Könnyebben törhet a csontod, ha ebből az ételből nem eszel eleget

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Megdöbbentő módon éppen azok kerülhetnek veszélybe, akik kimondottan odafigyelnek az étkezésükre.

A vegetáriánus étkezésnek számos előnye van. A vega ételek csökkenthetik a szív- és érrendszeri és egyes daganatos betegségek kialakulásának esélyét, a magas rostbevitelnek köszönhetően pedig az emésztésre is jó hatással vannak. Egy Egyesült Királyságban végzett kutatás szerint azonban nagyobb esélye van a csípőtáji töréseknek, ha nem eszel húst.

Vizsgálták az életmódot is

Közel 500 ezer fő bevonásával végezték a kutatók a vizsgálatot, amelynek során arra voltak kíváncsiak, hogy milyen összefüggés van a csontok állapota és az étrend között. A résztvevők között – nők és férfiak egyaránt, 40 és 69 éves kor között – voltak, akik legalább hetente ötször ettek húst, olyanok, akik ennél kevesebbszer, illetve, akik csak halat fogyasztottak. A negyedik csoportba kerültek azok, akik egyáltalán nem ettek húst; köztük akadtak, akik a tejterméket és a tojást is száműzték az étrendjükből.

A vega ételek fogyasztásának számos előnye van
Fotó: YelenaYemchuk / Getty Images Hungary

A kutatás tárgyát képezte az is, hogy a résztvevők fogyasztanak-e étrend-kiegészítőket, mennyire aktív életet élnek, dohányoznak-e, vagy isznak-e alkoholt. Valamennyi tényezőt figyelembe véve pedig arra jutottak, hogy aki egyáltalán nem eszik húst, annak 50 százalékkal nagyobb az esélye, hogy csípőtáji törést szenvedjen. 

Ha vega ételeket eszel, erre kell figyelned! 

De vajon mi lehet az oka annak, hogy a vegetáriánusok jobban ki vannak téve ennek a veszélynek? A kutatók ezt egyrészt az alacsonyabb testtömegindexszel magyarázzák. A húsmentes életet választók általában vékonyabbak, így nincsenek kipárnázva csípőtájon. Ha pedig elesnek, nincs, ami felfogja az ütést, így könnyebben törhet a csontjuk is.

A másik okot abban vélik felfedezni, hogy a vegetáriánusok esetleg nem visznek be elegendő proteint, azaz fehérjét a szervezetükbe. Ez pótolható a ma már vegán formában is kapható proteinporokkal.

Ugyanígy veszélyt jelenthet, ha nem gondoskodnak a húsmentes étrendet követők a megfelelő kalciumbevitelről, főleg, ha a menüjükből a tejtermékeket is kizárják. Azt azonban a kutatást végző szakemberek kiemelték, hogy a csípőtörés okait nem vizsgálták, tehát nem derült ki, hogy az baleset vagy csontritkulás miatt következett be, így további adatokra van szükség.

A kalcium és a B12-vitamin a legfontosabb 

Ahhoz, hogy az esetleges súlyos sérülést elkerüljék, a vegetáriánus étrendet követőknek fokozottan kell figyelniük a vitaminok és ásványi anyagok pótlására. A kalcium kiemelten fontos – különösképpen a vegánoknál, akik tejterméket sem fogyasztanak –, és erre remek növényi alapú lehetőségeink vannak. A mandula, a leveles zöldségek, a brokkoli, a fehérbab, a narancslé, a chiamag, a tofu, vagy éppen a zabpehely mind-mind nagyon gazdagok kalciumban.

A kalciumot más forrásból kell pótolni, ha nem fogyasztasz tejterméket
Fotó: Arx0nt / Getty Images Hungary

Szintén pótolni kell a B12-vitamint is, amit leginkább szintén a tejtermékekkel és hússal viszünk be, mivel fontos szerepet játszik a sejtmegújulásban, az idegek működésében és a vérképzésben is. Hiányának egyik legszembetűnőbb tünete az állandó, szűnni nem akaró fáradtság. Mivel aB12-vitamin leginkább állati eredetű ételekben található meg, ezért a vegetáriánusoknak leginkább a vitamintabletta jelenthet megoldást. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Ványik Dóra
Ványik Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.