Soha ne fogyaszd így ezt a bolti ételt: súlyos ételmérgezést okozhat

Olvasási idő kb. 3 perc

A boltokban kapható kész levesek veszélyeire egy 79 éves olasz nő tragédiája hívta fel a figyelmet. Az asszony halálos lefolyású mérgezést szenvedett az étel fogyasztása után.

A helyi hatóságok az áldozat házában megtalálták az articsókaleves maradékét. Ezt laboratóriumi vizsgálatnak vetették alá, ami a botulizmust okozó Clostridium botulinum toxin nyomait mutatta ki belőle – derül ki a Rizkometer beszámolójából.

Csak forralás után szabad fogyasztani a bolti levest

A tragédia kapcsán az olasz Egészségügyi Minisztérium közleményt adott ki, amelyben arra hívta fel a figyelmet, hogy

Idézőjel ikon

az ilyen termékeket fogyasztás előtt legalább 5 percig forralni szükséges.

Ezek a hűtőpultból megvásárolható levesek azért is olyan népszerűek, mert néhány percnyi mikrózás után elvileg már fogyasztásra készek. Azért csak elvileg, mert átmennek ugyan egy pasztőrözési folyamaton, de a botulizmust okozó toxin elpusztításához ez nem elegendő.

A mikrózás nem nyújt védelmet a botulizmus ellen
Fotó: Shutterstock

Kockázatukat az is növeli, hogy biztonságos fogyasztásuk csak folyamatosan, 6 Celsius-fok alatti hőmérsékleten való tárolás esetén szavatolható, a hűtőlánc azonban gyakran megszakad a bolti tárolás során, vagy akkor, amikor a vásárló hazaviszi az ételt. A legtöbb termék ráadásul tartósítószert sem tartalmaz.

A botulizmus a legsúlyosabb ételmérgezés

Manapság a szigorú élelmiszer-biztonsági szabályoknak köszönhetően a baktériumok okozta ételmérgezések egyik legsúlyosabb formájának számító botulizmus szerencsére már csak elvétve fordul elő. Az estek többségét a házi disznóvágás során készített, nyers vagy hőkezelt hurka, kolbász és disznósajt okozza – írja összefoglalójában az ÁNTSZ.

Idézőjel ikon

„A botulizmus, ismertebb nevén kolbászmérgezés olyan, embereket és állatokat egyaránt érintő bakteriális eredetű ételmérgezés, amit a Clostridium botulinum által termelt mérgező anyagcseretermék, az úgynevezett botulotoxin élelmiszer útján történő elfogyasztása okoz.”

A kórképet, amelynek elnevezése a botulus, vagyis a kolbász görög szóból ered, már az 1800-as évek első felében azonosították. Az azt kiváltó baktérium oxigéntől elzárt környezetben, a talajban él, majd onnan kerül a vizekbe, a növényekre vagy a mezőgazdasági termékekre. Emellett az állatok is terjesztik: a bélrendszerben szaporodó mikroorganizmus a trágyázás során juthat a talajba, és megfertőzhet más egyeket.

A baktérium az állat feldolgozása során szennyezheti be a nyers húst, majd a feldolgozott termékekben – ha azok hőkezelése elmarad – botulotoxint termel. A kórokozó a táplálékkal az emberi szervezetbe jutva a bélfalon keresztül a vérbe kerül, majd az idegvégződésekhez kapcsolódva gátolja az acetilkolin néven ismert ingerületátvivő anyag felszabadulását.

Idézőjel ikon

„A botulotoxin a legerősebb ismert szerves méreg, melyből már 1 mg tisztított toxin halálos az emberre.”

A toxint eddig már számos élelmiszerből, a levesek mellett többek között kukoricakonzervből, borsból, zöldbabból, céklából, spárgából, gombából, érett olívából, spenótból, tonhalból, csirkehúsból, csirkemájból, májpástétomból, löncshúsból, sonkából, kolbászból, töltött tojásból, gyümölcsökből, homárból, illetve füstölt és sózott halakból is kimutatták.

Az ételmérgezést ezúttal leves okozta, de számos más élelmiszer is kiválthatja
Fotó: Gombkötő Emma / Index

Sürgős beavatkozást igényel

Az első tünetek általában 12-36 órával a fertőzés után jelentkeznek, egyes esetekben azonban ez az idő 6 óra, vagy akár 10 nap is lehet. A betegség a kezdeti szakaszban nehezen felismerhető, mert olyan általános tünetekkel jár, mint a levertség, az izzadás, az izomfájdalom és a hasi diszkomfort. Néhány nap után aztán már súlyos panaszok jelentkezhetnek.

Abban az esetben, ha a toxin a szemizmok idegvégződéseit károsítja, a távolságbecslés zavara, összetérő kancsalság, kettős-látás, szédülés, olvasási problémák és pupillatágulat jelentkezhet, míg a garatizmok érintettsége esetén szájszárazság, nyelési és hangképzési zavar, rekedtség vagy gégebénulás léphet fel. Előfordulhat székrekedés, émelygés, hányás, hasmenés és hasi görcsök jelentkezése is, ezért a betegek gyakran csak tüneti kezelésben részesülnek. Súlyos esetben idegbénító hatása miatt a botulizmus petyhüdt bénulást okozhat, végső szakaszában pedig a légzés és szívműködés leállásával halálos lehet.

Idézőjel ikon

„Megfelelő kezelés nélkül a mérgezés kb. 10-20 százaléka 24 órán belül végzetessé válik.”

A botulizmus gyanúját erősíti, ha a beteg a tünetek megjelenését megelőző 18–36 órában húskészítményt, túltárolt készételt fogyasztott. Az ÁNTSZ felhívja a figyelmet: a fenti tünetek jelentkezése esetén azonnal orvoshoz kell fordulni, mivel már néhány óra késedelem is végzetes lehet.

Tudtad, hogy az instant levesek fogyasztásának is megvannak a maga veszélyei? A témáról itt olvashatsz bővebben.

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.