A friss teszt kutatók megfigyelésén alapul: eszerint az autista emberek másként nyúlnak hozzá tárgyakhoz, mint azok, akik nincsenek rajta a spektrumon – írja a Daily Mail.
Az egyszerű és gyors tesztben az ujjak mozgását vizsgálják, miközben a vizsgált személy megfog valamilyen tárgyat. Az eddigi eredmények alapján 85 százalékos pontossággal lehet megállapítani mindössze ennyiből azt, hogy egy ember autista-e.

Így működik az autizmusteszt
A teszt megalkotásához autista és nem autista embereket kértek arra, hogy hüvelykujjuk és mutatóujjuk használatával nyúljanak tárgyakért, fogják meg azokat, majd kezüket a kiinduló helyzetbe juttassák el újra.
A vizsgálat során különböző méretű tárgyakat kellett megfogniuk, ujjaikra pedig érzékelőket rögzítettek.
A mozdulatok elemzése során fény derült arra, hogy a kutatás nem autista résztvevői sokkal precízebben mérik be a tárgyakat ujjaikkal, míg autista társaiknak tovább tartott felmérni, pontosan hogyan nyúljanak a különböző méretű elemekért, ezért tovább is tartott azokat megfogniuk.
Az autista emberek esetében a kéz-szem koordináció is másként alakul, mint neurotipikus társaiknál: ennek jelei már kora gyermekkorban megmutatkoznak, a teszt fejlesztői szerint pedig az autizmus ezen sajátosságát kihasználva gyorsabban alakítható ki diagnózis. Munkájuk során fiatal felnőttekkel dolgoztak, azonban véleményük szerint a teszt gyermekekkel is működik.

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!
A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.
Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!
hirdetés