„Tönkretette az ekcémám a nyaralásom, azóta betartom ezeket a szabályokat”

Olvasási idő kb. 3 perc

Nincs csípős hideg, réteges öltözködés, kevesebb a stressz, jótékony a tengervíz és a hegyi levegő is – elvileg nyáron jobb ekcémásnak lenni. Visszaüthet azonban, ha néhány kifejezetten erre az időszakra vonatkozó szabályról megfeledkezel.

Tönkrement nyaralásokból mindenkinek van a puttonyában néhány. Nálam egyik barátnőm sztorija viszi el a pálmát, talán azért is, mert – szerencsére szökőévente – nekem is volt már ekcéma a nyakamon és a combomon, és bár nem sebesedett ki, az a típusú viszketés semmivel nem hasonlítható össze. De lássuk, vele mi történt: „Tíz nap Toszkánában. A terv szerint ez lett volna életem egyik legnyugodtabb, legédesebb nyaralása: se e-mail, se határidő, csak napfény, vízpart, városnézés, la dolce vita. Ehelyett szúró, viszkető, égő bőrrel hánykolódtam végig az éjjeleket és nyüglődtem nappalonként. Erős volt a késztetésem, hogy legközelebb inkább a fürdőkádat foglaljam le egy hétre. Aztán inkább megtanultam, hogyan tudok együtt élni az ekcémával – még nyáron is. A saját bőrömön tapasztaltam meg, mi az, amit muszáj betartani, ha az ember nem akarja, hogy egy jól megérdemelt szabadság rémálommá váljon.” 

Összegyűjtöttünk néhány tanácsot, nehogy te is így járj.

A hőség és az izzadság nem a barátaid

A meleg, izzadságos hónapok különösen kockázatosak az ekcémásoknak, mert az izzadság sótartalma irritálhatja a bőrt, és hozzájárulhat a gyulladásos fellángolásokhoz. Érdemes már indulás előtt tudatosan készülni a „hűtésre”: szellős ruhákat csomagolni, betervezni a gyakori, langyosvizes zuhanyt, elhatározni, hogy a vízparton is gyorsan megtörölközöl és bekened a bőrödet testápolóval. Fontos a magas faktorszámú naptej használata, de az nem helyettesíti a hidratálót, ami nyáron jó, ha vizes alapú, könnyű állagú. Zuhanyzás után 3 percen belül kellene bekenni magad – ezt hívják 3 perces szabálynak.

Kell némi elővigyázatosság, hogy ekcémás bőröd nyáron is jól legyen
Fotó: Francesco Vaninetti Photo / Getty Images Hungary

Naptej, de nem akárhogyan

Az ekcémás bőr extra érzékeny lehet az illatanyagokra és vegyszerekre. Ezért mindig illatmentes fényvédőt használj, magas faktorszámmal, amit kétóránként kenj újra. Ha ekcémád fellángolásban van, kerüld a napot, és árnyékos helyeken pihenj. A napfény egyébként – ha okosan használjuk, és egyszerre maximum 20 percig sütkérezünk, nem a déli órákban – jót is tehet a bőrnek, de csak a krónikus betegség gyógyulófélben lévő szakaszában, nem a gyulladt időszakban.

A víz nem mindenható, a homok pedig kifejezetten káros

A tengervíz áldás, tünetmentes időszakban ekcémásoknak is – de nem mindig. A sebes bőrt csípi, és fertőzésveszélyt is jelenthet. Uszodába is csak akkor menj, ha épp nyugodt a bőröd – máskülönben a klór sem lesz a legjobb barátod. Fürdés után zuhany és bőröd újrakenése javasolt. A homokkal is vigyázz, mert testfelületeddel érintkezve növeli az ekcéma fellángolásának kockázatát. 

Ne maradj sokáig vizes fürdőruhában

Gyerekkorunkban azért kellett átvennünk a fürdőruhát, nehogy megfázzunk. A vizes fürdőruha az ekcémás bőrnek viszont maga a pokol. Fellazítja a hámréteget, ami így fogékonyabb lesz a fertőzésekre, irritációra, allergiákra – főleg, ha nem a legjobb minőségű az anyag. Úgyhogy mindig vigyél magaddal tartalék fürdőruhát, és vedd át, ha kijössz a vízből.

Türelem, rutin, hidratálás

Sajnos ekcémásként nem engedheted meg magadnak, hogy „ma lusta vagyok testápolózni” napot tarts. 

Idézőjel ikon

Bőröd karbantartása ugyanolyan szükséges, mint a fogmosás. Tégy meg mindent annak érdekében, hogy ne az ekcémád uraljon téged, hanem fordítva.

Ekcémásként nem szabad elhanyagolni a megfelelő hidratálást
Fotó: Cunaplus_M.Faba / Getty Images Hungary

Ételekkel, belülről is hűsítheted a bőröd

Nyáron nemcsak a hőmérséklet, de az elfogyasztott ételek is hatással lehetnek az ekcémás bőr állapotára. Érdemes gyulladáscsökkentő hatású élelmiszereket választani, például zöld leveles zöldségeket, halakat, olívaolajat vagy bogyós gyümölcsöket. Ezek segíthetnek csökkenteni a bőrreakciókat, míg a túl sok cukor, tejtermék vagy feldolgozott élelmiszer épp ellenkezőleg: fokozhatja a gyulladást. A hideg görögdinnyéért és a lazacos salátáért például a bőröd is hálás lesz.

Ha érdekel, mi köze lehet az ekcémának a menopauzához, ezt a cikket ajánljuk. 

Radnai Anna
Radnai Anna
Újságíró, szerkesztő
Radnai Anna kommunikáció szakon diplomázott, egészségügyi szakújságíróként és szerkesztőként több mint 20 éve foglalkozik egészségügyi, orvosszakmai és tudományos témák feldolgozásával. Pályája során orvosoknak, egészségügyi szakembereknek és laikus olvasóknak szóló tartalmakat írt és szerkesztett országos online médiumok egészségügyi rovataiban, orvosszakmai lapoknál és kiadóknál. Több szakmai és laikus egészségügyi portál alapító főszerkesztője volt, betegeket célzó edukációs projektek tartalmi vezetőjeként és könyvszerkesztőként is dolgozott. EMCC által akkreditált coachként és mentorként szerzett tapasztalatait szerkesztői szemléletében is kamatoztatja. 2025 áprilisa óta a Dívány szerzője, 2025 augusztusától a Weborvos főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.