Itt egy szép könyv, ott egy másik

Olvasási idő kb. 3 perc

A magyarok után körülnéztünk a külföldi szerzők közt is: négy olyan, friss megjelenésű művet ajánlunk, amikkel nem lő mellé, ha ajándékot keres, és amiket aztán érdemes gyorsan vissza is kölcsönözni a megajándékozottól.

Nos, ha már eldöntötte, kinek adja tovább a tavalyi illatszeres ajándékcsomagot meg a zoknikat, akkor elérkezett az idő, hogy komolyan belevágjon az ajándékozásba, és az arra érdemeseknek könyvet tegyen a fa alá. Azt már megírtuk, miket ajánlunk a frissen megjelent magyar kötetek közül, most körülnézünk a nemzetközi felhozatalban. Könyvajándék- és olvasmányajánló következik az ünnepekre.

Régen a családban az én reszortom volt megvenni mindenkinek karácsonyra a könyvet, aminek persze az lett a vége, hogy a legtöbbet megtartottam, mert fájt a szívem megválni a gondosan összeválogatott művektől. Ma ezt a négy kötetet venném meg a rokonoknak, hogy aztán jól eltegyem magamnak mind:

Jorge Louis Borges: Képzelt lények könyve

Fotó: bookline.hu

Tudják, hogy Umberto Eco Borgesről mintázta A rózsa nevében a vak könyvtárost? Az argentin írózseni valóban megvakult 1955-re, amikor végre megkapta az igazgatói állást hazája Nemzeti Könyvtárában.

„Isten fejedelmi iróniájáról beszélek" – kommentálta a dolgot –, "aki 800 000 könyvet adott nekem, s hozzá homályt is”. Az 1957-ben megjelent Képzelt lények könyvét is világtalanul írta, miközben egy egész világot alkotott meg, amely egy kislexikonban öltött testet.

A betűrendben sorjázó lények közt megtaláljuk a Biblia, a görög-római mitológia, a germán mondavilág alakjait éppúgy, mint az újvilági s a keleti kultúrák figuráit az irodalom torzszülötteivel együtt. És Borgesben az a jó, hogy mindig mindenről mindenféle eszébe jut. Szórakoztató, szellemes és okos, bárhol felüthetjük, nem fogunk csalódni.

Dmitry Glukhovsky: Metró 2035

Fotó: bookline.hu

Az 1979-ben született Dmitry Glukhovsky az orosz populáris irodalom legnagyobb sztárja. Nyilvánvaló, miért: a manapság oly divatos disztópiában utazik az életrajza szerint öt nyelven beszélő moszkvai író. Ám az Éhezők viadala babazsúr Glukhovsky Metró-trilógiájához képest, amelynek a záró darabja a Metró 2035.

A történet az atomháború után húsz évvel játszódik: a túlélők a moszkvai metróban küzdenek az életben maradásért. A 36 éves író a negatív utópia lencséjén keresztül a mai Oroszország társadalmát elemzi, de alapos kritikáját adja a kommunista Szovjetuniónak és az új diktatúráknak.

A könyvek főhőse, Artyom, 2035-ben elindul arra az állomásra, ahol valaki állítólag kapcsolatba lépett más túlélőkkel, és feljut a felszínre.Ha nem olvassák elég szorgalmasan a Stílfűrészt, elárulom, mit talál fönt.

Milan Kundera: Búcsúkeringő

Fotó: bookline.hu

Rendes ember karácsonykor elolvas egy Kunderát. És mivel A lét elviselhetetlen könnyűségét már többször is kivégezte, a Halhatatlanságtól pedig depressziósabb lesz, mint a szeretet ünnepétől, vegye kezébe a Búcsúkeringőt. Érdekessége, hogy az egykori prágai nőcsábász még Csehszlovákiában írta 1972-ben, de csak 1975-ben jelent meg, amikor az író Franciaországba emigrált.

