Folyadékbevitel, gyógysör és nasizás: mi az, ami tényleg segít túlélni a másnaposságot?

Olvasási idő kb. 3 perc

Csodákra ne számíts, de azért van pár dolog, ami hatásos lehet a másnaposság legkínzóbb tünetei ellen.

A szilveszteri dorbézolást általában súlyos macskajaj követi, ezért ilyenkor különösen aktuális a másnaposságról beszélni, ami a hányingertől kezdve a fejfájáson át az általános rosszullétig változatos kellemetlenségeket képes produkálni. Vannak, akiknél a tünetek nem is állnak meg itt, és érzékennyé válnak a fényekre, hangokra, míg mások szédülni vagy izzadni kezdenek. Nem csoda, hogy a másnapos ember szinte bármire hajlandó, hogy egy kicsit jobban érezze magát.

Mi okozza a másnaposságot?

Az okok ugyanolyan sokfélék lehetnek, mint a tünetek. Az egyik kézenfekvő magyarázat, hogy az alkohol a szervezetben acetaldehiddé metabolizálódik, amely nagyobb mennyiségben mérgező lehet, ám tudni kell, hogy koncentrációja ritkán éri el a káros mértéket.

Az egyik jellemző tünet a fejfájás
Fotó: g-stockstudio / Getty Images Hungary

A kellemetlen tünetekhez ugyancsak hozzájárulhat, hogy az ivás zavarja az alvás közbeni agyi aktivitást. Ez azt a feltevést erősíti, hogy a másnaposság az alvásmegvonás egyik formája lehet. Az alkohol emellett összezavarja a biológiai óránkat szabályozó hormonokat, és heves migrént válthat ki.

A másnaposság azután kezdődik, hogy a vér alkoholszintje csökkenni kezd. Szakértők szerint a legrosszabb tünetek valójában akkor jelentkeznek, amikor eléri a nullát.

Az elterjedt nézettel szemben az elfogyasztott alkoholmennyiség nem feltétlenül arányos a másnapossággal járó kínokkal. Több tanulmány is azt sugallja, hogy a mértéktartó alkoholfogyasztók sok esetben jobban szenvednek, mint a nagyivók. Bármi is legyen tehát a pontos kiváltó ok, a másnaposság senkit nem kímél, de a tünetek egyénenként változóak lehetnek.

Mit lehet ellene tenni?

Ha valaki tudja a kérdésre a választ, az dr. Robert Swift, a Rhode Island-i Providence Veterans Affairs Medical Center kutatója, aki a témában egyik leggyakrabban hivatkozott áttekintő tanulmány társszerzője. Lássuk, hogy a szakember szerint mi az, ami tényleg segíthet, és mi az, ami nem.

1. „Kutyaharapást szőrével”

Egyes vélemények szerint a másnaposságot a legjobb alkohollal kúrálni. Innen ered a „gyógysör” kifejezés is. Az elképzelés azon az elven alapul, hogy a másnaposság az alkoholelvonás egyik formája, így egy-két ital átlendíthet a nehézségeken.

Dr. Swift aláírja, hogy ennek lehet valóságalapja, de a gyakorlatot egyáltalán nem tartja követendő példának. Még ha sikerül is elnyomnod a tüneteket, a regeneráció nem tud megkezdődni, a szervezeted pedig előbb-utóbb benyújtja a számlát.

Ha jót akarsz magadnak, ne folytasd az ivást!
Fotó: Olga Ihnatsyeva / Getty Images Hungary

2. Folyadékbevitel

Az alkohol elősegíti a vizeletürítést, mivel gátolja a vazopresszin nevű hormon felszabadulását, amely csökkenti a vesék által termelt vizelet mennyiségét. Ha a másnapossághoz hasmenés, izzadás vagy hányás párosul, így jobban kiszáradhatsz.

Mivel a dehidratáció akár szédülést is okozhat, a folyadékbevitel – ami alatt elsősorban víz értendő – tényleg hasznos lehet, de ne várd azt, hogy ettől majd minden kellemetlenség egy csapásra tovaszáll.

3. Szénhidrátok fogyasztása

Az ivás csökkentheti a vércukorszintet, ami felveti, hogy a másnaposságot kísérő fáradtságért és fejfájásért részben az felelős, hogy az agy nem tud elegendő üzemanyaghoz jutni. Sokan meg is feledkeznek az evésről, amikor a pohár fenekére néznek, ami tovább csökkentheti a vércukorszintet. Ilyen szempontból tehát kifizetődő lehet egy görbe este után valamilyen szénhidrátokban gazdag nasi után nézned.

4. Sötétebb italok kerülése

Ha másnaposan olvasod ezt a cikket, késő bánat, de legalább levonhatod a megfelelő tanulságokat. Kísérletek azt mutatják, hogy az olyan tisztább szeszes italok, mint a vodka és a gin, kevésbé hajlamosítanak a másnaposságra a sötétebb alkoholfajtákhoz, például a whiskey-hez, a vörösborhoz és a tequilához képest.

Az italokban az alkohol fő formája az etanol, de a sötétebb változatokban előfordulhatnak kémiailag rokon vegyületek, köztük metanol is. Dr. Swift szerint ugyan mindkettőt ugyanazok az enzimek dolgozzák fel, de a metanol anyagcsere-melléktermékei különösen mérgezőek, ami ronthat a másnaposságon.

5. Fájdalomcsillapító

Az aszpirin, az ibuprofen és más, nem szteroid gyulladáscsökkentő szerek segíthetnek a fejfájás és az ízületi fájdalmak leküzdésében, mindazonáltal irritálhatják az alkohol által egyébként is megkínzott gyomrot. Ha fájdalomcsillapító után nyúlnál, akkor a paracetamolt végképp felejtsd el, mert felerősítheti az alkohol májkárosító hatását.

A fájdalomcsillapító hatásos lehet a másnaposságot kísérő fejfájás ellen, de a gyomrot megviselheti
Fotó: Karl Tapales / Getty Images Hungary

6. Kávé vagy tea

A koffeintartalmú italok nem befolyásolják érdemben a másnaposságot, de stimulánsként hatva hozzájárulhatnak, hogy ne érezd magad olyan kábának.

7. B-vitamin és cink

Egy kisebb mintán alapuló tanulmány, amelyet a Journal of Clinical Medicine című folyóiratban publikáltak, arra a következtetésre jutott, hogy azokat az embereket, akiknek az étrendje nagyobb mennyiségű cinket és B-vitamint tartalmaz, nem viseli meg annyira a másnaposság. Egy próbát talán ez is megér!

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

„Fájt a hátam, nem tudtam elbújni” – salátát evett a férfi, miközben Trump ellen merényletet kíséreltek meg

Furcsa reakciókat váltott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet a Fehér Ház sajtóvacsoráján résztvevő vendégekből. Volt, akit egyáltalán nem ijesztettek meg a pillanatok alatt káoszba fulladó események, és nyugodtan ülve ette tovább a vacsoráját, mások pedig az asztalokra kikészített pezsgőket és borokat markolták fel és vitték magukkal.

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.