Ezt a gyulladáscsökkentőt könnyen beépítheted étrendedbe, és nem is drága

Olvasási idő kb. 3 perc

Talán egész évben, de szilveszterhez közeledve egészen biztosan minden hűtőszekrényben lapul kevéske a jótevő élelmiszerből. Még szerencse, hiszen fejfására éppúgy jó, mint gyulladáscsökkentőnek vagy megfázásos tünetekre. Meglepő módon lábvízbe is kifejezetten ajánlott tenni belőle.

Amikor egy élelmiszer egészségre gyakorolt áldásos hatásairól hallunk, automatikusan azok szájon át történő fogyasztásától várjuk a megoldást. Így aztán meglepetéssel fogadhatjuk, ha ezt inkább bizonyos testrészekre kenve vagy lábvízzé oldva ajánlja a különböző nyavalyák elűzésére a tapasztalatokon alapuló népi gyógyászat. A mustárral pedig éppen ez a helyzet.

„Adjatok lábvizet!”

A L'art pour l'art társulat ikonikussá vált dalának bravúros komponálásakor talán még Laár András sem sejtette, mennyi mindent tehet egészsége megőrzéséért, ha a kért lábvizet egy kevéske mustárral bolondítja meg. A mustármagot vagy annak porrá zúzott változatát oldó lábvíz például hatékonyan lép fel a lábgombával szemben. De köszönhetően annak, hogy a mustármagos lábfürdő pezsdíti a láb vérkeringését, stimulálja a talpban futó számos idegvégződést is. Ez, az akár kényeztetőnek is nevezhető aktus így nemcsak a végtagoknak kedvez, hanem segíthet lázas állapot esetén is annak mérséklésében, és bevethető fejfájás ellen is.

A mustár magjának őrleménye az igazán jó a legtöbb nyavalyára
Fotó: FotografiaBasica / Getty Images Hungary

Rákenni, nem megenni!

Még mindig nem megenni, hanem rákenni kell megfázásos tünetek enyhítésére a pár evőkanálnyi porrá zúzott mustármagot. Ezt egy bögre liszttel keverjünk össze, tanácsolja a népi praktika, az elegyet kevés víz hozzáadásával keverjük masszává, azt pedig vastag vazelinréteg tetején kenjük a mellkasra. Már negyedóra elteltével a vérkeringés élénkebbé tételének hála, tapasztalható lesz az orr kitisztulása, miközben a vazelinréteg megóv majd a bőrirritációtól.

Ha helyi vérellátás elégtelensége miatt az ujjainkon elfehéredést, fájdalommal kísért keringési zavart tapasztalunk, egy kis keringést serkentő kencére lehet szükségünk. A mustár ebben is jó segítség lehet, de még indig nem szájon át. Elég hozzá az ugyancsak porrá zúzott mustármagot meleg vízzel krémállagúra keverni. Egy 10 dkg mustármagot tartalmazó krémet gézlapon keresztül elegendő egy percig az érintett felületen tartani ahhoz, hogy beindítsa a keringést, de még ne okozzon bőrirritációt. Ha mégis ez következne be, olívaolajjal vagy vazelinnel enyhíthető.

Így gyakoribb látvány a jó mustár, mint lábvízben
Fotó: Simon McGill / Getty Images Hungary

„Anyám, borogass!”

A népi hagyományos orvoslás úgy tartja, hát- és ízületi fájdalmak ellen is alkalmazhatjuk a mustár főzetét, mégpedig úgy, hogy egy teáskanálnyi mustármagőrleményre egy bögre forró, lobogó vizet zúdítunk. Néhány percig állni hagyjuk az oldatot, és már áztathatjuk is bele a rongyot, amellyel a fájdalomtól sújtott testtájakat borogatni kívánjuk.

Gyulladáscsökkentő és finom is a mustár

Ha végre ahhoz is hozzájutunk, hogy együnk egy kis mustárt, akkor megtapasztalhatjuk a mondás igazát, hogy tudniillik: evés közben jön meg az étvágy. Ha ugyanis magunkhoz veszünk egy kis mustárt, találkozhatunk annak étvágyfokozó hatásával. Az étvágytalanságtól szenvedők így külön hasznot is húzhatnak az emésztőnedveket serkentő funkciójából. 

A mustár nemcsak a virslire, hanem gyulladásokra is kiváló
Fotó: Howard Kingsnorth / Getty Images Hungary

Ha ennyi mustárhoz megkívántál szilveszterre vagy csak egy gyors otthoni vacsorára egy pár virslit, egy korábbi cikkünkből arról is sok érdekeset tudhatsz meg.

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.