A New Yorkban élő Mansura Ghaffar író, kommunikációs szakember tradicionális muszlim értékeket valló családban nőtt fel. Gyerekkora óta tudta, hogy egy napon a szülei férjhez adják majd valakihez, akit a család választ számára. Bár az iszlám nem kötelezi a fiatalokat előre elrendezett házasságra, szerény, önmegtartóztató életet ír elő, így a fiatal férfiak és nők ritkán érintkeznek egymással, a társkeresés feladata pedig a szülőkre hárul. A szerző a Medium hasábjain mesélte el, hogy volt képes mégis megtalálni a szerelmet, méghozzá önmaga szeretetén keresztül.
Szinte nem is találkoztak az esküvő előtt
Az akkor huszonhét éves Ghaffart 2010 novemberében mutatták be a szülei jövendőbelijének, Abrarnak, egy közös ebéd keretében. Két hónappal később a fiatalok eljegyezték egymást, 2011 áprilisában pedig egybekeltek. A megismerkedés és az esküvő között eltelt hat hónap során Ghaffar és vőlegénye telefonon és e-mailben tartották a kapcsolatot egymással, szinte alig találkoztak személyesen. Nem laktak messze egymástól, de a találkozáshoz gardedámra lett volna szükség, ezért inkább hanyagolták a randikat.
Abrar a harmadik férjjelölt volt, akit a szülők bemutattak a lányuknak. A fiatalok igyekeztek minél több dolgot megtudni egymásról a házasság előtt, gyakran intim részleteket osztottak meg magukról a másiknak, ami azért kissé feszélyezte őket. Szerették volna tudni, mennyire bízhatnak egymásban, hogyan gondolkodik leendő párjuk a gyerekvállalásról, az anyagiakról és minden másról. Ghaffar szerencsésnek érzi magát, ugyanis Abrar kiváló férjnek és szerető családapának bizonyult, aki mellett az előre leszervezett házasság dacára megtalálta a szerelmet – ez azonban kezdetben nem ment könnyen.
Hamis elvárásokkal vágott neki a házasságnak
Házassága előtt Ghaffar csak a hollywoodi romantikus vígjátékokban látott fiatal férfiak és nők közötti párkapcsolatot. Ezekben a filmekben minden olyan egyszerűnek tűnt: megérkezik a nagy ő, a vége pedig mindig happy end. Feleségként kellett rájönnie, hogy egy párkapcsolat nem működik magától, hanem a feleknek folyamatosan dolgozniuk kell a gondok megoldásán és az egymás iránti kötelékek megerősítésén.
A mindennapi problémák, a pénzkeresés, a gyereknevelés, az otthonteremtés és az idős szülőkről való gondoskodás egyébként is olyan nyomást tud rakni egy kapcsolatra, amely alatt könnyen összeroppanhat, de mindehhez hozzájött még a tény, hogy Ghaffarnak és férjének nem volt lehetőségük alaposan megismerni egymást. Egy előre elrendezett házasságban a felek menet közben szembesülnek azokkal a dolgokkal, amelyek más esetben már jóval azelőtt kiderülnek és tisztázódnak, mielőtt elkötelezik magukat a házasságra.
Kapcsolatuk első néhány évében Ghaffar úgy gondolt a férjére, mint aki instant megoldást jelent bármilyen, az életben felmerülő gond és baj esetén. Természetesen ideális esetben a párunk valóban segít átvészelni a problémákat, Ghaffar azonban nem azt várta a férjétől, hogy közösen oldják meg a gondokat, hanem hogy egy személyben, amolyan szuperhősként hozza el számára a megváltást. Emiatt bármit is tett Abrar, felesége tökéletességet várt el tőle. Bármilyen apró hibát vétett a párja, Ghaffart rettegés fogta el, hogy a házasságuk nem működik megfelelően.
Meg kellett tanulnia önmagát szeretni
Miután folyamatosan csalódnia kellett, ugyanis férje nem úgy teljesített, mint ahogy várta, Ghaffar rájött, hogy valami nincs rendben. Ez arra ösztönözte, hogy önvizsgálatot tartson, és rájöjjön, mi lehet a baj a házasságában. Amikor feltette magának a kérdést, vajon mi tenné boldoggá, nem tudott rá válaszolni. Nem meglepő, hiszen egész addigi életében (vélt vagy valós) elvárásoknak és kötelességeknek felelt meg, fogalma sem volt róla, mi az, ami őt magát boldoggá teszi. Sok időt kellett egymagában töltenie és csak saját gondolataival foglalkoznia, hogy rájöhessen, mi az, amit szeretne elérni a jövőben, mire lehet büszke az eddigi életében, és a legfőbb: miként kell elfogadnia és szeretnie saját magát.
Ahhoz, hogy szeresd önmagad, először is békét kell kötnöd magaddal, elfogadnod azt a személyt, aki vagy, és azt az életet, amelyet választottál – vallja a szerző, saját tapasztalatára hivatkozva. A múltbeli tévedéseken vagy a jelen problémáin való rágódás helyett önbizalommal, bátorsággal és bölcsességgel kell szembenézni az életben felmerülő jó és rossz dolgokkal egyaránt. Nem szabad bűntudatot érezni amiatt, hogy valaki nem tudja mindig a lehető legjobbat nyújtani. Meg kell tanulni kimondani, amit érzünk és gondolunk, megosztani az örömünket és a bánatunkat a hozzánk közel állókkal.
Az élet nem csak jó dolgokból áll. Nyugodtan valld be magadnak és oszd meg a világgal, ha mérges, szomorú vagy csalódott vagy – ezek az érzések ugyanúgy hozzád tartoznak, mint a boldogság. Bármikor mondj nemet, amikor szeretnél. Szakíts időt olyan tevékenységekre, amelyek elégedettséggel töltenek el. Ahelyett, hogy folyton mások életével mérnéd össze a sajátodat, jöjj rá, mennyi mindenért is lehetsz hálás a sorsnak. A legfontosabb azonban, hogy egy párkapcsolatban egyenlő arányban osszátok el a felelősséget egymás közt, és közösen dolgozzatok azon, hogy legyűrjétek az elétek tornyosuló akadályokat.
Eltűnt az elrendezett szó a házasságukból
Ghaffar szerint mindezt nem tanulta volna meg ilyen gyorsan és könnyen, ha nem egy szülei által előre leszervezett házasságban kellett volna szembesülnie a problémákkal. Férjével csupa bizonytalanság közepette léptek szövetségre egymással, és csak reménykedhettek benne, hogy működni fognak a dolgok. „A közös munka, hogy jobbá tegyük a kapcsolatunkat, segített, hogy felépítsük a közös jövőt – meséli Ghaffar. – Ehhez hatalmas segítséget nyújtott önmagam szeretete. Segített, hogy harag helyett elnézést érezzek, ha nem minden úgy alakul, ahogy azt vártam, és megtanuljam, hogy a kedvesség nem gyengeség, hanem a legnagyobb erő.”
A pár immár nyolc éve él boldog házasságban, amiből – ahogy a szerző fogalmaz – kikopott az „elrendezett” szó. Olykor, ha vissza-visszatérne a korábbi aggodalom, meginogna az önbizalma, Ghaffar abban talál bizonyosságot, hogy őszinte odaadással követi a hite által előírtakat. Önmagad szeretete olyan sport, amit a nap huszonnégy órájában gyakorolni kell, idővel pedig egyre biztosabbá és rutinosabbá válsz benne.
