Egy új teszt alapján megjósolhatóak lehetnek a szív- érrendszeri események

Olvasási idő kb. 2 perc

Magyar adatokon alapuló nemzetközi teszteket mutatott be a Magyar Kardiológusok Társasága, amelyekkel matematikai pontossággal megjósolhatóak az elkövetkező 10 évünkben bekövetkező súlyos szív-érrendszeri események kockázata.

A magyar lakosság harmadánál a „szívéletkor" évekkel is meghaladja a biológiai kort. A Magyar Kardiológusok Társasága (MKT) szerint a nemzetközi irányelvek alapján, magyar adatokra szabott SCORE2 és SCORE2-OP modellek már matematikai pontossággal képesek megjósolni a következő 10 évben bekövetkező infarktus és más súlyos szív-érrendszeri események kockázatát tájékoztat a Weborvos.

A teszt kimutatja a magas rizikót, ami „öregebb” szívet jelent

Magyarországon kiugróan magas a szív- és érrendszeri halálozás, hazánk az európai besorolás szerint magas kockázatú régió. Ugyanazok a vérnyomás- és koleszterinértékek egy magyar páciensnél nagyobb veszélyt jelentenek, mint Nyugat-Európában. A felnőttek jelentős részénél a szívéletkor 10-15 évvel is meghaladhatja a biológiai kort, ami növeli a korai infarktus és stroke kockázatát.  

Az orvos tesztek segítségével méri fel a páciens szív- érrendszeri rizikóját
Fotó: Natalia Gdovskaia / Getty Images Hungary

„Magyarországon a szívbetegségek továbbra is a vezető halálokok között szerepelnek, annak ellenére, hogy ezeknek a tragédiáknak a 80 százaléka megelőzhető lenne. A probléma gyökere a láthatatlan rizikó: a magas koleszterinszint, a fel nem ismert érfali gyulladás és az enyhe, de tartós magas vérnyomás évekig nem okoz fájdalmat, miközben visszafordíthatatlan károkat okoz az érrendszerben” – hívja fel a figyelmet prof. Dr. Gellér László, a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke.

Ha érdekel, hogyan számolják ki a rizikót és mikor szükséges tünetmentesen is orvoshoz fordulni, hogy megelőzd a szív-, érrendszeri eseményeket, ajánljuk a Weborvos cikkét. 

Radnai Anna
Radnai Anna
Újságíró, szerkesztő
Radnai Anna kommunikáció szakon diplomázott, egészségügyi szakújságíróként és szerkesztőként több mint 20 éve foglalkozik egészségügyi, orvosszakmai és tudományos témák feldolgozásával. Pályája során orvosoknak, egészségügyi szakembereknek és laikus olvasóknak szóló tartalmakat írt és szerkesztett országos online médiumok egészségügyi rovataiban, orvosszakmai lapoknál és kiadóknál. Több szakmai és laikus egészségügyi portál alapító főszerkesztője volt, betegeket célzó edukációs projektek tartalmi vezetőjeként és könyvszerkesztőként is dolgozott. EMCC által akkreditált coachként és mentorként szerzett tapasztalatait szerkesztői szemléletében is kamatoztatja. 2025 áprilisa óta a Dívány szerzője, 2025 augusztusától a Weborvos főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.