Köztudott, hogy a kertészkedés nagyban javíthat a kedélyállapotunkon. Most egy női börtönben végzett friss kutatás igyekszik megerősíteni ezt a gyakran hangoztatott megfigyelést.
Mint ismert, a közös időtöltés és a friss levegő csodákat művel velünk – többek közt közérzetünket is hosszú távon jobbá teheti. A Washingtoni Egyetem munkatársai egy női börtön lakóinak esetében bizonyították ezt be, ahol az elítéltek napi egy órát kertészkedhettek csoportban büntetésük alatt. Az International Journal of Prisoner Health folyóirat decemberi számában megjelent tanulmányról a ScienceDaily számol be.
A közös foglalkozás erősíti a morált
Az egyetem szociális munkával és igazságszolgáltatással foglalkozó kutatóintézetének oktatója, Barb Toews arra igyekezett fényt deríteni, miként képes a szabadban töltött rendszeres közös tevékenység elősegíteni az elítéltek rehabilitációját. A kutató szerint a bűnözők rehabilitációjával foglalkozó szakemberek elsősorban arra koncentrálnak, mi történik az elítéltekkel, miután kikerülnek a börtönből, és visszatérnek a normális emberi közösségbe, holott legalább ennyire fontos annak megfigyelése és értékelése, amit ítéletük letöltése közben, a falakon belül átélnek.
Toews rámutat, hogy a börtönben tapasztalható körülmények nagyban befolyásolják azt, hogyan viselkednek a kiszabadult egykori rabok a külvilágban, és mennyire lesz belőlük visszaeső elkövető. Éppen emiatt folyik világszerte, immár évtizedek óta a különböző kreatív foglalkozások bevezetése a börtönök lakói számára, melybe beletartoznak például a kézműves programok, a színjátszó szakkör vagy éppen egy közösségi kert kialakítása. Utóbbi esetében a szakértő úgy véli, a természet közelsége, még ha csak rövid időre is, kiszakíthatja az elítélteket cellájuk magányából, javíthatja általános közérzetüket, mindemellett szociális készségüket is fejlesztheti a társaikkal közös munkálkodás.
A kutató és két munkatársa, Julie Stevens tájépítész, aki többek közt egy Iowa állambeli női börtön közösségi tereit átalakító projektben is részt vett, és Amy Wagenfeld, a Nyugat-michigani Egyetem foglalkozásterápia-szakértője a szóban forgó fegyház lakóinak esetében vizsgálták a kertészkedés mint munkaterápia közérzetre gyakorolt hatásait. Kutatásukban igyekeztek bebizonyítani, hogy még a rövidebb, alkalmi foglalkozások is hathatósabb pozitív változásokat képesek előidézni.
A kutatásban részt vevő tizenkét elítélt, akik mindannyian az említett iowai női fegyintézet enyhébb mentális zavarokkal küzdő rabok számára fenntartott szárnyában voltak elszállásolva, egy órán keresztül foglalkoztak afrikai ibolyák műanyagpoharakból termőföldbe való áttelepítésével, illetve nagyobb méretű növények – fikuszok és Norfolk-szigeti fenyők – csemetéinek elültetésével, melynek célja a börtönudvar összképének javítása volt. A munka nem igényelt különösebb kertészeti szaktudást, viszont kooperációt és a társakkal való együttműködést annál inkább.
A szakemberek egy írásos kérdőív formájában kérdezték ki a résztvevőket a közös foglalkozás előtt, majd utána tapasztalt érzéseikről, öt elítélt pedig szóban is beszámolt tapasztalatairól. Ezek tanulságai azt mutatták, hogy a szóban forgó nők mindegyike rendkívül élvezte a kertészkedést, mely nem csupán pozitív emlékeket idézett fel bennük és csinosabbá tette környezetüket, de annak köszönhetően egy közösség részének is érezhették magukat. Az elítéltek többek közt az „otthonos”, „nyugodt” és „békés” jelzőkkel írták le benyomásaikat.
Cél a börtönkörülmények javítása
Az nem derült ki a kutatók számára, hogy mennyi ideig tart ennek a rövid közös foglalkozásnak a hatása, és az sem biztos, hogy szélesebb demográfiai minta esetében is ugyanez az eredmény született volna. Ettől függetlenül Toews meg van róla győződve, hogy még egy ilyen rövidke kis program is nagy változatosságot jelent a börtönélet monoton magányában, és sokat segíthet a rehabilitációs folyamatban. Mint véli, sokan luxusként tekintenek a hasonló kezdeményezésekre, holott ezeknek alapvető szolgáltatásoknak kellene lenniük a börtönlakosság számára.
A szakértő szerint a fegyházak folyamatos emberségesebbé tételével a hasznos, egészséges munkát hirdető közösségi terek kialakítására, nem pedig a minél hathatósabb büntetésre kellene koncentrálnunk a jövőben. A kutatás folytatásaként Toews és kollégái a női börtönök felvigyázó személyzetét veszik majd górcső alá, hiszen úgy gondolják, nemcsak a rabok, de a fegyházakban dolgozók lelki állapotát is ugyanolyan mértékben befolyásolja az a környezet, melybe szó szerint be vannak zárva mindennapjaik során.
