Télikabátot a turkálóból: le a pufival, szövet mindhalálig!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha nem akarja követni azt a trendet, amely szerint a pufikabát menő, hanem a mindhalálig szövetkabát a mottója, akkor a turkálókban már ötezer forintért szerezhet magának megfelelőt. Jó, erre jön még a körülbelül 2000 forintos tisztítás, bár a legtöbb kabátot eredeti gazdája valószínűleg egyszer sem hordta. A fiatalosabb holmikat persze nem mindenhol lehet kapni, de ahol igen, ott aztán nagy a dömping a vibrálóan színes darabokból.

Miután végigjártuk az üzleteket a tökéletes téli kabát után kutatva, úgy döntöttünk, hogy a turkálók kínálatát is végignézzük, mivel több olvasó is írta, hogy bizony ott is lehet találni kincseket. „Turkáló. Aztán 1500-ért tisztító, és még egyenmacának sem néz ki az ember. Ennek töredékéből megúszható” – írta zezse. „3-4000-ért már szép, meleg kabátokat lehet venni, és nem lepusztult darabokra gondolok. Akciósan 1990-ért láttam, azok mondjuk vékonyabb darabok voltak. Sajnos akármilyen jó befektetés is egy kabát, nem tudom a havi fizetésem harmadát erre költeni” - szólt hozzá cikkünkhöz Adelaide Josephine von Styrum-Limburg. „Jobb turkálókban akár márkás téli kabát (H&M, Marks&Spencer, Promod, stb.) 6-8ezerből megvan. És ha mellé tennéd a bolti eredetit, nem mondanád meg, melyik a turkálós. Van, aki úgy adja le a kabátját, hogy egyszer nem volt rajta” – válaszolt a turkálók létjogosultságát firtató hozzászólásra B.Flóra.

Galéria ikon

8

Galéria: Téli kabátok a turkálókban - 2011
Fotó: Dívány

A mostanában oly divatosnak tűnő öves pufikabátot egyik használtruha-boltban sem találtunk, viszont csinos, színes szövetkabátokban nincs hiány, és az irhakabátok rajongói is megtalálhatják a számításukat. Persze, ha nem jó helyen kezdünk, akkor lehet, hogy több üzletbe is el kell menni, ugyanis nem mindenhol egyformán kecsegtető a kínálat: minél nagyobb, minél bejáratottabb üzletlánc része egy turkáló, elvileg annál jobb a helyzet, ebben nyilvánvalóan nincsen semmi megdöbbentő. Lehet, hogy ilyen szempontból rossz kezdés volt a Háda egyik budapesti üzlete, hiszen itt tényleg több falnyi kabát közül lehetett válogatni, míg máshol lényegesen szerényebb a kínálat. Persze a Háda a szövetkabátokban erős, amelyek ugyan szépek, színesek, csinosak, de nem biztos, hogy a hideg ellen jól védenek. Nem baj, legalább az összes darab, amit kiemeltünk a tömegből 4990 forint volt, és úgy tűnt, hogy eredeti gazdáik a boltban ugyan azonnal beléjük szerettek, de miután hazavitték új szerzeményeiket, hűtlenek lettek hozzájuk.

Aki turkálókba jár, titkon reméli, hogy belebotlik egy nagyon különleges márka nagyon különleges darabjába. Jó, a Diesel nem említhető egy lapon a Chanellel, de a Renoválásban kifejezetten megörültünk az egyik kabátjuknak, ami csak 7100 forint volt. Igaz, az S-es méretéhez képest elég nagydarabnak tűnt, de egy magas sarkú csizmával lehet javítani az összképen. Ja, és persze egy övvel, amit eredetileg biztosan mellékeltek a kabáthoz, de mi nem találtuk sehol. Ahogy a Blaha Lujza tértől haladtunk a Nyugati pályaudvar felé, egyre kevesebb fiatalos holmit találtunk, a Creamben mondjuk csak 3999 forintba kerültek az olyan kabátok, amelyek az idősebb korosztálynak tökéletesen megfelelnek. A Maggie's boltjában ugyan találtunk fiatalos ruhadarabokat, de a kabátban nem voltak túlzottan erősek, kicsi volt a választék, és eredeti tulajdonosaik láthatóan nem egy felvétel után adtak túl rajtuk. Pár sarokkal arrébb kicsit jobb volt a helyzet, ki is néztünk egy zöld Atmosphere-kabátot, amelyet kilónként 2990 forintért vehettünk volna meg.

Ahogy zezse is pedzegette, nem árt, ha pár ezer forintot még rászámolunk a tisztításra is. A Sirály Ruhatisztító Szalonban szövetkabát tisztítást 1950 forinttól vállalnak, dzsekit pedig 1490 forinttól. A Vajnóczky Tisztító Szalonban a kabát vegytisztítása 2100 Ft, a tollal tömött daraboké pedig pár száz forinttal drágább. A Harmat Textiltisztító Kft. üzleteiben az ár attól is függ, hogy milyen gyorsan szeretné a vásárló visszakapni a kabátját, a vállalási határidő 72 óra, 48 óra, 24 óra és 6 óra is lehet, ami egy egyszerű hosszú téli kabát esetében a következő árakat jelenti: 2930 forint, 2990 forint, 3210 forint és 4370 forint.

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.