"Az emberek kedvesek voltak velünk, és nem voltak zárkózottak" - mondta az Igazgyöngy Alapítvány egyik diákja, aki két osztálytársával, Veress Tamással, az Igazgyöngy munkatársával, és L. Ritók Nórával együtt Rómában járt. A három kislány az összes igazgyöngyös, mélyszegénységben élő gyereket képviselte akkor is, amikor Ferenc pápával találkoztak.
Csak mesélnek és mesélnek a római utazásukról az igazgyöngyös gyerekek a családjaiknak és az osztálytársaiknak. Három kislány december 6-án nem a Mikulással találkozott, hanem Ferenc pápával, akinek elmondásuk szerint meleg és puha keze van. A mélyszegénységben élő gyerekek L. Ritók Nórával pár napot töltöttek az olasz fővárosban, ahol egy héttel korábban nyílt kiállítás az Igazgyöngy Alapítvány diákjainak képeiből. Az alapítvány vezetőjét az utazás részleteiről kérdeztem.
Mit szóltak a lányok, amikor meglátták a pápát?
Nem igazán volt ismeretük arról, mekkora megtiszteltetés ez. Nyilván előtte magyaráztuk nekik, hogy értsék, és amíg a teremben vártunk, őket is magával ragadta az a hangulat, ami ott volt. Amikor sorra kerültünk, és Ferenc pápa megfogta a kezüket, csak nézték... amikor pedig magyarul megszólalt, attól teljesen oda voltak. Sokáig emlegették utána, hogy milyen kedves volt, milyen meleg és puha volt a keze. Nyilván azt a hihetetlen kisugárzást érezték, amit ott mindannyian átélhettünk.
Mit éreztek, amikor látták a képeket a kiállításon?
A három kislány az összes igazgyöngyös gyereket képviselte most. Azokat is, akik rajzaikkal voltak jelen. Ezt érezték, ezt megfelelő kollektív tudattal kezelték, és büszkék voltak. Nemcsak a rajzokra, hanem a Szuno termékekre is, hiszen a szüleik is dolgoztak benne.
És milyen volt ezek után hazatérni?
Ebből az útból, ennek az élményéből még sokáig töltekeznek. Most, amit átéltek, a repülés, a tenger, a metró, a csodás szállás, Róma, mind kavarog még bennük. Ilyenkor feladatunk az is, hogy "utógondozzuk" a történéseket, vagyis sokszor erősítsünk rá újra, hogy a hatása minél hosszabb ideig tartson.
Mit szóltak a szüleik?
Az egyik szülő könnybe lábadt szemmel mondta nekem tegnap, hogy szerinte egy életre meghatározó volt ez az egész a kislánynak. Most nyilván mesélnek és mesélnek....a családban, az osztályban. És ez így van jól, így multiplikálódik a hatás.
Mit gondolsz, ettől ők jobban hisznek majd az emberekben? Vagy a csodákban?
Azt az út során többször átbeszéltük,hogy miért őket választottuk, és milyen szerencsések is, hiszen nagyon sok igazgyöngyös gyerek megérdemelte volna. Akartuk, hogy az önbecsülésük erősödjön, és erőt adjon nekik a "kiválasztottság" érzése a továbbiakban. Ez nagyon fontos motivációt adhat.
Hazafele leírattam velük, mi volt az az öt legfontosabb dolog, ami nekik az útból megmarad. Az egyikük listáján az is ott volt, hogy "az emberek kedvesek voltak velünk, és nem voltak zárkózottak". Azt hiszem, ez is sok mindent elárul.
Amikor a tengerparton voltunk, és teljesen el voltak varázsolva a látványtól, azt mondtam nekik, hogy azt kívánom, felnőttként, tanultan, tudjanak visszatérni ide, nyáron is, amikor fürödni is tudnak benne. Hogy ez megvalósulhat. Muszáj, hogy higgyenek benne.
