Az Isteni műszak a színészeire épít, és milyen jól teszi. Első nagyjátékfilmnek egyáltalán nem rossz.
Sokat vártunk az Isteni műszak című filmtől, ha másért nem, azért mert már az ajánlója is egyedi hangot ütött meg a honi alkotásokhoz képest. Bodzsár Márknak ugyan ez az első nagyjátékfilmje, de a néző már az előzetesből is érezheti, hogy tényleg mindent beleadott. Ez az érzés ugyan a film alatt is visszaköszön, mégis vannak üresjáratok benne.
A 103 perces fekete komédiaként aposztrofált film 1992-ben játszódik, tehát a rendszerváltozás körül, ami csak annyiból érdekes, hogy ez is ahhoz a korszakhoz nyúlt vissza, amiből filmeseink a legjobb alkotásokat tudják kihozni. Persze ebben az esetben az évszám apropója a délszláv háború, ami elől Magyarországra szökik a főhős Milán (Ötvös András), és a budapesti mentőknél szerez magának munkát. Célja, hogy a csaját (Stork Natasa) is áthozza, ehhez jól jön neki, hogy Fék doktor (Rába Roland) keresetkiegészítésnek rossz bőrben lévő betegeket tesz el láb alól sofőrje, Kis Tamás (Keresztes Tamás) segítségével.
A forgatókönyvbe belekötni nem nagyon lehet, ami szintén ritka a hazai filmeknél, és bár a célok nem mindig tiszták, és a történet eredetiségével is akadnak gondok, a kivitelezéssel azonban - kiváltképp a színészi játékra és az élő párbeszédekre gondolunk - minden a legnagyobb rendben. Bizonyos jeleneteket tényleg öröm nézni, például az összeset, amiben Rába Roland egyáltalán feltűnik, de az is érdekes, hogy Kis Tamás karakterét annyira Keresztes Tamásra írta a forgatókönyvet is jegyző rendező, amennyire ez csak lehetséges volt, így a színész kedvére játszhat pszichopata Banderast, úszkál is a szerepben. Ötvös András is könnyedén helyezkedik a környezetben, legyen szó szerelmes picsogásról vagy erkölcsi dilemmákról, igaz a pontos céljai és egyéb információk - azon felül, hogy szerelmes - nem derülnek ki róla, és ez, pont a főszereplőről lévén szó, azért hagy némi hiányérzetet a nézőben.
Akad persze olyan is, aki elszalasztotta a lehetőséget, vagy az is lehet, hogy csak egyszerűen mégsem áll annyira jól a színpadi rendező Zsótér Sándornak a keselyű temetkezési vállalkozót játszani. Az elején még úgy tűnt, ki fog teljesedni a szerepben, amiben kvázi hullákat vesz a mentősöktől, de végül elmaníroskodta a dolgot, és néha egyáltalán nem találta az alakoskodó gengszter hangját. Ennek ellenére nem zavaró őt nézni, pláne, amikor a feleségét játszó Kerekes Éva is a képben van, neki ugyanis fentiek szöveg nélkül is zseniálisan mennek.
Az Isteni műszak szórakoztató, sajna néha mégis unalmas, és mintha nem mindig lenne jó ritmusban megvágva. Alkotóján érezni, hogy Tarantinón és Guy Ritchie-n szocializálódott, de ügyesen keveri történetébe a honi valóságot, legalábbis azokat a nosztalgikus kilencvenes éveket, amikor például még bárhol lehetett cigizni. Mégis: ha minden első nagyjátékfilmesünk legalább ilyen minőségű mozifilmet készítene, valószínűleg meg lenne mentve a hazai filmgyártás - vagy legalábbis valami talán végre beindulhatna.