A regény "az egyén képzeletbeli mennyországa" Kundera szerint, aki a Búcsúkeringő mennyországát egy vidéki fürdővárosba helyezi el, és öt fejezetben meséli el öt nap történetét. Remek olvasmány, hihetetlenül jó történet nem várt fordulatokkal. Nem fog csalódni. Külön felhívnám a figyelmet Skréta doktorra, a helyi kórház nőgyógyászára, aki különös gonddal ügyel a fürdővárosban megforduló szépasszonyok termékenységére.

Umberto Eco: Bábeli beszélgetés

Fotó: bookline.hu

Lehet, hogy másnak is eszébe jutott, de én a halálbüntetést amúgy mélyen elítélő-ellenző Umberto Econál olvastam először, hogy ha már vannak és lesznek is kivégzések, akkor azokat feltétlenül közvetítse a tévé, lehetőleg vacsoraidőben. Az erről szóló írás a Bábeli beszélgetés egyik szösszenete, úgyhogy ha igazi intellektuális szórakozásra vágyik (a tengely másik pólusáról a Sas-kabaré integet vidáman), akkor ezt semmi esetre se hagyja ki. Apróságok, ötletek, karikatúrák, paródiák, abszurd javaslatok, szellemi játékok gyűjteménye a nem mellesleg szemiotikával foglalkozó olasz professzor kis kötete. Biztos vagyok benne, hogy imádni fogja, és nem csak az olyan címekért, mint a Hogyan ne beszélgessünk fociról? vagy Hogyan ismerjük fel a pornófilmeket?, illetve Hogyan ne használjunk rádiótelefont?

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Szaniszló Judit
Szaniszló Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Tüzet gyújtana a Holdon a NASA: ezért szükséges a veszélyes kísérlet

A NASA 2026 végén a Flammability of Materials on the Moon (FM2) küldetés keretében kontrollált körülmények közötti tűzgyújtást tervez a Hold felszínén, hogy az űri gravitáció lángokra gyakorolt hatását vizsgálja. A kísérlet célja, hogy megértsék, miként lehet hatékonyan oltani a tüzet az űrben, hogy növelhessék a jövőbeli űrbázisok biztonságát.

Életem

Ezért ugat állandóan a kutyád

A lépcsőházban zengő ugatás vagy a szomszédból órákon át átszűrődő csaholás sokaknak ismerős. Bár a hangadás a kutyák természetes kommunikációs repertoárjának a része, az állandó ugatás nemcsak a környezetet és a gazdit, hanem magát az állatot is megviseli. De vajon mi váltja ki, és hogyan vethetünk véget a zajongásnak?

Mindennapi

Így működik a mentelmi jog: két típusa is létezik

A mentelmi jog azért létezik, hogy a megválasztott képviselők külső nyomástól és megalapozatlan eljárásoktól mentesen, zavartalanul végezhessék munkájukat. Ez a védelem nem egy személyes kiváltság, hanem a választók képviseletének és a törvényhozás függetlenségének alapja. Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Mindennapi

Erre az üzenetre sose válaszolj Messengeren

A csalók már Messengeren is keresik áldozataikat, biztos és kockázatmentes befektetést kínálva. Különösen gyanús, ha valaki Paysafecard-kódot kér. Aki megkapja a 16 jegyű PIN-t, az gyakorlatilag azonnal hozzáfér a pénzhez.

Világom

„Fájt a hátam, nem tudtam elbújni” – salátát evett a férfi, miközben Trump ellen merényletet kíséreltek meg

Furcsa reakciókat váltott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet a Fehér Ház sajtóvacsoráján résztvevő vendégekből. Volt, akit egyáltalán nem ijesztettek meg a pillanatok alatt káoszba fulladó események, és nyugodtan ülve ette tovább a vacsoráját, mások pedig az asztalokra kikészített pezsgőket és borokat markolták fel és vitték magukkal.

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.