Bohócnak készült, vegyésznek szánták, mégis színésznő lett Pap Vera

Olvasási idő kb. 5 perc

„Pap Vera, ha téged felvesznek a színművészetire, akkor én elmegyek Hawaiira hastáncosnak"–mondta róla egykori osztályfőnöke. 59 évesen hunyt el a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő.

Hosszan tartó, súlyos betegség után 59 éves korában elhunyt Pap Vera, a Vígszínház vezető színésznője, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, Érdemes és Kiváló művész. Számos színházi darabban, tévéfilmben és játékfilmben is játszott. A Vígszínházban 2015. február 8-án este lépett utoljára színpadra. 

Bohócnak készült

Pap Vera 1956. január 27-én született Budapesten Pap János és Richter Mária gyermekeként. Gyerekkorában bohócnak készült, de rendezői ambíciókat is dédelgetett. „Gyerekként még voltak rendezői ambícióim – irányító-vezető szerepet töltöttem be az óvodában, én döntöttem el, hogy a homokozóba menjünk-e vagy a babaházba" – nyilatkozta gyermekkoráról egy, a magyar Narancsnak adott interjúban, ugyanakkor csak a véletlennek köszönhette, hogy nem vegyész lett belőle, ahogy az apja tervezte.  

„Emlékszem, ahogy leszálltunk a buszról, belefújt a szél egy üvegszilánkot a szemembe. Egyből a kórházba mentünk, ahol egy nagy kötést kaptam, és úgy írtam meg a dolgozatot. A nagy sietségben elfelejtettünk kitölteni egy papírt, így nem kértem kollégiumi elhelyezést. Néhány hét múlva megkaptam az értesítést, hogy felvettek, de nem tudnak kollégiumot biztosítani. Mivel nagyon szegények voltunk – Kőbányán nőttem fel –, az albérlet szóba sem jöhetett, így aztán megmenekültem, a Jóisten közbeszólt, és nem kellett vegyésznek tanulnom" – nyilatkozta egy másik interjúban

Pap Vera
Fotó: Kováts Dániel / Dívány

Ezután Kőbányán érettségizett, majd jelentkezett a Színház - és Filmművészeti Egyetemre, ahova egyből fel is vették – pedig saját osztályfönöke sem hitt benne. „Ezen vélhetően a gimnáziumi osztályfőnököm lepődött meg leginkább... Egy szőke, rettenetesen kövér asszonyt képzelj el, aki annyira nem hitt bennem, hogy amikor beadtam a jelentkezésemet a főiskolára, kijelentette az egész osztály előtt: 'Pap Vera, ha téged felvesznek a színművészetire, akkor én elmegyek Hawaiira hastáncosnak.' Mondanom sem kell, ezzel a megjegyzésével mélyen a lelkembe taposott. Miután sikeresen túljutottam a felvételi harmadik rostáján, bementem az első utamba eső IBUSZ irodába, kértem egy Hawaiiról szóló prospektust és elküldtem a tanárnőnek azzal az aláírással: „Szeretettel és tisztelettel: Pap Vera, a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója" – mesélte tavaly a Kultúrprojekt magazinnak.

Fősikolán harmadévesként kapta meg Molnár Ferenc, Az üvegcipő című darabjának főszerepét, majd az iskola befejezése után 1979-ben a Vígszínházhoz szerződött és egész pályafutása alatt hű tagja maradt.

Kezdetben naiva szerepeket kapott, majd váltott. „A váltás abból a szempontból volt nehéz, hogy amíg nem kaptam olyan szerepet, amiben be tudtam bizonyítani, hogy van humorom, nehéz volt az életem. Hiszen mindenki azt gondolta, hogy naivának már öreg vagyok, öregnek meg túl fiatal" –mondta a Fideliónak 2010-ben. A váltás olyannyira sikerült, hogy a naviaságbóol kibújva olyan szerepeket kapott az évek során, mint a Szentivánéji álom Hermiája, Kornis Kozmájának Hédije, az Úri Muri Rozikája, Amadeus Konstanzája, Fejes Endre Cserepes Margit házasságának címszerepe, a Leonce és Léna Lénája, a Györgyike drága gyermek Györgyikéje, a Salemi boszorkányok Proktornéja, a Kurázsi mama Yvette-je, A revizor Polgármesternéje, Az ember tragédiája Évája, az Augusztus Oklahomában és a Mikve főszerepe.

