Minden hónapban van 5 nap, amikor a lányok nem járnak iskolába

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mi, nők, havonta legalább két-háromezer forintot biztosan áldozunk a különféle intimhigiéniás eszközökre, ám az ország legszegényebb településein még negyedennyi kiadást sem engedhetnek meg maguknak a lányok és asszonyok havivérzésük idején. Szakértőt kérdeztünk a menstruációs szegénységről.

Ez a néhány ezer forint nem sok, Magyarországon mégis megannyi nőnek jelent óriási terhet még ennek a töredékéből is betétet vagy tampont vásárolni. A menstruációs szegénység ugyanúgy érint munkanélkülieket és alacsony jövedelmű munkavállalókat, mint hátrányos helyzetű családokat és diákokat.

Idézőjel ikon

Olyannyira, hogy a szerény körülmények között élő nők többsége van, hogy a menstruációja idején zoknit, rongyot vagy épp zsebkendőt használ, az iskolás lányaik pedig ezeken a napokon gyakorta maradnak ki az iskolából.

Az ország legelmaradottabb térségeiben például nem ritka, hogy a menstruáló lányok egy hetet minden hónapban hiányoznak a tanórákról, így kihagyva akár 50 napot is egy tanévben. Váradi Mariann-nal, a Magyar Vöröskereszt egészségfejlesztésért felelős országos szakmai vezetőjével, a #lánybólnővé projekt vezetőjével beszélgettünk a menstruációs szegénységről.

Tudni-e, hogy Magyarországon hány nőt érint a menstruációs szegénység?

Reprezentatív felmérést nem végeztünk, 2019-ben 4350 hetedik osztályos diáklányt kérdeztünk meg az általunk támogatott intézményekből. A felmérés eredménye 10 százalékos érintettséget mutatott.

Váradi Mariann, a #lánybólnővé projekt vezetője
Fotó: Oláh Csaba

Az érintettek mennyire tudnak ezzel a problémával szembenézni? 

Teljesen vegyes a kép, van, aki tudomásul veszi, hiszen valószínűleg másból is szenved hiányt, van, aki talpraesetten fordul a pedagógushoz, mert megbízik benne. Természetesen vannak, akik szoronganak ettől, és nyilván szégyellik ezt a helyzetet. Azzal, hogy a projekten belül elkészült egy rövidfilm, egy szakember igény szerint előadást tartott a témában, van egy kisokos, egy elérhető kiadvány, támogattuk a téma megértését és a bizalom megteremtését, mind-mind segítséget vagy választ adhattak a fel nem tett kérdésekre.

Hangsúlyozom, hogy nem első felvilágosítók vagyunk, hanem inkább hiánypótló programként egy jelen lévő problémát igyekszünk mérsékelni.

Leginkább informálisan a hatodik osztályos lányok a célcsoport, a részt vevő iskolák tanulói számára a program keretében fizikailag elérhetőek az egészségügyi betétek. A testi kényelem és a biztonság mellett a lelki egészség is fontos számunkra a nővé válás folyamatában, célunk, hogy ebben is támogassuk őket.

Mennyire általános az érintettek körében a menstruáció tabusítása?

Tabusításról intézményi körülmények között nem beszélnék, hiszen mindenki – pedagógus, orvos, védőnő –, aki a fiatalokkal találkozik, konkrétan, nyíltan beszél erről. Talán ez segíti a fiatalokat abban, hogy erről természetes állapotként nyilvánuljanak meg.

Idézőjel ikon

Érzésem és gondolatom szerint a családokban, otthon más a helyzet, talán elmaradt az alapos felvilágosítás, talán a családi hierarchiák miatt ez a téma nem jön és nem is jöhet elő.

De már nem a tisztátalanság miatt, hanem inkább azért, mert ha otthon nincs információ, a fiatal nem erőlteti a témát. Megkérdezi a kortársait, vagy megkeresi az interneten. Megint felmerül a kérdés, hogy jó helyen keres-e bármit, és hogy nem állít-e maga elé olyan kihívásokat, amelyeket szintén nehéz lenne legyőznie.

45 ezer csomag betétnyi adomány

A Magyar Vöröskereszt #lánybólnővé projektje az általános iskolai ciklikus hiányzások megelőzését támogatja, és a fiatal lányok eszközhiányát törekszik pótolni vagy megelőzni. Aki éppen szükséget szenved, az hozzáfér a készlethez. A szervezet számításai szerint 2018 óta 24 ezer fiatal lány számára volt már elérhető a segítség. Az országos program során a Vöröskereszt vármegyei szervezetein keresztül az intézményeknek ez idáig már több mint 45 ezer csomag betétet adományoztak. 

A menstruációs szegénységen túl melyek még a legnagyobb higiéniai nehézségek?

A családi körülményeket nem ismerjük, de az biztos, hogy prémiumkategóriás egészségügyi betét nincs a családi bevásárlólistán. Lehet, hogy van gyengébb minőségű, olcsóbb termék, és vannak a helyettesítő eszközök, a nem higiénikus textíliák például. Aztán a folyó vizes, meleg vizes, szappanos kézmosás és talán a mindennapos tisztálkodás és az alsónemű mindennapos cseréje sem adott mindenhol. Tudjuk azt, hogy vannak rendkívül hátrányos helyzetben élő családok. A betét nem olcsó, és sok kell belőle. Sok esetben több fiatal lány is van a családban.

