.

Végre sikerült egy jót aludnom! Ráadásul ma csak egy két és fél órás gyalogtúra áll előttünk Bishowval, ami az átlaghoz képest elég kevés, de „ez az utolsó laza nap”, úgyhogy inkább nem panaszkodom. Reggeli után elbúcsúzunk Tibitől, majd Erikával és túravezetőjével együtt megindulunk egy irányban, ám egy ponton el fognak válni útjaink: ők Thuklába tartanak, mi Dengboche faluba. Kellemes az idő, jó a társaság, könnyű, nagyrészt száraz és sík a terep – most épp minden tökéletes.

Kellemes az idő, jó a társaság, könnyű, nagyrészt száraz és sík a terep – most épp minden tökéletes

Fotó: Hajnal Erika

Beszélgetésünk során ismét szóba kerül Bishow sógorának esküvője, ami jó ürügy arra, hogy gyorsítsunk a tempón, és a tervezett 12 nap helyett 10 nap alatt teljesítsük a túrát. Ha a 10. napon visszarepülnénk Katmanduba, akkor még simán odaérne a kétnapos buliba. A másik ürügy – vagy inkább motivációs tényező – Erika, aki ma hat órát fog gyalogolni. Nekem se esne le a karikagyűrű az ujjamról, ha útirányt váltanánk, és Dengboche helyett Thukláig mennénk. És azt se bánnám, ha két éjszakával kevesebbet kellene eltölteni a hideg szállásokon.

A tempót persze nem csak mi magunk diktáljuk: bármikor beleszólhat a tervekbe a hegyi betegség vagy bármilyen természeti tényező, főleg 4000 méter felett. Ha Thukla mellett döntünk, akkor ma összesen 625 métert emelkedünk, amivel meg is döntöm a saját rekordomat: a legmagasabb pont ugyanis, ahol eddig jártam, a Halott Asszony-hágó (4215 m) volt a tavaly márciusi inka túra során.

Okos kis ökovízforraló. És csak 20 percet kell várni az eredményre, ha jó az idő

Fotó: Sáfár Zsófia / Dívány

„Te vagy a főnök, Hillary!” – mondja Bishow, majd hozzáteszi, van 15 percem dönteni, a következő falutól ugyanis vagy jobbra, vagy balra tovább – csakis rajtam áll. Nem sokat teketóriázom, hiszen egy rakás jó érvem van az intenzívebb haladást jelentő B terv mellett.

„Oké, Tendzing, kapcsoljunk magasabb fokozatra!” Ez itt már, kérem szépen, a híres Tendzing-Hillary-duó alaptábor-expedíciója! Kell most nagyon az önmotiválás, mert az utolsó egy órában kisebb-nagyobb sziklákon caplatunk meredeken felfelé, ahol komoly összpontosítást igényel, hogy jól és jó helyre lépj. Itt már érezhetően ritkul a levegő, egyre nehezebb a légzés, a cél előtt ráadásul a jeges patakon is át kell kelnünk, a csúszós köveken ugrálva.

Ilyenkor annyira eltörpülnek a fejemben az egyébként lényegesnek vélt dolgok, mint amilyen hangyányira én is összezsugorodom a monumentális hegyek között. Annyira beszűkül az elmém és sikerül annyira átadnom magam a jelen pillanatnak, hogy észrevétlenül szűnnek meg a mindennapos aggodalmak – ahogy az a kevésbé komfortos tényező is, hogy elcsúszott a bakancsomban a cipőtalp, vagy hogy napokig nincs lehetőség kiadós tisztálkodásra. Dél-Amerika után már tudom, hogy ez a kaland is komoly hatással lesz az ingerküszöbömre és a problémamegoldó képességemre – mégpedig pozitív hatással. 

„Megcsináltuk!” – csattan az ötös. Ez a nap is egy újabb győzelem, de még koránt sincs vége. 

A vacsorára várva, a szokásos kályha körüli melegedés közben eleinte csak kábának érzem magam, aztán megfájdul a fejem. Erika is hasonló tüneteket észlel. Először csak a halántékom környékén hasogat, aztán hátul, a tarkómnál is. Utóbbi az intő jel, hogy nem ártana visszavenni a tempóból, szakért Tendzing, majd megméri a véroxigénszintünket és a pulzusunkat. A kütyü szerint teljesen jól vagyunk, a normális tartományban mozognak az értékek, mi persze egészen másként éljük ezt meg. 

Készül a tavaszi tekercsem

Fotó: Sáfár Zsófia / Dívány

Végül arra jutunk, hogy megvárjuk a reggelt, és akkor majd eldöntjük, tovább tudunk-e indulni, vagy maradunk akklimatizálódni. Nagy szívás lenne most lelassítani, amikor már a 10 nap cél lebeg a szemem előtt, de első az egészség és a biztonság. „Együnk, és aludjunk rá egyet!”

Ami az étvágyamat illeti, Erikával ellentétben – magamhoz képest – kimondottan jókat tudok enni. A reggelit ugyan mindig elcsomagoltatom későbbre, mert itt sem éhezem meg kora délutánig, ám a magaslatok étvágycsökkentő hatását jól kompenzálja a megszokottnál lényegesen megterhelőbb fizikai aktivitás. És valószínűleg az elmém is kezd túlélő üzemmódba kapcsolni...

Az ízletes fogások mellett izgalmas történetek is rendre előkerülnek a tűz körül. Most éppen egy német házaspár mesél nepáli kalandjairól, ami egy időre elfeledteti velem a fejfájást. De a minap hallottunk azokról az összeesküvéses sztorikról is, amik egy-két éve elég rossz hírnevet szereztek a turizmusból élő országnak. Nem kamu, kísérőink is megerősítették az infókat, de azért majd utánajárok mindennek, ha lesz újra internetem.

Ha minden a tervek szerint halad, holnap ilyenkorra már az alaptábort is megjárjuk.

Fotó: Sáfár Zsófia / Dívány

Szóval az történt, hogy egyes utazásszervező ügynökségek, túravezetők, helikoptertársaságok, orvosok és kórházak ügyesen összejátszottak, hogy a mit sem sejtő turistákat kihasználva dollármilliókat csaljanak ki a biztosítótársaságokból. A forgatókönyv szerint már egy enyhe rosszullét miatt is muszáj volt hívni a hegyimentőket, ha pedig a páciens nem érezte magát eléggé szarul, és folytatni akarta a túrát, gondoskodtak róla, hogy meggondolja magát: a túravezetők a falvaktól távoli ösvényekre vezették őket, ahol a zord körülményektől rosszabbodott az állapotuk. Sőt előfordult, hogy nagy mennyiségű szódabikarbónát pakoltak klienseik ételébe és italába, amitől aztán kezdődött a hányásos-hasmenéses para, és onnantól kezdve nyert ügyük volt a csalóknak, a helikopteres sürgősségi evakuálás ugyanis 40 ezer dollárjába fájhatott egy-egy biztosítótársaságnak. 

De elég is az esti mesékből, holnap hosszú napunk lesz – vagy a továbbindulás miatt, vagy a hegyi betegség rosszabbodása miatt. (Előbbinek nyilván jobban örülnék.)

Ja, azt is hallottuk, hogy a következő napokban havazni fog. Nem olyan sokat, de azért számítsunk rá... Szép álmokat!