Poros, koszos és vaksötét próbafülkék a Váci utcai üzletekben

Olvasási idő kb. 3 perc

Általános, hogy nincs hova pakolni a földön kívül, ahol pedig mindenhol áll a pormacska és a kosz. Ha nem jó a méret, a számokat osztogató lányokra biztosan nem lehet számítani abban, hogy hoznak nekünk másikat, ha pedig épp ezért vinnénk magunkkal valakit erre a célra, az állhat és várhat a fülkék közt. Kipróbáltuk a Váci utcai üzletek próbafülkéit.

Tetszőleges napokon, különböző időpontokban, szúrópróbaszerűen megnéztük, milyen körülmények között lehet ruhákat próbálni különböző Váci utcai üzletekben. Kiderült, még itt is ritka a tiszta, székkel, fogassal felszerelt próbafülke, annál több viszont a porcicákkal, törött vállfákkal és kosszal teli fülke. Szubjektív teszt következik.

Azt azért tudjuk, hogy egy üzletben senki nem fogja kiudvarolni belőlünk a havi fizetésünket. Egész biztos, hogy nem ülhetünk kényelmes kanapén, pezsgőt szürcsölve vásárláskor, ahogy a Pretty Woman shopping jelenetében. Azt azonban még itthon is jogos elvárás lenne, hogy megfelelő körülmlények közt próbálhassuk a ruhákat, azaz olyan fülkében, ahol nem a retekbe kell lepakolni a táskánk-ruhánk, ahová nem lehet belátni, ahol megnézheti és kommentelheti a pasink/csajunk a látottakat. A Dívány kommandó ezek alaján tesztelte az üzleteket, és nem sok jót tudunk mondani.

A Bershka a legkoszosabb

Mázli, ha van az emeleten lévő próbafülkékben szék, legalábbis a Vörösmarty téri Bershkában ezt tapasztaltuk. A fekete paravánokkal, fekete függönnyel elválasztott próbafülkék sötétek, és kevés a fogas. Ha az ember inget és nadrágot próbál, a földre kell pakolnia. A fülke sarkába pedig porcicák, cérnahalmok költöztek be, és élnek ott vígan, mennyiségük alapján ki tudja, mióta.

Kényelem: 5/2

Tisztaság: 5/1

A Stradivariusban befűtenek a vásárlóknak

Galéria ikon

8

Galéria: Porosak, koszosak és vaksötétek a Váci utcai üzletek próbafülkéi
Fotó: Dívány

A Vörösmarty téri Stradivarius próbafülkéiben hihetetlenül meleg van. Hogy miért, nem tudni, mindenesetre télen-nyáron vörös fejjel távozik az ember a második emeleten lévő próbafülkékből. Sajnos nem mindegyikben van szék, fogas viszont igen. A függönnyel kicsit bénázni kell, ha az ember nadrágot is próbál, és nem akarja, hogy a szemben lévő fülkében próbálgató lány pasija az ő bugyiját is lássa.

Kényelem: 5/3

Tisztaság: 5/3

A Zarában törött vállfa is van a szék alatt

A Váci utcai többszintes Zara legnagyobb hátránya, hogy az ember lánya végigjárja mind a három szintet, hátha. Így ha az első szinten megtetszett valami, akkor azt cipelheti magával, ha csak nem annyira mazochista, hogy minden szinten veszi a fáradságot és próbálgat. Általában a legfelső szinten található fülkéknél állnak a legkevesebben, így érdemes ott próbálni. Azonban a próbafülkék vaksötétek,  és a hajszál és por találkozásából született lények a Zara fülkéit sem kerülik el. A fülkékben van szék, fogas, tükör, és a szék alatt rengeteg érdekesség: cetli a ruhákról, törött vállfa és pormacskák.

Kényelem: 5/4

Tisztaság: 5/2

A Tezenisben nincs szék a fülkében, holott

Az alsóneműket kínáló Tezenisben csak pár próbafülke van, azok is sötétetek, barnás-szürkés színekben pompáznak. A fülkékben nincsenek székek, így a kabátot, pulcsit, felsőt, nadrágot és táskát, amit le kell venni ahhoz, hogy az ember bugyit próbáljon, le kell tenni a földre. Ott pedig pormacskák fogadják.

Kényelem: 5/1

Tisztaság: 5/3

A Mangóé a legkényelmesebb próbafülke

A Mango próbafülkéi az átlagnál tágasabbak, és jóval világosabbak, annyira, högy felüdülés a szemnek. Minden fülkében van fogas és szék, azaz egy feketére lakkozott farönk várja a próbálgatókat. Azonban itt is találtunk porcicákat, de sokkal kisebbeket, mint máshol, hiába, a takarítás nem kedvez nekik.

Kényelem: 5/5

Tisztaság: 5/4

A vizsgált próbafülkék közt szinte mindegyikbe belátni, mivel függönyökkel vannak elválasztva, és igazából egyikben sem lehet úgy próbálni, hogy másnak is helye legyen: egy szófa, vagy pár fotel igazán elférne. Ez azért is fontos, mert praktikus valakivel együtt vásárolni menni, ugyanis a számokat osztogató lányok nem hoznak más méretet: ha rájössz, hogy nem jó, amit behoztál, felöltözöl és kimész másikért, ha nincs kit erre megkérned.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezt rontják el a legtöbben az adóbevallásukban

Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.

Mindennapi

Sokan nem tudják: ilyenkor nemet mondhatsz a túlórára

Téves az a nézet, hogy a főnök bármikor, korlátlanul benn tarthat munka után. Bizonyos esetekben a túlóra egyáltalán nem rendelhető el, máskor pedig csak a munkavállaló írásos hozzájárulásával. A munka törvénykönyve külön szabályokat állapít meg a rendkívüli munkaidőre, vagyis arra, amikor a dolgozónak a beosztásán túl kellene munkát végeznie.

Offline

2500 éve tört ki az első járvány: ez a fertőzés okozta

Az “athéni pestis” kórokozóját mindmáig nem sikerült azonosítani, holott mintegy 100 ezer ember halálát okozta, illetve az athéni hadseregben végzett pusztítása révén befolyással lehetett a városállam Spártával folytatott vesztes háborújára is.

Testem

Alvászavarokkal küzdesz? A mesterséges intelligencia segíthet megfejteni az okát

Nyolc órát aludtál, mégis hulla vagy? Lehet, hogy nem a mennyiséggel van baj, hanem valami olyasmivel, amit csak az algoritmusok látnak. A mesterséges intelligencia megjelent az alvásdiagnosztikában is, és a szakértők azt ígérik, hogy a kábelekkel teli, kényelmetlen kórházi éjszakák helyett hamarosan a saját ágyunkban fekve kaphatunk tűpontos választ arra, miért nem vagyunk kipihentek. Megmutatjuk, hogyan forradalmasítják az algoritmusok az álmainkat.