8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Az élelmiszeripar előszeretettel használ különböző vegyületeket az ételek eltarthatóságának növelésére, színük és állaguk megőrzésére. Eddig a tudomány főként magukat az élelmiszercsoportokat (például a készételeket vagy a cukros üdítőket) vizsgálta, egy nagyszabású francia kutatás viszont most kifejezetten a mikroszkóp alá tette a különféle tartósítószereket.

A NutriNet-Santé elnevezésű vizsgálatban több mint 112 ezer felnőtt étrendi szokásait és egészségügyi adatait követték nyomon átlagosan csaknem nyolc éven keresztül. Az eredmények pedig igencsak elgondolkodtatóak.

Keverékként támadnak

A kutatás egyik legnagyobb újdonsága, hogy a szakemberek nemcsak egy-egy kiválasztott „bűnöst” vizsgáltak önmagában, hanem azt a koktélt is górcső alá vették, amit a mindennapi étrendünkkel valójában beviszünk. Hiszen ritkán eszünk olyasmit, amiben csak egyetlen E-szám található.

A magas vérnyomást a testünkben különféle adalékanyagok felhalmozódása is okozhatja
Fotó: Kinga Krzeminska / Getty Images Hungary

A statisztikák szerint a legmagasabb tartósítószer-bevitellel rendelkező csoportban jelentősen nagyobb eséllyel alakult ki magas vérnyomás a vizsgált évek alatt. A teljes tartósítószer-fogyasztás önmagában 24 százalékkal növelte a hipertónia kockázatát. Ha pedig kifejezetten a nem antioxidáns hatású tartósítószereket nézték, a kockázatnövekedés még magasabb, 29 százalékos volt.

A feketelista: a legveszélyesebb E-számok

A kutatók nyolc olyan gyakori adalékanyagot azonosítottak, amelyeknél egyértelmű statisztikai összefüggést mutattak ki a vérnyomás emelkedésével. A legerősebb negatív kapcsolatot a kálium-szorbát (E202) esetében találták:

Idézőjel ikon

a legtöbb ilyen anyagot fogyasztóknál 39 százalékkal gyakrabban fordult elő a betegség.

E-számmal dúsított élelmiszerek
Nagyon sok naponta fogyasztott élelmiszer tartalmaz E-számos összetevőt
Fotó: photka / Getty Images

A listán emellett olyan jól ismert elemek szerepelnek, mint:

  • a húskészítményekben gyakori nátrium-nitrit (E250),
  • a borászatban és tartósításban használt kálium-metabiszulfit (E224),
  • a szinte mindenben megtalálható citromsav (E330),
  • valamint az aszkorbinsav (E300), a nátrium-aszkorbát (E301), a nátrium-eritorbát (E316) és a rozmaringkivonat (E392).

A helyzetet tovább fokozza, hogy a nem antioxidáns típusú tartósítószerek magas bevitele nemcsak a vérnyomást lőtte ki, hanem a szívkoszorúér-betegségek és más szív-érrendszeri problémák gyakoribb előfordulásával is együtt járt.

Mit tehetünk a mindennapokban?

Bár a kutatók hangsúlyozzák, hogy egy megfigyeléses vizsgálatról van szó – ami közvetlen ok-okozati viszonyt még nem bizonyít mindent –, az eredmények egyértelmű vészjelzést jelentenek. Nem elég csak a kalóriákat, a zsírokat vagy a hozzáadott sót figyelni a csomagolás hátoldalán.

A Weborvos szakértői cikke alapján, ha szeretnénk megóvni a szívünket, érdemes minél inkább visszaszorítani az ultrafeldolgozott, rengeteg E-számmal dúsított élelmiszereket, és helyettük a friss, természetes alapanyagokból készült ételeket előnyben részesíteni a konyhában.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.