Menjen színházba márciusban!

Olvasási idő kb. 6 perc

Márciusban Spiró, a Szuptnyik Hajózási Társaság, Ulickaja, a TÁP Színház társulata, Alföldi Róbert, varieté, kamaszkori tabuk, Mucsi Zoltán, szex, őrület és káosz vár mindenkit a színpadon.

Szputnyik: Kockavető MU Színház

Március 4-én és 5-én 19 órától a MU Színházban

A darabot előadja a Szputnyik Hajózási Társaság Bodó Viktor rendezésében. Szereplők: Fábián Gábor, Gazsó György, Gyabronka József, Hay Anna, Jankovics Péter, Koblicska Lőte, Lajkó Bence, Molnár Gusztáv, Réti Anna, Szabó Zoltán, Székely Rozi, Terhes Sándor, Tóth Simon Ferenc.

„Az élet az unalom tengerén elszórt extázisszigetekből áll, és harminc fölött már ritkán látni szárazföldet” – írja regényében Luke Rhinehart pszichiáter. A történet róla szól, az életunt orvosról, aki végül eljut addig a pontig, hogy életét egy dobokockára bízza. A nihilista pszichiáter Különböző lehetőségeket vázol fel, majd a Nagy Dobás napjától kezdve csakis a kocka által meghatározott módokon cselekszik. Természetesen a játék rabjává válik, ami totális káoszt okoz életében. A kiszámíthatatlanságot remekül érzékelteti, hogy a történeten belül nagyon sok stílus keveredik egymással a thrillertől egészen az erotikáig.

Fehér Ferenc: Stix 66 MU Színház

Március 14-én 20 órától a MU Színházban

Koreográfia, zene, előadó: Fehér Ferenc

„A nevem Stix Hatvanhat. Csak egy név, semmi több. Jelentése: semmi. A bolondok vihara üszkösödik a lábamon, én én vagyok, a Semmi. Csak bámészkodom. Néha odanézek és integetek neked. Nincs semmi, se szó, se történet, csak az egyszerű létezés. Levetem a semmiféle ruhámat, meztelenül vagyok. Semmi vagyok, és senki. A nevem Stix Hatvanhat.”– így írja le Fehér Ferenc produkcióját. Az előadásban Fehér választ keres Heideger kérdéseire, többek között a „Miért van egyáltalán létező, nem pedig inkább a semmi?” kérdésre.

Ljudmila Ulickaja: Rövid

Március 13-án, 21-én és 25-én 19:30-tól a Thália Színházban

Rendező: Hídvégi Nóra, a szereplők: Györgyi Anna, Horváth Erika, Bartsch Kata, Bognár Bence

A történet egy New York-i lakásban játszódik egy teljesen átlagos estén. Három nőt látunk,akik az asztal körül ülnek. A három nő teljesen különbözik egymástól, abban viszont hasonlítanak, hogy nagyon tudnak szeretni. A Rövid című előadás azoknak szól, akik tudnak vagy akarnak szeretni, azoknak is, akik nem tanulnak meg szeretni. Az ajánlóban olvashatjuk, hogy a bizonytalanoknak is szól ez a darab, azoknak, akik a bizonyosságot keresik. „És azoknak is, akik képesek sírni a meghatódottságtól vagy önfeledten nevetni attól a finom iróniától, ahogyan a darab beszél három nő sorsáról és ezen keresztül a férfiak világáról.”– olvashatjuk az ajánlóban.

Rövid

TÁP Színház: Régen Rossz Varieté

Március 29-én 22:30-tól a Mikroszkóp Színpadon

A darabot vajdai Vilmos rendezte, közreműködnek: Andrássy Máté, Balla Eszter, Fekete Ádám, Gera Marina, Gergely Tika, Jordán Adél, Juhász András, Keresztes Tamás, Kovács Lehel, Mészáros Béla, Nagy Ervin, Orbók Áron, Paizs Miklós, Schönberger Ádám, Sipos Vera, Szabó Simon

Molnár Gál Péter a következőket nyilatkozta a darabról: „Nem másokon gúnyolódnak. Önmagukat teszik (virtuózan) nevetségessé. Vállalják komolykodásuk, előadói fontoskodásuk kínosságát. Megmutatják, mennyi alanyi nekifohászkodást igényel a rossz színház. Milyen mélyről fakad a tehetségtelenség és az alkalmatlanok szerepvállalása. Bölcseleti alapon hülyülnek. Elvből tiszteletlenek. Rendes, fölkészült anarchisták." A TÁP Színház 2005 óta játssza a TÁP VARIETÉ, Színház és Performance elnevezésű előadássorozatát Minden Rossz Varieté címmel. Az előadások a mára már elfeledett századfordulós varieték világát idézik.

Nézőművészeti Kft.: A fajok eredete

Március 1-jén 20 órától a Szkéné Színházban

A darabot Dömötör Tamás rendezte, a főszereplők: Mucsi Zoltán, Scherer Péter és Thúróczy Szabolcs.

A Tasnádi István által írt darab 3 hajléktalanról szól, akik rendkívül groteszk módon illusztrálják az egyedfejlődés állomásait, fokozatosan, míg emberré nem válnak. Azonban itt sem áll meg a fejlődés, kialakul hármuk között egyfajta hierarchia. Hangsúlyos szerepet kap a mítoszteremtés, a társas együttlét, és az ösztönök kielégítése. Az olykor burleszkbe hajló darabon sírhatunk, nevethetünk, elborzadhatunk, feloldozást is nyerhetünk, és ha igazán mázlisták vagyunk, akkor néhány kérdésünkre is választ találunk.

