Rekordok az idei Oscar-jelölt színésznők között

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Idén kifejezetten izgalmas lett a színésznők Oscar-versenye. A jelöltek között megtalálható minden idők legfiatalabb és legidősebb indulója is. A Messzi dél vadjaiban a kilencéves szereplő első filmjével, amatőr szereplőként került a legnagyobb díjátadó színésznői közé.

Jessica Chastain

Az amerikai színésznő sorozatokban mutatkozott be, első komolyabb filmes szerepek a Coriolanusban és Az élet fájában találták meg. Mivel a művészfilmesnek nevezhető Terrence Malick filmje a Cannes-i Filmfesztivál egyik legünnepeltebb filmje volt, rengeteg figyelem irányult a Brad Pitt oldalán feltűnő Chastainre is (emellett A segítségért kapott Oscar-jelölést is). Ahogy a Zero Dark Thirtyért kapott Golden Globe-os köszönőbeszédében elmondta, mindig színésznő szeretett volna lenni.

Hát tavaly utolérte a siker, és szinte minden róla szólt. A Zero Dark Thirty mellett idén kirándulást tett a horrorfilmek világába is a Mamával, úgyhogy semmiképpen nem lehet azzal vádolni, hogy kiszámítható és unalmas pályát futna. Legalábbis eddig biztosan nem. Ráadásul szerénynek is tűnik, a Hollywood Reporternek nemrég azt nyilatkozta, hogy nagyon szeretne találkozni Emmanuelle Rivával, aki szintén ebben a kategóriában versenyez.

Jennifer Lawrence

Az amerikai színésznő első jelentősebb felbukkanása szinte azonnal sikert aratott, A hallgatás törvénye című filmért már 2010-ben Oscarra jelölték. Lawrence akkor még csak húsz éves volt. Később, mivel az X-men széria teljesen elhülyült, a stúdió az újraindítása mellett döntött, és az előzményfilmbe Lawrancet is beválogatták. A legnagyobb dobásnak valószínűleg mégis a tavalyi Az éhezők viadalának főszerepe bizonyult, hiszen a film nagyjából egymilliárd dollárt kaszált, és még csak nem is volt olyan reménytelenül gagyi, mint a Robert Pattinsonnal és Kristen Stewarttal futó vérszegény Alkonyat-filmek. Lawrence ráadásul teljesen meggyőző volt az egyszerre tökös, mégis törődő és gyengéd vadászlány, Katniss Everdeen megformálójaként.

A huszonkét éves színésznő nem taktikázott rosszul, mert az X-mennel és Az éhezők viadalával is grantált kasszasikerekben fog dolgozni, miközben bevállalhat mellettük szinte mindent, ami csak megtetszik neki.

Emmanuelle Riva

Mielőtt elvállalta volna Michael Haneke Szerelem című filmjének szerepét, valószínűleg mindenki azt mondta volna, hogy a francia színésznő legnagyobb alakítása a Szerelmem, Hiroshima volt. Hanekének, aki olyan hátborzongató filmeket rendezett, mint A zongoratanárnő, A rejtély, vagy A fehér szalag, ezzel a művével idén végre sikerült kitörnie Európából, így mindkét idős színészével együtt fürödhetnek az elismerésekben.

A Szerelemben Riva és partnere, Jean-Louis Trintignant egy nyugdíjaskorát élvező, boldog házaspárt alakítanak, akik életét egyik pillanatról a másikra dönti romba egy súlyos betegség. A feleség egyik nap reggelizés közben egyszer csak elhallgat, és percekig meredten bámul megkövülve. Ettől a ponttól kezdve aztán folyamatosan romlik az állapota, a férje pedig mindent feladva igyekszik minél jobban ellátni. Riva állítólag be is költözött a stúdióban berendezett lakásba a forgatás idejére, hogy jobban átélje a szerepet. Ő az eddigi legidősebb Oscar-jelölt.

Quvenzhané Wallis

A most kilenc éves amerikai lány lett minden idők legfiatalabb Oscar-jelöltje, filmje, A messzi dél vadjai pedig az év egyik legnagyobb meglepetése. A film egy Teknő (az angol eredetiben Bathtub) nevű településen játszódik egy hatalmas folyó torkolata környékén egy olyan közösségben, aminek a tagjai tudatosan kivonultak a civilizációból. A filmet gyakran olyan mágikus realisztikus filmként szoktál jellemezni, mintha Gabriel Garcia Marquez egyik műve elevenedne meg.

Gyakran halljuk a kislány, Hushpuppy gondolatait, és (elvileg) látjuk is képzeletének teremtményeit. A szereplők, ahogy Wallis is, mind-mind amatőr szereplők voltak. Állítólag kilenc hónapig keresték a megfelelő gyereket Hushpuppy szerepére, négyezret is megnéztek, mire megtalálták őt. Az elsőfilmes Benh Zeitlin filmjét négy Oscar-díjra is jelölték, szóval valamit tényleg tudnia kell.

Naomi Watts

Az össze közül talán a legismertebb név Naomi Wattsé, akit most jelöltek másodszor Oscar-díjra (a 2003-as 21 gramm volt az első). A negyvennégy éves Watts bizonyított már nehezen értelmezhető posztmodern filmben, mint a Mullholland Drive, jobban sikerült horrorban, mint A kör, hatalmas blockbusterben, mint a King Kong, most pedig katasztrófafilmben látható, bár ebben a mezőnyben még így is ő tűnik a legkevésbé izgalmas névnek.

Filmje, A lehetetlen egyébként egy brit család békés karácsonyi vakációját mutatja be egészen addig, amíg a cunami el nem önti Thaiföldet, ahol történetesen nyaralnak. A film elvileg végig igaz történetet dolgoz fel, azzal az apró eltéréssel, hogy a túlélő család eredetileg spanyol volt.

Az idei tehát egészen különleges mezőny, fiatal amatőrtől kezdve idős színésznő-legendáig. Szavazzon, hogy kit tart a legesélyesebbnek ebből a kategóriából, hogy megnyerje az Oscar-díjat!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

terence_hill
terence_hill
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.

Offline

11 napra veszett nyoma Agatha Christie-nek: máig nem tudni, mi történt pontosan

Agatha Christie-t 50 évvel a halála után is a krimi királynőjének tekintik, azonban életének egyik legfontosabb fejezete máig megválaszolatlan kérdéseket hagyott maga után: az írónő 1926-ban nyomtalanul eltűnt, majd tizenegy nappal később egy hotelben találtak rá – úgy, hogy állítólag saját férjét sem ismerte fel.

Lájfhekk

Nem tudsz aludni a nyári melegben? Ezek a tippek segítenek

A nyári hőség nem csak a közérzetünket befolyásolja, az alvás minőségét is jelentősen ronthatja. A tartósan rossz alvás pedig hosszabb távon növelheti több egészségügyi probléma kockázatát, ezért érdemes tudatosan tenni a pihentető éjszakákért. Mutatjuk, hogyan.