Ez a római időkből származó szokás a legjobb gyógyír a száraz, viszkető bőrre

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A zabpehelyfürdő segít megnyugtatni a gyulladt, viszkető bőrt, és megelőzheti a további irritációt.

A zabot évezredek óta használják természetes bőrápolóként. Feljegyzések szerint fürdőként való alkalmazása egészen a római időkig nyúlik vissza. Akkoriban a zabpelyhet megfőzték, majd a kapott kocsonyás anyagot a fürdővízhez adták. A mai ismert kolloid zabpehelyfürdőt (ami finom, porrá őrölt zabból készül) az 1940-es évek közepén kezdték tömegesen alkalmazni – azután, hogy a kutatásokból kiderült, kincset ér a viszkető, gyulladt bőrre.

A zabpehelyfürdő egészségügyi előnyei

A zab számos kémiai vegyületet, úgynevezett fitokemikáliát tartalmaz, amelyekről úgy gondolják, antioxidáns, gyulladáscsökkentő, gombaellenes, prebiotikus és viszketésgátló tulajdonságokkal rendelkeznek. Szakemberek szerint ennek köszönhető, hogy segíthet helyreállítani a bőr egészségét. Most lássuk, hogy milyen konkrét előnyöket nyújt.

A zabpehely nemcsak belsőleg, hanem külsőleg is egészséges
Fotó: CentralITAlliance / Getty Images Hungary

1. Enyhíti a bőr viszketését

A zabpehelyfürdő népszerű házi gyógymód a viszketés csillapítására. Különösen hasznos lehet olyan állapotok esetén, amelyek a bőr hólyagosodásával járnak, mint a bárányhimlő, a leégés vagy a csalánkiütés.

Ezekben az esetekben a zabpehelyfürdő hatékonyan enyhítheti a viszketést és csökkentheti a vakarásból adódó fertőzésveszélyt.

2. Gyulladáscsökkentő és antioxidáns hatású

Kutatások kimutatták, hogy a zabban lévő vegyületek antioxidánsként működve gátolják a gyulladáskeltő citokinek hatását, ezáltal csökkenthetik a gyulladást. Ezt az eredményt hozta a kolloid zabpehely vizsgálata is.

3. Védőkorlátot képez

Még ha jelenleg nem is küzdesz bőrirritációval, a zabpehelyfürdő rendszeres alkalmazása megóvhatja a bőrödet a jövőbeni károsodástól.

A zabpehely olyan tulajdonságokkal rendelkezik, amelyek erősítik a bőr védőrétegét, nedvesítik a bőrt és stabilan tartják a pH-értékét.

Kutatók ezért úgy vélik, ilyen módon képes lehet megelőzni a további irritációt és a bőr kiszáradását.

4. Segíthet az ekcéma kezelésében

Viszketés- és gyulladáscsökkentő jellemzői alkalmassá teszik a zabpelyhet az atópiás dermatitisz, vagy más néven az ekcéma kezelésére – különösen fürdő formájában, ami a betegek szerint megnyugatja a viszkető, irritált bőrt. A zabpehelyfürdőt a gyermekorvosok ekcémára hajlamos csecsemők és gyermekek számára is ajánlják.

A fürdővízhez keverve megnyugtatja a bőrt
Fotó: Julia Cherkasova / Getty Images Hungary

Így készíts zabpehelyfürdőt

A kolloid zabpelyhet otthoni körülmények között is előállíthatod. Ehhez egyszerűen őröld meg a zabot a konyhai robotgépben vagy turmixgépben, amíg finom port nem kapsz belőle. A fürdő elkészítéséhez először töltsd meg a kádat langyos vízzel (ha túl forró, viszketést okozhat), add hozzá a kolloid zabpelyhet, majd várd meg, amíg feloldódik.

Ahhoz, hogy a zabpehelyfürdő hatásos legyen, 10-15 percig érdemes áztatnod magad benne.

Meg kell említeni, hogy bár nem gyakori, vannak, akik allergiások a zabra, ami olyan tünetekkel járhat, mint a kiütések, a csalánkiütések, vagy súlyosabb esetben az emésztési zavarok és a légzési problémák.

Ha zaballergiára utaló jeleket észlelsz, azonnal szállj ki a kádból, és fordulj orvoshoz.

Ha torokduzzanatot, légzési nehézségeket vagy szédülést tapasztalsz, ezt ajánlott a lehető leghamarabb megtenned.

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?