Hogyan használjuk a közösségi oldalakat, és hogyan éljünk hálózatban? Erre a kérdésre keresték a választ a Werk Akadémia nyílt napján, ahol szó esett arról is, hogy gasztrobloggernek lenni menő, és a jövő nem a Michelin csillagoké, hanem a kisebb konyháké.
A Werk Akadémia kerekasztal beszélgetést rendezett Réz András vezetésével, amelynek a témáját hosszas gondolkodás, és egyszerűsítés után úgy foglalhatnánk össze: milyen hálózatban élni?
Három férfi a networkről
A felkért megszólalók között van Adam Le Bor író, újságíró is, aki nem kisebb orgánumoknak dolgozik, mint a Times, a Sunday Times vagy a New York Times. Eddig hat elismert tényirodalmi könyvet írt, melyeket kilenc nyelven adtak ki. A Budapest protokoll című konspirációs thrillere 2010-ben jelent meg, az Agave kiadó gondozásában.
Az internet és hálózatok világában Josef Schreiner nemzetközi stratégiai tanácsadó mondja el gondolatait. Két évtizedes nemzetközi tapasztalattal rendelkezik, Románián és Németországon kívül dolgozott az Egyesült Államokban és Mexikóban is.
Az ízek és a web szintéziséről Segal Viktor sztárséf gondoskodik, aki dolgozott már Tel Aviv-ban, Jeruzsálemben és Lyonban, Michelin csillagos éttermekben.
A mobiltelefon lehet az árulónk
Réz érdekes párhuzamra hívta fel a figyelmet, miszerint a legtöbb utópiaregény szerzői általában negatív utóképet festenek. Megkérdezte Adam Le Bor-t, hogy tényleg így van-e? Mennyire törékeny a világunk? Hiszen mindent őriznek, ellenőriznek, kártyák és kódok kellenek az élethez. Ha innen nézzük, biztonságos a világ. Ami a védelmünket szolgálja, ugyanakkor az ellenőrzésünkről is gondoskodik. Kikerülhető a kontroll?
Adam Le Bor szerint a magánszféra megfigyelhető. Nem mindegy, milyen szavak kerülnek egy e-mailbe, amit azzal sem tudunk később eltüntetni, hogy töröljük – valójában sosem tűnik el. Bizonyos szavak szűrőket indítanak be, amik ellenőrzésük alá vonják az érintett leveleinket. „Belegondoltunk már abba, hogy vajon az Európai Unió hogyan befolyásolja életünket? Mert egyre jobban figyelnek minket, többet tudnak a pénzügyeinkről, vásárlási szokásainkról. Egy mobiltelefon kikapcsolt állapotban is 100 méteres pontossággal bemérhetővé teszi gazdáját.”
Hisztérikussá válunk, ha nincs térerő
A technológiai fejlődés egyrészt felszabadít, másrészt korlátoz. Ennek nagyon jó példája, ami most Tunéziában folyik. Réz András szerint hálózatok rabságában vagyunk és hisztérikussá válunk, ha nincs térerő vagy elmegy a net.
Josef Schreiner hálózatszakértő elmesélte, hogy tulajdonképpen már gyerekkorában is egyfajta hálózatban élt Erdélyben, hiszen egy kisebbség része volt, ahol a fennmaradás feltétele volt a közösségben vállalt aktív szerep – pedig akkor még internetnek híre sem volt. Ez a mentalitás Erdélyben ma is él.
„Amikor 1987-ben Münchenbe kerültem, már volt net. Kaptam egy e-mail címet és büszkén közölték velem, hogy ezzel 150 emberrel levelezhetek majd. Később Amerikában részt vettem a világ első böngészőjének tesztelésén. Engem már akkor érdekelt hogyan lehet a kapcsolatokat kiterjeszteni szélesebb spektrumba. Amikor Mexikóban jártam, szembesültem vele, hogy nem vált valóra a szkeptikusok jóslata, miszerint ott nem lesz népszerű az internet – ma már ott is a közösségi oldalakon folyik az élet. Mi a helyzet ma? Fórumozhatunk álnéven, utána pedig találkozunk személyesen is. Nem igaz, hogy a gép elidegeníti az embert és pótolja a személyes kontaktust. Inkább elősegíti és kiegészíti. A fiaim az interneten találták meg a feleségüket. Az internetes párkeresés sokkal hasznosabb, ugyanis nem egy hirtelen fellobbanással indul a dolog, hanem levelezéssel, puhatolózással és lassúbb tempóban."
Gasztrobloggernek lenni menő
Réz András a Facebook-al kapcsolatban felhozta a David Fincher filmet (Social Network - A közösségi háló) ami világosan bemutatja a dolog előnyét, hátrányát, jogi vitáit és buktatóit. Ugyanakkor átvezette a témát a gasztronómiára: „A Michelin-kalauz is egy könyv. Szintén kicsiben indult, ami mára presztízs lett. Manapság gasztrobloggernek lenni menő, mert megosztod a tapasztalataidat a többiekkel, ezzel pedig referenciákat teremtesz. Ez az egyik legértelmesebb felhasználása a hálózatnak. Már a gasztronómia sem az a zárt, fakanalas, konyharuhás világ.”
Segal Viktor elmesélte, hogy a világ másik oldalán a Michelin csillag már nem cél: több nagy séf visszavonult és eldugott kis falukban nyitottak hangulatos, kockásabroszos, szerény éttermeket. „Nem akarnak megfelelni senkinek, nem hiányzik nekik az a stressz, ami a hírnévhajszolással jár. Többen aztán konspirációra következtettek a mozgalom miatt. A Michelin-kalauz hasznos: emberei titokban tesztelnek, és soha nem indokolják meg, hogy miért kapott valaki három csillagot, vagy miért vették el tőle. Kialakult a gasztrosznobéria is, sokan csak azért mennek el egy helyre, mert menő, mert beszélnek róla, pedig ugyanaz máshol olcsóbb. Csak azért járnak a drágább helyre, hogy másoknak eldicsekedhessenek vele.
A jövő nem a Michelin csillagoké
Réz András megjegyezte, hogy gasztrosznobnak lenni drága hobbi, de semmivel sem súlyosabb, mint a hegymászás, pedig az sem olcsó. „Kreativitásnak az számít, ha nem másokat másolnak, hanem önálló utakat járnak, ehhez viszont világot kell látni. A gasztronómiában régen iskolák voltak, ma pedig trendek vannak. Egzotikus felfedező túra például az etióp konyhával történő találkozás. Ez is egy kialakult trend.
Nagyon úgy fest, hogy a jövő nem a Michelin csillagoké, hanem a kisebb konyháké. Ami pedig a hálózatot illeti: lefényképezheted amit eszel és már tolhatod is fel a Facebook-ra – így kerül be egy személyes gasztronómiai hír a hálózatba. Mert nem az étel árát kell megosztani, hanem az élményt. Ha rosszat ettél, akkor mondd el másoknak is. Nem kell tűrni egy arrogáns pincért sem, aki talán még borravalóra is számít tőlünk.”
