Igazi áldás lábfájásra és keringési problémákra ez az ősi gyümölcs

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Viszonylag ritkán fogyasztunk kék szőlőt – legalábbis alkoholmentes, feldolgozatlan formában –, pedig ez a gyümölcs számtalan értékes tápanyagot rejt magában.

A szőlő már a történelem előtti időkben jelen volt a Földön, termesztése pedig szinte egyidős az emberiséggel: Noénak az első dolga volt, hogy a vízözön után elültesse a magával vitt szőlőtőkéket. Történészek szerint időszámításunk előtt 4–5000 évvel a mai Törökország, Irán, Örményország és Azerbajdzsán területén kezdték termeszteni az akkor még apró szemű, savanyú bogyójú ligeti szőlőt. „Röpke” 2-3000 év elteltével ebből fejlődött ki a kerti, más néven bortermő szőlő, majd még később a csemegeszőlő.

Már az ókori Egyiptomból is fennmaradtak a szőlőművelést, illetve a borkészítést bemutató írásos emlékek, majd az ókori görögök és rómaiak tovább tökéletesítették mindkét tudományt. A görögök úgy tartották, Dionüszosz szívéből nőtt ki az első szőlőtőke, a rómaiaknál pedig Bakkhosz ügyes borkereskedőből a bor istenévé lett. A rómaiak végül szinte egész Európában elterjesztették a szőlőtermesztést, s mivel a bor a keresztény liturgiának is része lett, a középkorban további szőlőültetvények létesültek a kedvező adottságú vidékeken, kolostorok és kastélyok közelében.

A rómaiak szinte egész Európában elterjesztették a szőlőművelést
Fotó: donald_gruener / Getty Images Hungary

A szőlő jótékony hatásai

Általánosságban véve elmondhatjuk, hogy minél sötétebb árnyalatú a szőlő, annál értékesebb a szervezet számára, hiszen annál több antioxidánst tartalmaz. A kék szőlő jellegzetes, sötétkékes-lilás színét az antociánok adják. Ezek a vegyületek számtalan zöldségben és gyümölcsben megtalálhatóak, árnyalatukat tekintve is sokfélék lehetnek a pirostól kezdve a kékesfeketéig, és minden esetben segítik a növényben a káros UV-sugarak által létrehozott szabad gyökök elleni védekezést. Az antociánok különösen magas koncentrációban fordulnak elő a lilás színű zöldségekben és gyümölcsökben, mint például a szeder, az áfonya vagy a padlizsán. Ezek a zöldségek és gyümölcsök mind erős antioxidáns hatással rendelkeznek, ami elfogyasztás után is érvényesül.

Segíti a keringést

Az antociánok védik ereinket a plakk lerakódásától (azaz az érelmeszesedéstől), javítják a véráramlást, csökkentik a vérnyomást és a „rossz” koleszterin szintjét a vérben.

Idézőjel ikon

Az antociánok, mivel serkentik a keringést, a vénás eredetű panaszok kezelésében is hatásosak: éppúgy javulást hozhatnak a fájós láb számára, mint aranyeres panaszok esetén.

A kék szőlőben megtalálható további polifenolok közé tartozik a katekin, amely a vérnyomás szabályozásában játszik szerepet, valamint az epikatekin, amely az izmok épüléséért is felelős.

Rákellenes hatású

Nemcsak az antociánok segítenek leküzdeni az oxidatív stresszt, hanem más, a szőlőben megtalálható polifenolok is. Ezek a szőlő héjában koncentrálódnak, de a szőlőmag is igen gazdag forrása ezeknek a vegyületeknek. (Ezért, ha szőlőt csemegézünk, ne köpjük ki a magjait és héját, inkább jól rágjuk össze.) Érdemes megemlíteni még a rezveratrolt, amely a növények immunválaszként termelt vegyülete, és a fertőzésektől védi meg őket. Állatkísérletekben már kimutatták a vegyület rákellenes, gyulladáscsökkentő és a kardiovaszkuláris rendszerre gyakorolt jótékony hatását, ez utóbbi elsősorban az érelmeszesedés és a stroke kockázatának csökkentését jelenti. (Az emberek bevonásával készült tanulmányok egyelőre váratnak magukra.) Mind az antociánok, mind a rezveratrol segít a rákos sejtek elleni küzdelemben, laboratóriumi vizsgálatok szerint többek között gyomor-, emlő-, máj-, pajzsmirigy-, petefészek- és prosztatarák esetén hatásosak.

A szőlő kék színéért felelős antociánok fontos szerepet játszanak egészségünk megőrzésében
Fotó: istetiana / Getty Images Hungary

Egészséges bőr és haj

Az antociánok kisebb bőrproblémák (például pattanások) ellen is jótékony hatással bírnak, de védenek a káros UV-sugaraktól, valamint csökkentik a leégés okozta pirosságot és a bőrsejtek károsodásának mértékét is. Az UV-sugárzás felel a ráncok képződéséért, így a kék szőlő értékes hatóanyagait kozmetikai termékekben is sokszor felhasználják.

Idézőjel ikon

A kék szőlőben megtalálható antioxidánsok csökkentik a ráncokat, növelik a bőr rugalmasságát, és serkentik a vérkeringést.

A rezervatrol serkenti a haj növekedését, megvédi a hajhagymákat az oxidatív stressztől, és növelheti a haj sűrűségét. Állatkísérletek kimutatták, hogy a rezervatrol növeli a szőrtüszők számát a fiatal rágcsálók bőrében.

