Így élhetsz itthon a kék zónában

Olvasási idő kb. 2 perc

Nem ismerjük, mit eszünk, rohanó életmódunk miatt túl sok ultrafeldolgozott ételt és finomított cukrokat fogyasztunk. Az egészséges táplálkozás kihívásai mellett arról is beszélt dr. Némedi Erzsébet élelmiszeripari mérnök, biotechnológus, hogy milyen nehézségekre számíthat az, aki vegán étrendet választ ma Magyarországon, ahogyan azt is megtudhatjuk, mi segíthet abban, hogy kék zónában éljünk.

A vegánság a kék zónához vezető út?

Kifejezetten megosztó manapság a vegánság kérdése. Egyesek szerint ez a titka az egészséges életnek és a környezet megóvásának, így élhet valaki a kék zónában. (Az olyan földrajzi területeket nevezik így, ahol alacsonyabb a krónikus betegségek aránya és hosszabb a várható élettartam.) Mások szerint a vegán étrend csak divat, ráadásul képtelenség állati eredetű ételek, főképpen pedig hús nélkül élni. Dr. Némedi Erzsébet élelmiszeripari mérnök, biotechnológus szerint akár vegán, akár húsfogyasztó valaki,

Idézőjel ikon

a legnagyobb problémát a túlzások jelentik a táplálkozásunkban.

„A lónak hol egyik, hol a másik oldalára esünk a cukrok, zsírok és fehérjék tekintetében is” – mondta a szakember, aki szerint komoly probléma, hogy az élelmiszeripar eltávolodott a fogyasztóktól.

Idézőjel ikon

„Nem ismerjük, mit is eszünk, milyen összetevőkből áll az, ami mondjuk épp a vacsoránk”

– hangsúlyozta. Ráadásul a fogyasztóknak a rohanó életmód miatt egyre inkább úgynevezett kényelmi termékekre van igényük. „Szeretnénk egészségeset enni, de közben megvásároljuk azt, amiről nem is tudjuk, miből készítik … Szeretnénk, hogy fenntarthatóbb legyen a rendszer, de mégis, ha választani kell, inkább a fenntarthatatlan kerül az asztalunkra.”

A sokféle gabona elengedhetetlen ahhoz, hogy egészséges legyen a vegán életmód
Fotó: Kseniya Ovchinnikova / Getty Images Hungary

Nem mindig egészséges a vegán élet

Pedig az emberekben van igény arra, hogy egészségesebben éljenek. Sokan épp ezért választják a vegánságot. „Nagyon sok előnnyel jár, ha valaki vegán lesz, hisz a magas rosttartalom miatt például sokkal egészségesebb lehet a mikrobiomja, és a kardiovaszkuláris betegségekkel szemben is védettebb.” Ám dr. Némedi Erzsébet szerint nem könnyű ma Magyarországon egyszerre egészségesnek és vegánnak lenni. „Többet kell a növényekből kombinálni, hogy elegendő tápanyagot vigyünk be a szervezetünkbe. Európai lakosként ez nehéz, hisz nincs annyiféle növényünk, a szezonalitások meghatározzák az elérhető élelmet, de akkora kialakult hagyománya sincs a növényi étrendnek, mint például Ázsiában” – mondta. Ráadásul növényekből csak 40-60 százaléknyi fehérje tud felszívódni és hasznosulni a szervezetünkben. A szakértő szerint ezért a vegánoknak különösen oda kell figyelniük arra, hogy sokféle gabonafélét fogyasszanak, köztük fermentált vagy csíráztatott élelmiszereket. Szinte minden esetben fontos pluszvitaminokat és mikroelemeket szedni.

Akár vegán, akár húsfogyasztó valaki, bizonyos dolgokra érdemes odafigyelnie. Nagyon fontos például a megfelelő zsiradékok fogyasztása, a finomított cukroknál pedig sokkal egészségesebbek az oligoszacharidok (folyékony rostok).

Idézőjel ikon

„Az egészségesebb mikrobiom visszaállítása mindig az igazi cél”

– hangsúlyozta a szakember. Dr. Némedi Erzsébet arról is beszélt, hogy a vegán étel nem minden esetben jelent egyet az egészségessel. „Az ilyen étrend is lehet nagyon egyoldalú és egészségtelen” – mondta, hozzátéve: „az ultrafeldolgozottság, az egyoldalú táplálkozás és a túlzások kerülendőek, vegán, vegyes vagy bármiféle más étrenden élők számára egyaránt”. A szakember ezekről a témákról is tart előadást február 22-én, a Mentes Feszten.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.