Bőrpofa (a VRRRRRÜMM láncfűrésszel)

Március 2-án, 13-án, 18-án, 20-án és 30-án 19 órától a Katona József Színházban

A darabot Dömötör András rendezte, a főszereplők: Borbély Alexandra és Mészáros Béla

„A Bőrpofa a kedvenc témámról szól: a sarkaiból kizökkent nyugati világ krónikus félelmi állapotáról, az emiatt keletkező maszkokról és mutációkról, arról, ahogy a színlelés során teljesen megszűnik a valóság.” - jellemzi röviden a darabot írója, a német Helmut Krausser. a darabban a főszereplő személyiségtorzulását követhetjük nyomon, hogyan azonosul a horrorfilmes ikonnal, Bőrpofával. A darab az elejétől a végéig a józanság és az őrület határán táncol.

Büchner– Tom Waits: Woyzeck

Március 3-án, 4-én és 8-án 19 órától a Katona József Színházban

A darabot Ascher Tamás rendezte, a főbb szerepekben: Keresztes Tamás, Jordán Adél, Bezerédi Zoltán, Fekete Ernő, Nagy Ervin, Kovács Lehel, Elek Ferenc, Kiss Eszter

A Büchner által írt dráma valós eseményen alapul: 1821-ben, Lipcsében Johann Christian Woyzeck borbély több késszúrással megölte barátnőjét. Akkoriban az embereket erősen foglalkoztatta, beszámítható-e a borbély vagy sem.  Büchnerre visszatérve fontos megemlíteni, hogy 23 évesen hunyt el1837-ben, rövid élete során három drámát írt, az utolsó a Woyzeck.Tom Waits a következőket nyilatkozta a darabról: „A Woyzeckben minden együtt van, ami érdekes: őrület, gyerek, szenvedély, gyilkosság. Vad, szexi, izgalmas, megragadja a fantáziát, arra kényszerít, hogy töprengj azokon az embereken, akik benne szerepelnek, és ezáltal reflektálj a saját életedre. Úgyhogy szerintem minden benne van, amit egy történettől várni lehet, és érdekes lesz még ötszáz év múlva is.”

A tavasz ébredése

Március 5-én 19 órától az Ódry Színpadon

Rendező: Alföldi Róbert, szereplők: Andrusko Marcella, Bohoczki Sára, Czupi Dániel, Eke Angéla Zsuzsanna, Fehér Dániel, Fritz Attila, Hoffer Károly, Ivanics Tamás, Makra Viktória, Márkus Sándor, Mórocz Adrienn, Spiegl Anna, Szolár Tibor

A kamaszkor legfőbb kérdését feszegeti a darab. A szexualitást körüllengő tabuk, féligazságok felfedése, feszültség, elidegenedés, elfojtások, és a fojtogató ösztönök kelnek életre 6 fiú, 6 lány és a gumibabák által a minimalista színpadon alföldi Róbert rendezésében.

Szirénének

Március 7-én és 10-én a Ketona József Síznházban

Dömötör András rendezte a darabot, a szereplők: Borbély Alexandra, Dankó István, Hajduk Károly, Herczeg Adrienn, Huzella Júlia, Jéger Dorottya, Kovács Gergely, Kovács Lehel, Kun Vilmos, Lengyel Ferenc, Pálmai Anna, Pelsőczy Réka, Pálos Hanna
Rajkai Zoltán, Szacsvay László, Szathmáry Judit, Szirtes Ági, Tóth Eszter

Nádas szatírajátékának drámai játéka egy keserű jajgatás a világ megmenthetetlenségéről. A néző számára megterhelő anyagban kórusok, kánonok, morgások, susogások csendülnek fel. Odüsszeusz a főhős, de egyfajta bohócként jelenik csak meg a darabban. „Dömötör előadásában csillogó színészi jelenlétekkel találkozunk. Elsősorban a teljes együttes előtt kell tisztelegni. A szövegzuhatag zenei előadásával a színházi este magával sodró ritmusszerkezet. A szövegeknek nem informális, hanem ritmikai értékük van.”– olvashatjuk az ajánlóban.

Spiró Görgy: Svejk

Március 8-án, 27-én és 30-án 19 órától a Budapesti Kamaraszínházban

Rendeő: Szegvári Menyhért, szereplők: Nagy Viktor, Spindler Béla, Haás Vander Péter, Kerekes József, megyeri Zoltán, Cs. Németh Lajos, Körtvélyessy Zsolt, Petyi János, Katona Zoltán, Stefanovics Angéla

„Ebben a világban az ember csak úgy őrizheti meg szabadságát, ha hülye.”– így hangzik Hasek életfilozófiája. Svejk című műve sem szól másról. Annyi, hogy Spiró Svejkében a kötelező sörözések mellett találkozunk még a jól bevált cigányozással és zsidózással is. Svejk, az együgyű kisember naiv vergődését követhetjük nyomon a színpadon. A mű színpadra fazonírozásában jelentős hangsúlyt kap a meséli szerepe, ő segít átlendíteni a nézőket az egyes epizódok, háborúk és békék között.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.