Korlátozza az EU a húsokra utaló megnevezéseket: hamarosan hozzá kell szoknunk az alternatív feliratokhoz
Három éven belül jönnek az új csomagolások a vegán húspótlók esetén, már nem lehet akármit ráírni az EU döntése nyomán a dobozokra.
Három éven belül jönnek az új csomagolások a vegán húspótlók esetén, már nem lehet akármit ráírni az EU döntése nyomán a dobozokra.
Gondolkodtál már azon, hogy – akár időszakosan – kipróbálod a húsmentes étkezést? Az egészséged és a Föld bolygó szempontjából jó döntés, írásunkkal pedig segítünk, hogy az életmódváltáshoz minél finomabb ízek társuljanak.
Az állati eredetű élelmiszerek jelentős részét teszik ki az Európai Unió ökológiai lábnyomának. Egy friss tanulmányban azt vizsgálták, hogy a húsevés megadóztatása miként hatna minderre.
Etikai és környezeti előnyei is vannak a vegán étkezésnek, de a tévhiteket tisztázni kell, hogy egészségünkre is kedvezően hasson a növényi alapú étrend.
Szigorúan szabályozná a növényi alapú élelmiszerek elnevezését az Európai Unió, megtiltanák a hússal kapcsolatos kifejezések használatát.
A tenger gyümölcseinek rajongói most komoly kihívás elé kerülhetnek: a növényi alapú kaviár ugyanis annyira élethű, hogy még a szakértőknek is gondot okoz megkülönböztetni az igazitól. Az új, fenntartható alternatíva nemcsak megjelenésében, hanem ízében és textúrájában is a hagyományos halikrára hajaz, miközben egyetlen halnak sem esik bántódása az előállítása során.
A növényi alapú húshelyettesítők, például a növényi „hamburgerek” vagy „virslik” nem csupán a klímaválság elleni harc részei, hanem a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében is komoly lehet a szerepük.
Éhesen nem lehet elaludni, vagy legalábbis sokkal nehezebb, mint amikor a jóllakottság érzése tölt el. Ugyanakkor sokan lemondanak a vacsoráról azért, hogy a nap végén elfogyasztott étel ne rontson az alvás minőségén.
A vegán életmód egyre népszerűbbé válik világszerte, és a Vegán Január (Veganuary) tökéletes alkalom arra, hogy kipróbáljuk ezt az életformát. De miért érdemes egy hónapig vegán étrendet követni? A válaszok között számos fontos szempontot találunk, amelyek nemcsak az egyéni egészségünkre, hanem a környezetünkre és a társadalomra is kihatással vannak. Nézzük is meg milyen pozitív hatása van a vegán életmódnak:
Nem ismerjük, mit eszünk, rohanó életmódunk miatt túl sok ultrafeldolgozott ételt és finomított cukrokat fogyasztunk. Az egészséges táplálkozás kihívásai mellett arról is beszélt dr. Némedi Erzsébet élelmiszeripari mérnök, biotechnológus, hogy milyen nehézségekre számíthat az, aki vegán étrendet választ ma Magyarországon, ahogyan azt is megtudhatjuk, mi segíthet abban, hogy kék zónában éljünk.
Óriási trend manapság a fiatalabb generációk köreiben, hogy valaki vegetáriánus vagy vegán. Ezt a döntést leginkább az ökológiai lábnyomukra hivatkozva hozzák meg. Na, de mi a helyzet azokkal, akik valamilyen ételérzékenységgel küzdenek, így aztán kénytelenek a vegán életmód mellett letenni a voksukat? Mi történik, ha kényszerből kell lemondanod a kedvenc ételeidről, és mit hoz ez a radikális változás? Cikkünkben ezekre a kérdésekre igyekszünk válaszokat adni.
Ha éppen nem muszáj, és a fogás nem lesz húsmentesen rosszabb, miért ne dobnánk össze a könnyebb változatát. Ha hozzájutsz növényi darált húshoz, azzal is remek, ha pedig másnapra is marad belőle, csavard egy tortillalapba rengeteg zöldséggel és lime-mal meglocsolt avokádóval.