A hátrányos helyzetű családok bevásárlólistáján nincs prémiumkategóriás egészségügyi betét
Fotó: ninitta / Getty Images Hungary

Hogyan hathat egy nő lelkére a menstruációs szegénység?

Gondoljunk bele abba, hogy serdül egy fiatal lány, gömbölyödik, testszaga lesz, pattanások nőnek a bőrén, szőrösödés indul be – ez sok esetben egy egészséges lelkületű fiatal számára is nagy változás. Főképpen azoknak, akik a kérdéseikkel egyedül maradnak, talán fel sem merik tenni azokat, de az is lehet, hogy nincs kinek, mert lehet, hogy nem érdekel senkit az ő problémájuk. Tudjuk azt, hogy mennyire sérülékeny időszak ez a nők életében, ami lehet, hogy az összes női szerepkörére hatással lesz.

Idézőjel ikon

Egyáltalán nem hiszem azt, hogy pozitív hatások érik. Frusztrált lesz attól, hogy kényelmetlen a tornaóra előtt együtt vetkőzni, de az is ciki, ha átüt a vér a ruhán, mert a betét nem biztonságos.

Ha folyamatosan ezeken kell aggódni, ha félni kell a megszégyenüléstől, az rossz lelkiállapotot eredményez. Szorongást, frusztrációt, és felnőttként lehet, hogy ezekre vezethetők vissza az indokolatlan gátlások, amelyek majd a párkapcsolatban is okozhatnak problémákat.

Ezek mind-mind feltételezések, de van két felnőtt lányom, akik egészséges körülmények között nőttek fel.

Azt gondolom, így is sok kihívás adódik az életükben, legalább az alapvető kényelem és biztonság, kellő önbizalom, önértékelés legyen a helyén. Ha pedig ezekért tehetünk valamit, jobbá tehetjük a hétköznapokat, már nem volt hiábavaló.

Korábban említette a felvilágosítást – ön szerint mennyire hasznosak ma a felvilágosítóórák?

Megítélésem szerint kevéssé, jó lenne megtanítani a fiatalokat arra is, hogy a kérdéseikre honnan tudnak – akár az interneten keresztül – releváns válaszokat kapni.

Hogyan érhetők el az iskolák számára az intimhigiéniai termékek?

A tanév elején, október magasságában 500 általános iskolába kerülnek ki a RedCrossBoxok, a nagy piros ládák, amiben a betétek várják a lányokat, leginkább a tanári szobában, mert ott mindig van valaki. És igen, kérni kell! Beszélni róla, hogy minél természetesebb legyen. Annyi betétet kapnak, ami a létszámhoz képest a tanévre elegendő, de extrém esetben még tavasszal lehet pótolni. A filmet zárt megosztással a YouTube-csatornáról meg tudják nézni. Sokban függünk az anyagi lehetőségeinktől, hiszen attól függ, hogy mennyi kiadványt, fertőtlenítőszert, neszesszert, papírtáskát tudunk a program mellé tenni. Ősszel újraindulunk, az intézmények számítanak ránk.

Mit gondol, milyen változásokra, új szabályokra volna szükség ahhoz, hogy fel lehessen számolni a menstruációs szegénységet?

Talán a legideálisabb az lenne, ha a diákok számára rendelkezésre állnának a női mosdókban az ingyenes termékek, és tudnának velük bánni, azaz csak annyit vinnének el, amire valóban szükségük van, és gondolnának másokra is. Vagy ha legalább olcsóbb lenne, alacsonyabb lenne az áfatartalma. Ha összeadjuk, egy nő életében a menstruációnak milliós költsége van.

A menstruációnak évek alatt milliós költsége van
Fotó: Dmytro Skrypnykov / Getty Images Hungary

Lát-e arra bármi esélyt, hogy valaha megszűnik a menstruációs szegénység?

Szeretnék bízni benne, de a folyamat most nem abba az irányba halad. Talán most mindenki számára nehezebb a megélhetés, talán még megfontoltabban vásárolnak az emberek. De bizakodó vagyok abban a tekintetben mindenképpen, hogy lesz majd egy olyan generáció, amely ezt a témát is olyan természetesnek tekinti majd, mint az alvást vagy az étkezést. A normális működéshez hozzátartozó nagyon fontos női szerepnek.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.

Offline

11 napra veszett nyoma Agatha Christie-nek: máig nem tudni, mi történt pontosan

Agatha Christie-t 50 évvel a halála után is a krimi királynőjének tekintik, azonban életének egyik legfontosabb fejezete máig megválaszolatlan kérdéseket hagyott maga után: az írónő 1926-ban nyomtalanul eltűnt, majd tizenegy nappal később egy hotelben találtak rá – úgy, hogy állítólag saját férjét sem ismerte fel.

Lájfhekk

Nem tudsz aludni a nyári melegben? Ezek a tippek segítenek

A nyári hőség nem csak a közérzetünket befolyásolja, az alvás minőségét is jelentősen ronthatja. A tartósan rossz alvás pedig hosszabb távon növelheti több egészségügyi probléma kockázatát, ezért érdemes tudatosan tenni a pihentető éjszakákért. Mutatjuk, hogyan.