Harmincas nyomdász aTilos-logó egykori fejhallgatós kisfiúja
Több mint húsz év után találták meg a Tilos Rádió logójának időközben felnőtt eredetijét.
Több mint húsz év után találták meg a Tilos Rádió logójának időközben felnőtt eredetijét.
Sajna nem nyertük meg sem a biciklit, sem a Tilos Rádió pálinkát, és még a bogrács is hamar elfogyott. 22. születésnapját ülte a Tilos Rádió.
A 25 éves, teljes egészében hallgatói támogatásokból működő rádió közösségi finanszírozású dokumentumfilmben mutatná be elmúlt negyedszázadát.
A boldogságot felesleges keresni, az - ha úgy éljük az életünket - egyszerűen megjelenik a jelenben. Dr. Szondy Mátéval beszélgettünk a boldogságról.
Ha túl sokáig várunk, a problémáink mélyülnek, szorongani és rágódni kezdünk, ráadásul teljesen feleslegesen szenvedünk.
A párkapcsolati konfliktusokban nem a másik az ellenfél, hanem a koreográfia, amit csinálunk. Dr. Tarján Emőke és Iszlai Zoltán család-rendszer terapeutákkal beszélgettünk.
A jajveszékelés, pánikolás nem segít, ahogy az alaptalan pozitív üzenetek sem. Akkor mégis mi marad? Három pszichológus összeszedte.