Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A mesterségesen előállított hússal kivédhetőek az állattenyésztés által okozott környezeti problémák – legalábbis ezt gondolnánk. Az igazság lehet, hogy épp ennek az ellenkezője.
Az állattartás, elsősorban a húsuk miatt nevelt szarvasmarhák tenyésztése köztudottan rengeteg szén-dioxiddal és metángázzal szennyezi a légkört, jócskán hozzájárulva a globális felmelegedéshez, ezért napjainkban többen próbálkoznak a laboratóriumi körülmények között, állati sejtekből előállított húsok elterjesztésével. Egy friss kutatás eredményei szerint azonban a mesterséges húsok gyártása több kárt okoz környezetünknek, mint a tradicionális állattenyésztés. A februárban megjelent tanulmányról a Vox számol be.
Túl sok szén-dioxidot termelnének a laboratóriumok és a gyárak
John Lynch, az Oxfordi Egyetem posztdoktor kutatója szerint a legtöbb, témába vágó vizsgálat elfelejt különbséget tenni a szarvasmarhák által kibocsátott két, szóban forgó gáz, a szén-dioxid és a metán között. Míg az utóbbi jóval károsabb környezetünkre nézve, sokkal kevesebb ideig, mindössze pár évig marad meg a légkörben, míg az előbbi akár egy évszázadig is szennyezheti az atmoszférát. Éppen ezért kevésbé súlyos a helyzet annál, mint ahogy sokan gondolják. Ellenben a laboratóriumokban kikísérletezett mesterséges hús ipari méretekben történő előállítása rengeteg szén-dioxid kibocsátását eredményezné. Ez pedig hosszú távon sokkal többet ártana bolygónknak, mint a szarvasmarhák tenyésztése.
A tanulmányt alig egy hónappal ezelőtti megjelenése óta már számtalan bírálat érte. A szerzők igyekeznek leszögezni, hogy egy nem jelenleg fennálló helyzet megfigyeléséből eredeztethető tények, hanem pusztán egy „mi lenne, ha?” spekuláció képezi elméletük alapját. Ez a spekuláció azt tételezi fel, hogy a nagy mennyiségű mesterséges hús ipari előállítása a jövőben ugyanazokkal az eljárásokkal és ugyanolyan energiaigénnyel történik majd, melyekkel napjainkban rendelkezünk, illetve hogy gyártásuk az elkövetkezendő ezer évben folytatódni fog.
Az pedig korántsem biztos, hogy a 31. század derekán élő leendő utódaink éppen laborban született steak gyártásával fognak foglalatoskodni, ugyanazon eszközökkel, melyekkel manapság kísérletezünk. Sőt, elképzelhető, hogy a közeljövőben is csak akkor fog megvalósulni a mesterséges húskészítmények tömeges termelése, ha – többek közt a környezetvédő csoportok nyomására – a szakemberek kifejlesztenek egy jóval energiatakarékosabb és környezettudatosabb gyártómódszert. Érdemes azt is megjegyezni, hogy az efféle húsok előállításával foglalkozó cégek nem igazán teszik nyilvánossá az általuk használt eljárások részleteit, így Lynch és munkatársai csak a számukra elérhető, hiányos adatok alapján tudtak dolgozni.
Nem ez az első tanulmány azonban, mely figyelmeztet, hogy milyen esetleges káros hatásokkal járna, ha a klasszikus állattenyésztésről áttérnénk a mesterségesen kifejlesztett hús fogyasztására. Egyelőre azonban mindez csupán fantázia, hiszen a „clean meat” mozgalom csupán gyerekcipőben jár, még nem valósult meg az ilyen készítmények valóban komolyabb mértékben történő gyártása. Reménykedjünk, hogy ha egy napon a „tiszta hús” valóban betör a világpiacra, addigra annak előállítói már olyan technológia birtokában lesznek, mely valóban tisztább környezetet garantál mindannyiunk számára.
