Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Magyarországon 17070 napig állomásoztak ideiglenesen szovjet katonák. Az utolsó közülük, Viktor Silov altábornagy 35 évvel ezelőtt hagyta el az országot a Záhony–Csap közötti hídon keresztül.
Bár a szovjetek már 1944 augusztusában átkeltek az Uzsoki-hágón, a tényleges, visszavonhatatlan megszállás ugyanez év szeptemberében, Battonya elfoglalásával kezdődött. Akkor még korántsem hitte mindenki, hogy a német csodafegyver nem készül el, és a kommunista világbirodalom tartósan megtelepszik Európa szívében, a háborút vesztett Magyarország területén.
A román átállással egy időben az Úz völgyében is átlépték a magyar határt, 1944 telén pedig már az ország fele már a szovjetek kezén volt, a magyar és a német seregek fokozatosan szorultak vissza, mígnem Budapest körül bezárult az ostromgyűrű. Hiába vonultak be a fővárosba, egy ideig akadt némi remény, hogy mindez csak ideiglenes lesz, 1945 tavaszán, amikor az első emlékműveket országszerte felavatták a megszálló − szerintük felszabadító − katonák emlékére, a legtöbben már tudták, nagy a baj.
1947 után is magyar földön maradhattak a szovjetek
A szovjetek nem csak a németekre, a magyarokra is háborús bűnösként tekintettek, és ennek megfelelően igyekeztek megtorolni a háborús időszak eseményeit. Ugyan a háborút lezáró 1947-es párizsi békeszerződés 22. cikkelye szerint minden szövetséges sereget vissza kellett volna vonni 3 hónapon belül a megszállt területekről, de akadt egy pont, mely kedvezményt kínált, és megengedte a szovjet kormánynak, hogy olyan fegyveres erőket tartson Magyarországon,
„amelyre szüksége lehet ahhoz, hogy a Szovjet hadseregnek az ausztriai Szovjet megszállási övezettel való közlekedési vonalait fenntartsa.”
Erre ugyan 2-3 hadosztály is elegendő lett volna az ország méretét és állapotát tekintve, azonban ennél jóval nagyobb haderő maradt végül Magyarországon. A katonákat és a hadosztályokat a szokásjoggal ellentétben nemcska a főútvonalak mellett és az ipari létesítmények közelében állomásoztatták, hanem azoktól jóval távolabb is, Sztálin pedig igyekezett a jóvátétel kapcsán erős nyomást gyakorolni mind a gazdasági, mind a politikai életre, hogy igényei szerint formálja az ország jövőjét.
47 évig tartott a szovjet megszállás
Sztálin 1953-as halálát követően sem változott a helyzet, és az 1956-os forradalom során sem sikerült elérni, hogy az ideiglenes megszállásnak vége legyen. Egy emberöltőt kellett rá várni.
1990. március 10-én Moszkvában aláírták a szovjet csapatok Magyarországról való kivonásáról szóló egyezményt, majd 47 év ideiglenes ittlétet követően 1991. június 19-én az utolsó szovjet katona is elhagyta hazánkat.
Ő volt Viktor Silov.
A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy.
A szovjetek ugyan már 1986-ban elkezdték a fegyveres erőik létszámának csökkentését, lényegi változást csak a brezsnyevi doktrínával való szakítás hozott, apránként eresztettek a szorításon. A csapatkivonások során összesen közel 50 ezer katonát, és kétszer annyi civilt vezényeltek át Magyarország területéről. A hozzájuk kapcsolható, őket kiszolgáló technikai eszközöket, mintegy 900 harckocsit, 600 önjáró löveget, és több mint 27 ezer egyéb járművet összesen 35 ezer vasúti kocsin szállították el.
Az utolsó vonat 1991. június 16-án lépte át a magyar-szovjet határt 55 vagonnal, ezt irányította Viktor Silov altábornagy, a Déli Hadseregcsoport utolsó parancsnoka. Silov mátyásföldi villáját aznap délelőtt hagyta el, még az ajtót is kulcsra zárta indulás előtt, majd június 19-én, 15:01-kor hajtott át a Tisza felett fekete Volgáján
elhagyva ezzel az országot, és távozott Kárpátaljára, ahol letelepedett.
Fiatal tiszt volt az utolsó szovjet katona
Viktor Silov gyermekként élte át a második világháborút, nem veterán volt, 1940-ben született a mai Ukrajna területén. Már gyermekként is katonának készült, végül a tiszti tanulmányai mellett fizika- és matematikatanári képesítést is szerzett. Csehszlovákiában, majd Kazahsztánban szolgált, később Mongóliába vezényelték.
1987-ben nevezték ki a Bajkálon Túli Katonai Körzet parancsnok-helyettesévé, egy évvel később pedig az ideiglenesen Magyarországon állomásozó Déli Hadseregcsoport parancsnok-helyettesévé avatták. 1990 decemberében ő lett a Déli Hadseregcsoport parancsnoka.
Miután elhagyta hazánkat, nem szerelt le rögtön, Moldvába vezényelték, ahol békefenntartó feladatot látott el. 1992-ben vonult nyugdíjba. Addigra a Szovjetúnió összeomlott, az akkor születettek számára pedig már csak a történelemkönyvek lapjai árulkodnak arról az örömről, amit a megszállás vége és a rendszerváltoztatás jelentett azoknak, akik átélni kényszerültek azt a 47 évet, amíg ideiglenesen tízezernyi, a szovjet uniformist napról napra magára öltő katona őrizte a birodalom biztonságát Magyarország területén.
Míg a szovjetek Magyarországon vigyázták a békét, Sztálin legjobb tanítványa a Szovjetunióban élte életét, és hitte, népe hazavárja.
