Rossz az egészségnek a szénsavas üdítő: vajon ez igaz a szénsavas vízre is?

Olvasási idő kb. 3 perc

Sokan vannak azok, akik csapvíz helyett szívesebben isznak buborékos szomjoltót szóda, szikvíz vagy szénsavas ásványvíz formájában. Vajon ők is veszélyeztetik egészségüket?

A szénsavas üdítők káros hatásairól már korábban írtunk: a vesédnek is igencsak rosszat tesz, ha ilyesmit fogyasztasz, ráadásul ezek cukortartalma a legtöbbek számára láthatatlanul és alattomosan adódik hozzá a nap közben más forrásokból elfogyasztott szénhidrátmennyiséghez. Extra kalóriákat is beviszünk a legtöbb szénsavas üdítővel, vagy édesítőszereket, amelyek szintén nem a legegészségesebbek a friss kutatások szerint. Mi a helyzet a szénsavas vízzel, sokak kedvencével – kell aggódnunk miatta?

Nagy a különbség szénsavas víz és üdítő közt

Azt fontos már elöljáróban megjegyezni, hogy a szénsavas üdítőkkel szemben egy ásványvizes palackban nem találunk egyetlen grammnyi cukrot vagy édesítőt sem, és ahogyan az a fentiekből kiderül, bizony ezzel van a legnagyobb baj az édes italok esetében. 

Ezek hatása tehát máris mellőzhető azzal, ha szénsavas vizet választunk innivalóul.

Ebben ugyanúgy megvan az a kis pezsgés, amelyről a buborékos vizek kedvelői nem akarnak lemondani, mégis nullkalóriás, teljesen ártatlan innivalók. De mi a helyzet a szénsavval? Tud kárt tenni a szervezetünkben cukor nélkül?

A szénsavas víz kiváló szomjoltó, de egészséges-e?
Fotó: Corbis/VCG / Getty Images Hungary

Az íze máshonnan ered

Kezdjük az alapoknál. A szénsavas víz a vízhez természetesen vagy mesterségesen hozzáadott szén-dioxidon túl semmi egyebet – aromát, édesítőt, cukrot – nem tartalmazhat. Készülhet ez egyszerű csapvízből vagy kiemelkedő ásványianyag-tartalmú vízből is, az utóbbi ízét épp az ásványi anyagok adják. Ez lehet kissé sós, kissé fémes, vagy akár egy kicsit krétára emlékeztető is, attól függően, hogy milyen anyagok dúsítják.

Az, hogy mennyire pezseg a víz, a szén-dioxid-tartalom függvénye: eltérő mértékben szénsavasítják a vizeket, személyes preferencia kérdése, hogy ki mekkora pezsgést szeretne érezni szájában.

A szénsavas víz előnyei

A szénsavas víz fogyasztásának van néhány kétségkívül hasznos előnye:

Idézőjel ikon

segíthet a testsúly megtartásában vagy akár a fogyásban, javíthatja az emésztést, illetve a nyelési képességet.

Az előnyöket kutatások támasztják alá – ugyanúgy, mint a lehetséges kockázatokat is, amelyek ugyanakkor csekélyek, leginkább a túlzott fogyasztás esetében merülhetnek fel.

A savas víz károsíthatja a fogzománcot – de ehhez olyan mennyiséget kellene belőle elfogyasztani napi szinten, ami a kutatók szerint nem képzelhető el. Míg a szénsavas üdítőknél fokozottan fennáll ez a veszély, addig a szénsavas vizeknél ugyan elméletileg jelen van, a gyakorlatban ugyanakkor teljesen valószínűtlen, hogy valakinek azért menjenek tönkre a fogai, mert ilyen vízzel oltja szomját. Biztosra mehetsz ugyanakkor, ha étkezésekhez fogyasztod a szénsavas vizet, melynek hatását ilyenkor a fokozott nyáltermelődés ellensúlyozza.

A szénsavas vizet is lehet egészségesen ízesíteni
Fotó: Elizaveta Bauer / Getty Images Hungary

Legfeljebb puffadsz tőle

A következő rizikót azok ismerik jól, akik hajlamosak felpuffadni: bizony, ezt a hatást előidézheti a szénsavas víz is. Kutatásokban akkor tapasztalták, ha több mint 3 deciliter szénsavas vizet fogyasztott el a kísérletben részt vevő személy.

Ha tehát nagy mennyiségben iszol szénsavas vizet, elképzelhető, hogy hasi diszkomfortban lesz részed.

A harmadik kockázati tényezőt pedig szerencsére már megcáfolta a tudomány: a csontsűrűségre és annak összetételére nem hat az, ha ásványvizet iszol. Ugyanígy nem igaz, hogy elsavasíthatná szervezetedet az, ha fogyasztasz ebből a szomjoltóból.

Bátran fogyaszthatod tehát ezt a frissítő, kalória- és cukormentes italt: a legnagyobb baj, ami történhet veled, a puffadás, amikor sokat iszol belőle.

A szénsavas üdítő a tüdődnek is rosszat tesz: ezért se fogyaszd. 

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.