Dobjuk össze a pénzt a Tilos Rádió filmjére!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A 25 éves, teljes egészében hallgatói támogatásokból működő rádió közösségi finanszírozású dokumentumfilmben mutatná be elmúlt negyedszázadát.

Ha már 100 százalékban hallgatói támogatással működik, nem meglepő, hogy közösségi finanszírozással szeretné leforgatni és elkészíteni egész estés, zenés dokumentumfilmjét is az idén 25 éves Tilos Rádió. Ehhez az indiegogo.com nevű pénzgyűjtő oldalon kalapozzák össze a munkához szükséges 25 ezer dollárt, azaz kb. 6,8 millió forintot.

“A történet szereplői a több mint száz zenész, újságíró, filmes, bölcsész, mérnök, közgazdász, szociológus, orvos, jogász, tanár, diák, politikus, vendéglátós, lelkes és önkéntes műsorkészítő, valamint a több ezer hallgató, akik a világ legmeglepőbb pontjairól hallgatják a Tilos adását” – olvasható a bemutatkozásban, melyből többek között az is kiderült, hogy a Tilos csapata a filmen keresztül szeretné bemutatni, hogy hogyan jött létre és hogyan tudott életben maradni, mitől különleges és egyedi egész Európában, hogyan őrízte meg szabadságát és kreativitását vagy hogy hogyan tudott politikai pártoktól és kereskedelmi elvárásoktól független maradni. Ehhez pedig szerencsére páratlan kordokumentumok állnak a rendelkezésükre. A Tilos filmre három napja indult a kampány, ennyi idő alatt máris több mint 2100 dollárt, azaz nagyából 580 ezer forintot gyűjtöttek össze, az izgalmas projektet ide kattintva támogathatja!

Fotó: Tilos Rádió

Mik a Tilos Rádió legfontosabb sajátosságai?

  • NINCS BENNE REKLÁM!
  • NINCS főszerkesztője.
  • 100%-osan valódi, élő, bárki betelefonálhat.
  • 100%-osan autonóm műsorai vannak, azokat a műsorkészítők személyes igényeik alapján csinálják.
  • 100%-ban a civil hallgatók finanszírozzák, nincsenek befektetői és nem kér állami támogatást.
  • Elgondolkodtat, társadalmi aktivitásra ösztönöz, környezettudatos és támogatja a kisebbségek megjelenését.
  • Sehol máshol nem hallgatható élő zenei folyam, a zenei kísérletezés kreatív terepe.
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Adamek Alma
Adamek Alma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.