Színházi szerepei mellett rengeteg filmben (többek között a Csapd le csacsi-ban is) játszott, erről így beszélt: „Borzasztó sok tévéjátékban is szerepeltem egy időben. Az én generációm még ahhoz szokott, hogy a tehetsége alapján hívják. Van bennem egy belső szemérem, ami megakadályozza, hogy kínáljam magam, castingokra járjak, ahogy az ma szokás. Horvai István és Kapás Dezső osztályában végeztem, a tanáraimtól azt tanultam, hogy bármit csinálok, a minőség a legfontosabb. Hogy soha ne adjak ki a kezemből olyan munkát, amiért nem dolgoztam meg maximálisan. Szóval abban nevelkedtem, hogy a tehetség határozza meg a minőséget, ami manapság sajnos nem így van."

2009-ben rákos beteget kellet alakítania az Augusztus Oklahomában című darabban, de pozitív életszemléletét még ekkor is megőrizte, írja a Blikk. Hosszan tartó betegségéből nem csinált titkot a színésznő. Pár hónapos kihagyás után 2013-ban tért vissza, akkor az Ujszo.com-nak arról beszélt, hogy jól van. „Igen, beteg voltam, de hála istennek már jól vagyok. Mikor az évad elkezdődött, még egyáltalán nem volt biztos, hogy jól leszek, vagy hogy mi lesz velem. Ki is adott a színház egy közleményt, hogy a közönséget ne érje váratlanul, ha a Mikvére vesz jegyet, hogy nem engem lát benne." A Blikknek ugyanekkor hozzátette: „Kímélni nem kímélem magam, jól vagyok. Ha kórházba kell mennem, hát megyek. De én bizakodom."

Eszenyi Enikő:„Ma elvesztettük drága barátnőmet, csodálatos kollégánkat"

Pályatársai, kollegái is gyászolják. Eszenyi Enikő a Facebookján azt írta: „Ma elvesztettük drága barátnőmet, csodálatos kollégánkat, Pap Verát. Az egyik legnagyszerűbb magyar színésznőt! Isten nyugosztalja!", de Liptai Claudia is a facebookon búcsúzik tőle: „Nagyon megrendítő. Fantasztikus színésznő volt de amiért végtelenül szomorú olvasni a sorokat, hogy olyan fiatal volt. Még annyit szeretett volna nevetni, sírni. Isten veled Rocsi!"

A pályatársak közül a Blikknek beszélt Pap Veráról Szinetár Miklós, aki az újságból értesült a színésznő halálhíréről. „Nagyon szerettem Verát. Nagyszerű színésznő volt, és egy nagyon kedves, szerethető ember" – mondta Szinetár. Első szerelme is megemlékezett róla az újságban: „A mi kapcsolatunk nagyon régre nyúlik vissza. Egy házban nőttünk fel a Pongrác telepen. Vera volt az első szerelmem, és neki is én voltam az első szerelme. Nagyon friss még a hír, nagyon nehéz most bármit is mondani. Gyönyörű másfél-két évet töltöttünk együtt annak idején. Szinte minden előadását láttam. Fantasztikus tehetség és fantasztikus nő volt. Emlékszem, már nem voltunk együtt, amikor Évát játszotta az Ember tragédiájában. Felhívott, hogy szeretné ha megnézném az előadást. Oldalról néztem a színpad széléről... Az maradt meg bennem, hogy az örök Éva maradt" – mondta Gergely Gábor világbajnok asztaliteniszező. 

Pap Vera díjai

  • Chicagói Filmfesztivál legjobb női alakításért járó díja ( 1980)
  • David di Donatello legjobb női alakításért játó díja ( 1981)
  • Varsányi Irén-emlékgyűrű ( 1981, 2009)
  • Kritikusok díja ( 1984, 1988)
  • Jászai Mari-díj ( 1987)
  • Színházi Találkozó legjobb női alakításért járó díja ( 1991)
  • Ajtay Andor-emlékdíj ( 1988, 1991, 1998, 2004)
  • Ruttkai Éva-emlékdíj ( 1990)
  • Érdemes művész ( 2001)
  • Harsányi Zsolt-díj ( 2008)
  • Kiváló művész ( 2009)
  • Gundel művészeti díj ( 2010)
  • XI. Pécsi Országos Színházi Találkozó, MASZK Országos Színészegyesület "Legjobb női alakítás" díja ( 2011)
  • Kossuth-díj ( 2013)

Forrás: Wikipédia

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.