Értékes vitamin- és nyomelemforrás

A legtöbb gyümölcshöz hasonlóan a kék szőlőt is leginkább szénhidrátforrásként tartjuk számon, pedig jelentős az A-, B, C- és K-vitamin-tartalma is. Az A-vitamin az immunrendszer működéséért, a sejtek növekedéséért és fejlődéséért, valamint a szem egészségének megőrzéséért felel. A vízben oldódó C-vitamin szintén rendelkezik antioxidáns tulajdonságokkal, amely által segít megelőzni a krónikus betegségeket, továbbá az immunrendszer erősítéséhez és a kollagéntermeléshez is szükséges, valamint a szőlőben található vagy egyéb élelmiszerek útján bevitt vas felszívódását is segíti. A szőlőben lévő K-vitamin jó hatással van a csontokra és a szövetekre, valamint vízhajtó hatású, így segít megszabadulni a méreganyagoktól.

Cukorbetegek óvatosan fogyasszák

A kék szőlőben a vitaminokon kívül számtalan ásványi anyag található, ezáltal is támogatja az immunrendszer működését: többek között cink, fluorid, foszfor, kalcium, kálium, magnézium, mangán, nátrium, réz, szelén és vas. Fontos azonban, hogy akinek figyelnie kell a vércukorszintjére, óvatosan fogyassza ezt a finom és egészséges gyümölcsöt, hiszen cukortartalma nem éppen csekély, így gyors vércukorszint-emelkedést okozhat. Éppen ezért étkezés közben vagy utána lehetőleg ne együnk szőlőt: könnyen megerjed, így azonban nem segíti, hanem akadályozza az emésztést.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.

Édes otthon

Így teheted tönkre a kerted hőségben

A kert a hőségben a túlélésért küzd, ilyenkor azok a tevékenységek, amik egyébként fontosak, sokat árthatnak. Öntözni inkább csak kora reggel érdemes, a trágyázásra sem jó alkalom a kánikula, sőt, az ültetés is nagyobb körültekintést igényel, mert a növények túlélési esélyei drasztikusan csökkennek.

Szülőség

A férfiak még szeretnének gyereket, a nők egyre kevésbé – ez az oka

A családi egység, a partneri viszony, az egyenlőség megteremtése egy párkapcsolatban vagy egy gyermeket nevelő családban továbbra sem zökkenőmentes. A fiatal nők pedig anyáik példáján látják: az, hogy karriert építhetnek, nem jelenti azt, hogy anyaként és feleségként kevesebb lenne a teendőjük, sokkal inkább olyan, mintha két-három, egész embert kívánó szerepben is egyszerre kellene helytállniuk

Testem

Ez történik a szemeddel, ha kinyitod a klóros medencevízben

A nyári kánikulában sokan imádnak a víz alatt úszkálni, búvárkodni, miközben tágra nyitott szemmel fürkészik a medence alját. Aztán a partra lépve jön a feketeleves: a szemünk ég, szúr, vörös lesz. Bár hajlamosak vagyunk mindezért egyedül a klórt hibáztatni, a háttérben valójában egy sokkal összetettebb kémiai játszma áll.

Édes otthon

Ne dobd ki ezt a konyhai hulladékot: kincset ér a kertedben

Gondolj csak bele: megeszel egy banánt, a héja pedig egyetlen laza mozdulattal landol a szemetesben, esetleg a komposztálóban. Pedig ezzel a szokással a kerted egyik legértékesebb, teljesen ingyenes tápanyagforrásáról mondasz le. A tapasztalt kertészek már régóta ismerik ezt a filléres trükköt, de most te is megtudhatod, miért lesz a banánhéj a rózsáid és virágágyásaid megmentője a nyári szezonban.

Testem

7 alattomos tünet, ami rákot is jelezhet

Szervezetünk mindennapos apró jelzéseit könnyű ráfogni a stresszre, a fáradtságra, egy nehezebb munkanapra vagy az idő múlására. A legtöbb makacs vagy kellemetlen panasz mögött szerencsére valóban ártalmatlan, könnyen kezelhető probléma áll. Vannak azonban olyan alattomos tünetek, amelyeket egyetlen alkalommal sem szabad elintézni egy vállrándítással. A korai felismerés ugyanis életet menthet.

Világom

Tojássárgájával építették Európa egyik leghíresebb hídját

Prága macskaköves utcáin sétálva szinte lehetetlen kikerülni a fenséges Moldva folyón átívelő Károly hidat. A gótikus remekmű évszázadok óta dacol a pusztító árvizekkel, a háborúkkal és a hömpölygő turistaáradattal. De vajon mi a titka ennek a rendkívüli szilárdságnak? A legenda szerint nem más, mint a tojás. Egészen pontosan több ezer láda tojás, amit az építkezéshez használt habarcsba kevertek.

Szülőség

Ezért nem mindegy, mikor kerül ágyba a gyerek – egész életére hatással lehet

Sok szülő szembesül az esti fektetés körüli végtelennek tűnő harcokkal, és hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az időben történő elalvás csupán azért fontos, hogy a gyerek másnap ne legyen nyűgös. A legújabb neurológiai kutatások szerint azonban ennél sokkal nagyobb a tét. A gyermekkori alvás nem egy passzív pihenőidő, hanem egy rendkívül aktív biológiai folyamat. Ha a gyerek nem alszik eleget vagy nem fekszik le időben, az közvetlenül megváltoztathatja az agy fejlődését, és egész felnőttkorára, a tanulási képességeitől kezdve az érzelmi stabilitásáig kihatással lehet.