Ami Tilos, az szabad

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Sajna nem nyertük meg sem a biciklit, sem a Tilos Rádió pálinkát, és még a bogrács is hamar elfogyott. 22. születésnapját ülte a Tilos Rádió.

Vodka csak 140 forintért: ezt látom a troliból egy István utcai, névtelen kocsma ajtajára írva. Azon gondolkozom, hogy vajon le kellene-e szállnom, és bemenni egy körre? Így kellene a Tilos Rádió 22. születésnapját ünnepelni, vagy legalábbis elkezdeni? Végül maradok a buszon, eltűnik a kocsma, és vele együtt a kísértés is. Már az Ajtósi Dürer soron sétálok az ELTE angol szak egykori épületében működő Dürer Kert felé, amikor megpróbálom elképzelni, milyen kúl lehetett megalapítani a Tilos Rádiót. Alig sikerül.

Galéria ikon

5

Galéria: Tilos Rádió születésnap
Fotó: Szécsi István / Dívány

Helyi színek

A rendszerváltozás körüli évek izgalmas, friss és reményteli hangulatában számtalan új csatorna jelent meg az addig egysíkú és felügyelet alatt álló állami média helyett. Ezek között ott voltak olyan, ma is ismert és működő orgánumok, mint a Magyar Narancs, vagy a Tilos Rádió. Az 1991-ben létrehozott Tilos a korszak híres-hírhedt szórakozóhelye, a Tilos az Á után kapta a nevét, amelynek tulajdonosa, Német Vladimir egyben a rádió egyik alapítója is volt. A további alapítók a Tilos az Á törzsvendégei, az akkori értelmiségi közösség fiatal és lelkes képviselői voltak, egyebek mellett Csejdy Réka, Csejdy András, Kerényi György, Palotai Zsolt, Artner Iván és Simó György. A kezdeti nehézségekről és örömökről mesél egyébként Domokos János Tilos-filmje, az 1998-ban forgatott Kolorlokál.

A Tilos először kalózadóként működött, végleges frekvenciát csak 1995-ben kaptak, a legendás FM98-at: ezt akkor még megosztva, a Civil és a Fix Rádióval közösen használták. Ezt a frekit 2000 augusztusában elveszítette, de pár év szünet után, 2003 márciusa óta folyamatosan hallhatjuk az éterben, jelenleg a 90.3 FM csatornán (és persze online is hallgatható). A Tilos Rádió specialitása az elektronikus zene mellett a kisebbségek, az alternatívok és a rendszerkritikusok megszólaltatása. Neve ellenére ugyanis mindig a szabadságot jelentette - még ha most úgy is tűnik, az elmúlt 22 év reménykedése teljesen felesleges volt. A kapitalizmus és a részvételi demokrácia helyett Magyarországon ismét és egyre inkább az állampárti modell a menő, a friss levegő csupán illúziónak bizonyult. A Tilos ennek ellenére (vagy épp ezért) továbbra is tartja magát a kezdeti, alapító elvekhez – nem csoda, hogy a rádió rendezvényei ennek megfelelően vidáman és családiasan alakulnak.

Tombola buli

Nem volt ez másképpen az augusztus utolsó hétvégéjén, a Dürer Kertben rendezett kétnapos szülinapi buli esetében sem, amelyen 0-60 éves korig mindenféle életkor képviseltette magát: az alapítók mellett már a gyerekeik korosztálya, sőt, az egészen ifjak is részt vettek (ami nem csoda, ha azt vesszük, hogy a Tilos több mint húsz éve használt logóján szereplő kisfiú is bőven harmincas férfivá cseperedett már ennyi idő alatt). A hívószó ugyanis a Tilos volt - és az, hogy akik ebben egyetértenek, valószínűleg másban is.

A programok a megszokottak voltak: bográcsolás, tűzfújás, szülinapi torta, koncertek és Tilosos DJ-k kora délutántól éjszakáig, és mindez ingyen. A megszokottnak van azonban másik neve is: családias. Kötöttségektől mentes, vidám éjszakát tölthetett a Dürer Kertben, aki eljött megünnepelni, hogy 22 évvel ezelőtt valódi kalózrádióként, egy hátizsákban hurcolt adóval, folyamatosan a hatóságok elől bujkálva, kazettáról bejátszott, heti 2-3 órás műsorokkal elindult a Tilos.

<object classid="clsid:d27cdb6e-ae6d-11cf-96b8-444553540000" codebase="http://download.macromedia.com/pub/shockwave/cabs/flash/swflash.cab#version=6,0,40,0" height="415" width="640"><param name="allowScriptAccess" value="always"/><param name="allowFullScreen" value="true"/><param name="src" value="http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=mhdTdvtEADo"/><param name="allowfullscreen" value="true"/><param name="allowscriptaccess" value="always"/><param name="type" value="application/x-shockwave-flash"/><embed allowfullscreen="true" allowscriptaccess="always" height="415" src="http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=mhdTdvtEADo" type="application/x-shockwave-flash" width="640"/></object>

Csütörtökön Cosa Polska Eugenia Formáció, pénteken Sickpicnic és Óperentzia csinálták a bulit, a DJ pultban pedig Dr Analog, Lafuente & Vida, Fiel Tomi & In:form és Minek gondoskodtak arról, hogy senki ne menjen haza az utolsó trolival. A buli ingyenes volt, a tombola és az ajándéktárgyak bevétele pedig teljes egészében a gyakran anyagi gondokkal küzdő (csak hallgatói támogatásokból fenntartott) adót támogatja.

Mi sajna nem nyertük meg sem a biciklit, sem a Tilos Rádió pálinkát, és még a bogrács is hamar elfogyott. Mégis teljesen elégedetten távozunk (arról nem beszélve, hogy dupla születésnapot ünnepeltünk, közösen a Tilossal), és persze ez sem véletlen. Aki valaha hallgatta már az adót, vagy járt a Tilos stúdiójában, tudja, hogy hiába a pénztelenség, hiába a meg-megújuló támadások, a közösségi rádiózás közösséget jelent, azt pedig nem lehet lerombolni. Mert ami tilos, az szabad. Csakazértis.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hermann Veronika
Hermann Veronika
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.