Tovább élhetsz, ha neked is megvan ez a nyolc szokásod

Olvasási idő kb. 3 perc

Izgalmas kutatás látott napvilágot, amely szerint elég csupán néhány egészséges életmódbeli szokást kialakítani ahhoz, hogy az életünket akár évtizedekkel is meghosszabítsuk. Mi több, mindegyik szokás már önmagában is elég lehet ahhoz, hogy hosszú életünk lehessen, de a hatást megsokszorozza, ha ezeket kombináljuk.

Nyolc egészséges életmódbeli szokás – ennyi kell csupán ahhoz, hogy tovább élhessünk? Egy, a bostoni Nutrition 2023 konferencián bemutatott új tanulmány szerint igen. A szakértők azt mondják, mindez azért van így, mert a legfőbb gyilkosok, mint a szív- és érrendszeri betegségek és a rák, mind-mind rossz életmódbeli szokásokhoz kapcsolódnak.

Több mint két évtized plusz: ennyivel lehet hosszabb életed

A tanulmány szerzői, Xuan-Mai T. Nguyen egyetemi oktató és Yanping Li kutató az új tanulmányukban nem kevesebbet állítanak, mint hogy azok az emberek, akik középkorukig kialakítják az élethosszabbító szokásokat, lényegesen tovább élhetnek, mint azok, akik nem cselekednek így. Sőt, a szerzőpáros még ennél konkrétabb dolgokat is mond:

Idézőjel ikon

szerintük azok a férfiak, akik mind a nyolc életmódtényezőt követik, akár 24 évvel is meghosszabbíthatják az életüket, szemben azokkal, akiknek eszük ágában sincs elsajátítani ezen egészséges szokások egyikét sem.

De vajon mi a helyzet a nőkkel?

Nguyenék számukra is megnyugtató adatokkal szolgálnak: csakúgy, mint a teremtés koronái, ők is tovább élhetnek, 22,6 évvel megnövelve éveik számát.

És ha mindez még nem volna elég, a kutatók azt is kijelentik, hogy a korai halálozás kockázata minden egyes tényezőt egymástól függetlenül alkalmazva is csökkenthető, ám ha ezeket együttesen vesszük figyelembe, a hosszú életre gyakorolt hatás bizony megsokszorozódik. De a szerzőpáros vajon mire alapozza a kijelentéseit?

A tanulmány szerint a nők 22,6 évvel élhetnek tovább, ha megváltoztatják a szokásaikat
Fotó: Heide Benser / Getty Images Hungary

Ezek az adatok mutatják, milyen sokat számít az életmódod

Nguyen és Yanping Li több mint 719 ezer olyan 40 és 99 év közötti amerikai katona adatait gyűjtötte össze orvosi feljegyzésekből és kérdőívekből, akik 2011 és 2019 között részt vettek egy veteránprogramban. Az utánkövetés során 33 375 halálesetet jegyeztek fel.

Idézőjel ikon

Az adatok elemzésekor a kutatópáros azt találta, hogy a mozgásszegény életmód, az opioidok használata és a dohányzás 30–45 százalékkal nagyobb halálozási kockázattal jártak együtt.

Ezek mellett a rossz alvás, az egészségtelen táplálkozás, a mértéktelen alkoholfogyasztás és a stressz egyenként is körülbelül 20, a pozitív társas kapcsolatok hiánya pedig 5 százalékos kockázatnövekedéssel járt.

Javuló életkilátások

A kutatók azt tapasztalták, hogy amikor az egyes védő szokásokat hozzáadták az emberek életmódjához, csökkent az 1000 személyévre jutó halálozási arány, mi több, azoknál, akik mind a nyolc „egészséges” szokást elsajátították, 13 százalékkal csökkent a halálozási arány. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy ugyan ez a hatás az életkor előrehaladtával kisebb lett, statisztikailag még mindig szignifikáns maradt.

Az életmódunkban rejlik a hosszú élet titka
Fotó: Morsa Images / Getty Images Hungary

Az élethosszabbító 8 szokás

Most már nincs más hátra hát, mint megismerni a kutatópáros által megnevezett nyolc életmódszokást, amely elsajátításával hosszú éveket kaphatunk. Íme!

  • Soha ne dohányozzunk!
  • Legyünk fizikailag aktívak!
  • Kerüljük a mértéktelen alkoholfogyasztást! 
  • Ne használjunk kábítószereket!
  • Aludjunk jól!
  • Törekedjünk a pozitív társas kapcsolatok kialakítására!
  • Táplálkozzunk egészségesen!
  • Tartsuk alacsonyan a stressz-szintet az életünkben!
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.